nácizmus
Antiszemita volt-e Horthy Miklós? - Ferkó Dániel történelmi műsora a PS TV-n (videó!)
Horthy Miklós történelmi szerepe, megítélése körül most már évről évre szinte késhegyre menő vita alakul ki. A szikrát rendre egy-egy szoboravatási ügy szolgáltatja. Ezúttal Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa volt az "elkövető". A PS TV-nek nyilatkozó történész, Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese szerint a kormányzó élete, munkássága valójában egy nagy titok. A bátor tengerésztiszt, aki hatalmas győzelmet aratott az Otrantói-szorosnál, ami után fél Európa ünnepelte. Majd Trianont követően az általa fémjelzett korszak hozzájárult a legyalázott magyar nemzet talpraállásához. Kormányzósága alatt bevezették a zsidótörvényeket, visszacsatolták Magyarországhoz Észak-Erdélyt és Kárpátalját. Miután a nácik megszállták Magyarországot a vidéki zsidóság jelentős részét deportálták, míg a budapesti zsidóság nagy része megmenekült. Az unalomig ismételt kérdés Horthyval kapcsolatban, hogy hős volt-e, vagy minimum ellentmondásos történelmi személyiség. Kevesebbszer merül fel azonban, hogy antiszemita volt-e? És hogy ennek mi a jelentősége? Sok egyéb között erre is kerestük a választ a PS TV legújabb történelmi adásában. Kocsis Máté a PS-nek: amit Jakab Péter művel, azt még egy kocsmában se nagyon tolerálják, nemhogy a magyar Országgyűlésben (PS-videó)
Hétfőn zárult az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, de mielőtt nyári szabadságra vonultak volna a honatyák, még zajlott az élet, volt minden, mint a búcsúban. Feljegyezhettük Jakab Péter kocsmai stílusát és már megszokott provokálását, akitől Kövér László házelnök meg is vonta a szót. Természetesen nem maradhatott el Szabó Tímea rikácsolása és megszokott rágalmazásai sem, sőt Bangóné is süvöltött egyet, ha már szót kért, de megvillant a sokak szerint felborult folyadékháztartással magyart- magyar ellen hergelő Gyurcsány Ferenc is. (Tudósításaink itt és itt olvashatóak.)A PestiSrácok.hu Kocsis Mátétól, a Fidesz frakcióvezetőjétől tudakolta meg, hogy vajon a mai országgyűlési nap mennyire képezte le az elmúlt hónapokat, mire volt képes ma és az utóbbi időben a magyar ellenzék ? Kocsis Máté elmondta, hogy az ellenzéki térfélen az kap pluszpontokat, aki durvábbakat tud mondani, a verseny pedig néha elfajul, ahogy a mai napon is történt. Szóba került a Lánchíd esete is, hiszen lassan már unalomig ismert, hogy a Lánchídra megvan a pénz a főváros számláján, azonban az új, baloldali városvezetés valójában nem csinált semmit ebben az ügyben sem, Kocsis szerint. Nem mehettünk el szó nélkül a Hitlert méltató gyurcsányista László Imre esete mellett sem, aki Nelson Mandelát összekeverte Josef Mengelével, így derekasan tartja a nemzetiszocialista vonalat. Legközelebb talán Göring vagy Himmler is sorra kerül Újbuda DK-s polgármesterénél, a kérdés azonban csak az, hogyha ezt a jobboldali politikus engedte volna meg magának, akkor megúszhatná-e a mostani kaki-kenéssel? A Fidesz frakcióvezetője felvetette portálunknak az eset margóján, hogy mit szólna most a 444, az RTL Klub, az Index, a HVG és az összes baloldali médium, ha ezt a jobboldalról hallották volna. Kocsis hozzátette azt is, hogy a baloldalon nincsen semminek következménye, visszatekintve Lackner Csaba ügyére, vagy akármelyik baloldali botrányra. Végül kíváncsiak voltunk Kocsis Máté véleményére a Momentum roma életeket védő kampányával kapcsolatban, amely a szélsőbaloldali és anarchista antifák, valamint a szélsőségesen rasszista Black Lives Matter gyűlölködését importálná Magyarországra. A válaszokért nézzék meg videónkat! Az agyhalál újabb fokozata: rasszistának minősített vicces reklámja miatt kellett bocsánatot kérnie a Volkswagennek
A németektől már megszokhattuk, hogy azért is elnézést kérnek, amihez semmi közük nincsen: legutóbb a világháború összes háborús bűnéért vállalták a felelősséget. Sajnos nem mentek elég messzire, hiszen ezzel a lendülettel érdemes lett volna az eredendő bűnért is elnézést kérni, mert vélhetően Éva torkossága és Ádám gyengesége is a germánok bűne. De így jár az, aki teljesen feladja önmagát. Ki-kibuggyan a fertelmes rasszizmus azért még most is, hiszen a legutóbb a Volkswagen készített egy 10 másodperces reklámot az új Golf népszerűsítésére, de belefutottak a pofonba. Az még rendben volt, hogy kell egy fekete is a reklámba, elvégre ilyen a multikulti, és persze az sem baj, hogy az a fekete volt az egyetlen szereplő, de történt egy megbocsáthatatlan baki is, hiszen egy fehér kéz terelgette a fekete szereplőt. Micsoda nácizmus, szinte kipattantak a földből az 1945 után kivégzett náci vezetők, olyan erős lett a kontent, amit a ravasz Adolf-hívő autógyáriak még pikánsan meg is fűszereztek. Agyhalál Nyugat-Európából. A szélsőbalos provokátor listázná, kiket kell kirúgni – a társai egyetértően hallgatnak
Vajda Zoltán egy ismert provokátor, akinek az a legfőbb fájdalma, hogy nem közismert. Az egyszerű XVI. kerületi önkormányzati képviselőben bámulatos mértékű gyűlölet izzik az Orbán-kormánnyal és támogatóival szemben, ezért mindent megpróbált már, hogy a kormánybuktató harc élvonalába emelkedjen. Szónokolt tüntetéseken, megígért sosem megvalósult népszavazásokat, és haikuban rimánkodott Angela Merkelhez, hogy szállja meg végre Magyarországot. A kerületében is rendszeresen provokálja és fenyegeti jobboldali képviselőtársait, hogy aztán a válaszok miatt azonnal feljelentgesse őket és játssza az áldozatot. Ha ő maga nem is, ez a fajta viselkedészavar közismert, és nem érdemel bő elemzést, az viszont igen, hogy Vajda MSZP-s, DK-s és momentumos frakciótársainak sikerült lesüllyedniük az ő szintjére. Sőt, egy kicsit még mélyebbre.