muszlim
Az elhibázott közel-keleti beavatkozásokról beszélt a szír katolikus egyházfő Budapesten
Egy dráma közepében élek, én és a Közel-Kelet egész keresztény közössége – mondta beszédében a hazánkba látogató III. Ignác József, a szír katolikus egyház vezetője. Elmondta, százezrek haltak meg, mire Németország megnyitotta határait, arról azonban Nyugaton keveset beszélnek, miért nem kezdtek hasonló bevándorláspolitikába a környező arab országok. Arról is beszélt, amikor a nyugati hatalmak végre kimondták, hogy erőszakos demokráciaexportjukkal sok rosszat tettek Szíriának, azt is olyan hangnemben tették, mintha nem százezrek pusztultak volna el, hanem a háború valami kis kaland volna. Hangsúlyozta, az USA 14 éve avatkozott be Irakban, és ott azóta is káosz uralkodik, nem tudta megvalósítani a békés építkezést, amit ígért. Kiemelte, a nagyhatalmaknak be kell fejezni a lázadók katonai és pénzügyi támogatását.Johannis megvétózta, hogy muszlim legyen Románia miniszterelnöke
Nem hajlandó kormányalakítási megbízást adni Klaus Iohannis román államfő a december 11-i parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének, a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszternek: az elnök kedden másik javaslatot kért a parlamenti többséggel rendelkező PSD-ALDE szociálliberális koalíciótól.Idén nem állíttat betlehemet az olasz pap, sértené a muszlimokat
Idén betlehem nélkül maradnak az olaszországi Cremona hívei, mivel egy atya úgy gondolja, a keresztény szimbólumok sértik a muszlimokat és az ateistákat. Az atya szerint amúgy is megrongálnák a betlehemet.Boszniát elkezdték felvásárolni az arabok
A megszokott arab turisták mellett mára az arab lakóparkok is megjelentek a balkáni országban, ami nem kis megrökönyödést váltott ki Bosznia szerb és horvát lakói körében. Félő, hogy felbomlik a feszült békében egymás mellett élő nemzetek viszonya - írja a hirado.hu.Bezáratnák a muszlim boltot, ha nem árul sertéshúst és alkoholt Párizsban
Szándékos elkülönüléssel vádolja egy muszlim bolt vezetését a párizsi Colombes polgármestere, aki szerint a muszlim közösség nem követelhet kizárólagos teret egy szupermarketben. A bolt ultimátumot kapott, vagy kihelyezik a halal-nak nem megfelelő élelmiszereket is, vagy bezárnak.Ajánljuk még