nacsa lőrinc
Nacsa: ugyanaz a Gyurcsány Ferenc akar visszakerülni a hatalomba, aki elvette a gyermekes családok adókedvezményét
Napról napra világosabb, hogy ugyanaz a Gyurcsány Ferenc akar visszakerülni a hatalomba, aki kormányzása alatt elvette a gyermekes családok adókedvezményét – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden. A politikus az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc megszüntette az otthonteremtési támogatásokat, és sorozatos megszorításokkal, adóemelésekkel nehezítette a gyermekes családok megélhetését, miközben csak annyit mondott: nem kell félni, nem fog fájni.Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrincet
Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt. A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Kárpátalja több településére szeretett volna ellátogatni adományokat átadni, de a határon az ukrán hatóság közölte vele: egy korábbi döntés alapján három évre kitiltották a szomszédos országból, majd egy határozatot is kézhez kapott erről.Gyurcsány és Karácsony újra megszorításokba kezdene
Ha Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely a kormányzás közelébe kerülne, akkor újra megszorításokba kezdenének; ez Budapesten már most látható – hangsúlyozta a KDNP frakciószóvivője szombaton, Budapesten. Nacsa Lőrinc a III. kerületben, a Vörösvári úti piacnál felállított aláírásgyűjtő standoknál tartott sajtótájékoztatón elmondta: országszerte több száz helyen folytatódik a hétvégén is a „Stop Gyurcsány!, Stop Karácsony!” petíció aláírásgyűjtése. A kormánypárti politikus kiemelte: sokan aláírják a petíciót, mert emlékeznek rá, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal milyen terheket rakott a vállukra 2010 előtt.Nacsa Lőrinc szerint Jakab kitanulta Korózstól a kamuvideó-gyártást
Nacsa Lőrinc szerint már hasznos volt az ellenzéki összefogás, mert így Jakab Péter megtanulhatta Korózs Lajostól a kamuvideó-készítés alapjait. A KDNP országgyűlési képviselője a receptet is megosztotta követőivel: kell egy szomorúnak tűnő sztori, egy ordas nagy hazugság és egy statiszta, aki eljátssza a szerepet. Az egészet drámaian össze kell vágni, és máris kész a hatásvadász fake news.Nacsa Lőrinc: a nemzetpolitikai célkitűzések megvalósításhoz növelni kell a szuverenitást
A nemzetpolitikai célkitűzések megvalósításhoz növelni kell a szuverenitást; a magyaroknak mindig akkor volt jó, ha saját maguk tudtak dönteni sorsukról – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője pénteken, az MTI-nek telefonon. A képviselő az erdélyi Torockón zajló Double Rise fesztiválon a nemzeti szuverenitásról és kisebbségvédelemről rendezett panelbeszélgetésen vett részt. Az elhangzottakat összefoglalva rámutatott arra: az elmúlt 11 év bebizonyította, hogy amikor Magyarország saját kezébe veszi a döntéseket, nem hódol be a nemzetállamokat aláásó brüsszeli törekvéseknek, akkor az jó a magyarságnak, az anyaországon belül és a határon túl egyaránt.Nacsa Lőrinc: nem engedünk a liberális hálózat politikai nyomásgyakorlásának
A Fidesz és a KDNP nem enged a liberális hálózat politikai nyomásgyakorlásának; az az álláspontjuk, hogy a magyar családok dönthessék el, hogyan nevelik gyermekeiket – mondta Nacsa Lőrinc a KDNP frakciószóvivője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.Nacsa Lőrincet választották az Európa Tanács EPP-frakciójának alelnökévé
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében az Európai Néppárt frakciójának egyik alelnökévé választották Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivőjét kedden.Nacsa Lőrinc a Pesti Riporterben: Azt üzenjük, hogy a pedofil bűnözők a legrosszabbra számítsanak! (Videóval!)
A Pesti Riporter keddi adásában itt volt velünk Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője, akivel a pedofil bűnözőkre vonatkozó törvénymódosító javaslatról beszélgettünk.Micsoda család! – Újabb mesekönyvvel érzékenyít az LMBTQ-lobbi
Újabb, a szivárványcsaládokat támogató mesekönyv jelent meg Magyarországon Micsoda család! címmel, amelynek promotálásában számos magyar író, költő, meseíró és műfordító is részt vett. Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta: Nyugat-Európában már a gyermekeket is be akarják vonni a különböző szexuális irányzatok propagandáiba, de ezek hálószobába, nem pedig gyerekszobába való kérdések.Ajánljuk még