A hatásvadászaton kívül mindenben inog a bölcsődei szakszervezet vetkőzős kampánya Magyar ugar 2020 június 25. Feltűnő kampánnyal hívta fel magára a figyelmet a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete hétfőn. Talán a német orvosok tiltakozási módszerét akarták lekoppintani, csak hát ott a járvány elleni védőeszközökről volt szó. És orvosok akcióztak az orvosok ügyében, nem pedig valaki más értük. Kormányellenes hangulatkeltésnek persze ez sem volt rossz, és a nyílttársadalmi média ráugorhatott azoknak a bölcsődei dolgozóknak a tiltakozására, akik nem is bölcsődei dolgozók. A történet pedig ezen kívül is, több sebből vérzik.
Négymillió eurós büntetéssel lehetetlenítenék el a Patrióták Európáért frakciót Világugar szeptember 4. Izzadtságszagú igyekezettel próbálkoznak Brüsszelben a Patrióták ellehetetlenítésével.
A 444-es, nőket titokban fotózgató újságírók viccesnek tartják, hogy Szijjártó Péter nem az első sorban sétál a kínai csúcson Világugar szeptember 3.
Ki az? Butább és antiszemitább, mint Greta Thunberg Világugar szeptember 6. A világ legundorítóbb és legostobább antiszemitájának vándordíját ezen a héten Daniel Lambert, a Kneecap nevezetű kellemetlen rapformáció menedzsere birtokolja.
Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos Világugar szeptember 4. Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba.
A migránsimádó demokraták az "Aligátor Alcatraz" szétzúzásával állítanák meg DeSantis bevándorlásellenes politikáját Világugar