nagy ervin filozófus
Mitől lenne színvonalasabb az uniós gyógyszerügynökség, mint a magyar orvostársadalom?
Miért ragaszkodott a habarékellenzék ahhoz, hogy addig ne használjunk fel egy oltóanyagot, míg az unió nem engedélyezi? Miért van az, hogy a baloldal – habár közülük egyre többen oltakoznak nyilvánosan – továbbra is gyengíti az uniós engedéllyel még nem rendelkező vakcinákban való bizalmat? Azon kívül, hogy politikai stratégiájuk arra épül, hogy minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik, a kérdésben benne rejlik az, hogy a baloldal lenézi a magyar kutatókat és orvosokat azzal, hogy egy vakcina hatékonyságát és biztonságát nem a hazai véleménytől, hanem a nyugati okoskodástól teszi függővé. XXI. Század Intézet: Velünk élő forradalmak
1848 öröksége időtállónak bizonyult: a márciusi ifjak szabadságvágya és az áprilisi törvények szilárd erkölcsi iránytűként állnak ma is előttünk – írja Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője az intézet honlapján. Az azóta eltelt több mint százhetven év alatt számos dicső, avagy dicstelen fordulópontja volt történelmünknek, amely magán hordozta a nemzeti-nemzetközi törésvonalat, a forradalmiság „morális többletét" azonban mindig a 48-asok szellemisége, azaz a szuverenitásért való küzdelem adta. Így volt ez 1956-ban, és ezt vártuk a rendszerváltoztatás alkotmányos forradalmától is. Ezzel szemben a baloldali forradalmak, habár az egyenlőség és a társadalmi igazságosság eszméjét hirdették, rendre nemzetközi érdekeket szolgáltak ki. Ma Európa és Magyarország egy forradalmi lázban égő civilizáció kellős közepén áll: míg a nemzetközi baloldal permanens forradalmat hirdet az egyenlőségért, térségünkben úgynevezett „színes forradalmak" robbannak ki, addig a jobboldal a normalitás nevében lázad a liberális hegemónia ellen. Az Orbán-kormány egy évtized alatt lebontotta a posztkommunizmust, így forradalmi jelentőségű korszakváltást éltünk át, szuverenitásunkért azonban ma is '48 szellemében kell megküzdenünk. Hol a program, Feri?
Gyurcsány Ferenc – aki közösségi oldalán csak Ferinek hívja magát – évet értékelt. Tizenhetedszer – a hétszázát neki! Habár magához képest sótlan, lapos és unalmas beszéd volt, akadt azért egy-két finomság. Megtudtuk, hogy az emberiség egy kis falu; hogy a pandémia kezelése közügy; hogy a magyar közösség megmaradása erkölcsi kérdés. (Vajon számukra, a határon túli magyarokat vegzálók számára is?) Hogy diktatúra van, ám az ellenzéki összefogás nyerni fog a választásokon; hogy a kormány szellemi hatalomátvételre készül, bár arra nem kaptunk választ, hogy ha át kell venni valakitől a hatalmat, akkor ki is van most a kultúrában hatalmon? Hogy a miniszterelnök kedvenc filozófusa Sir David Scruton, akit egyébként Rogernek hívtak. Végül a volt miniszterelnök megmondta az egyházaknak abortuszügyben a tutit, és mielőtt még a feledés homályába veszne: a tavalyi évben a legnagyobb reményt az jelentette számára, hogy Biden nyert... Persze, bízik abban, hogy majd az amerikai elnök megnyeri nekik a választást – ha már az unió letett erről. Egy dolog azonban háromnegyed óra alatt sem derült ki: mit akarnak kezdeni az országgal, ha hatalomra jutnak? Ez a vírus nincs: Tibi atya nyit, ellenzék felkészül
Európa-szerte erősödnek a nyitási mozgalmak. Egyre türelmetlenebbek vagyunk, a bezártság kikezdi jámborságunkat. Nem csoda, hogy tele a hócipőnk azzal, hogy az Európai Bizottság trehány módon sáfárkodik a vakcinabeszerzéssel, tarthatnánk már előrébb is, de továbbra sem mehetünk edzőterembe, moziba, színházba tapsolni vagy esténként vacsorázni. Nálunk is vannak – többé-kevésbé jogosan – nyugalmát vesztett tiltakozók, csak nekünk jutott egy olyan ellenzék is mellé, amelynek részegységei gátlástalan módon tolakodva szeretnének hasznot húzni mások bajából. Habár az utca most még halk és szervezetlen, Alinsky és Popovic hazai tanítványai még nem nyúltak a tiltakozó civilek hóna alá, ám Ujhelyi István és Fekete-Győr András már egymás elől happolná el a politikai lehetőséget. Ahogy Gyurcsányék sem restek beszállni a „ki akart itt először nyitni?” gátlástalan versenybe. Új politikai erővonal van kialakulóban: felelős kormány áll az egymással is könyöklő, felelőtlen ellenzékkel és az ismét kampányoló „Tibi atya” blogteammel szemben. A nagy brüsszeli vakcinabukta: milliós veszteség és ébredező nemzetállamok
Kitört a vakcinaháború. A kontinens kormányaként pöffeszkedő Bizottság és a lakosságát óvó nemzetállamok vezetői ismét torzsalkodnak. Most azonban nem egy sajátos lengyel vagy magyar szabadságharcról van szó, hanem a szuverenitás újraértelmezéséről, hisz uniós szinten csődöt mondott a válságkezelés. A legfontosabb kérdés ugyan jelenleg az, hogy ki, mikor és mennyi védőoltást tud beszerezni, ha azonban szélesítjük a perspektívát, akkor a napi erőfeszítés mögött pislákol fel ismét az a bizonyos kényelmetlen kérdés. Hogy képzeljük el a kontinens jövőjét? Milyen legyen az együttműködés formája? Nemzetek Európája vagy Európai Egyesült Államok? A brüsszeli távvezérlés vesztésre áll, a gyógyszergyártók gazdagodnak, a föderalisták lapítanak, a Bizottság tekintélye zuhan, ébredeznek a nemzetállamok. Mennyibe fog ez kerülni? Nagy Ervin balladája: Soros-könyvből idézett szó szerint, pár perc alatt letiltotta a szöveget a Facebook
Nem tettem semmi mást, csak a „hivatalos” Facebook-oldalamon kitettem egy 2000-ben megjelent Soros-könyvből vett idézetet, amiben a szerző egyes szám első személyben „elismeri”, hogy olyan hálózatot hozott létre, amely a nyílt társadalom megvalósítása érdekében akár szembeszállhat egyes kormányzatokkal is. (Tehát Soros György szerint is létezik a Soros-hálózat.) Három perccel később a fotót, majd a szöveget is hamis információnak bélyegezte az FB „központi cenzúrája”. Megdöbbentő, hogy ha egy Sorostól származó idézet, amennyiben őszinte és valós, de nem éppen a legjobb színben tünteti fel a nyílt társadalom eszményét, akkor ellenőrzésre, majd blokkolásra és tiltásra kerül. A posztot ugyanis nem sokkal később levette a közösség oldal... A következő te leszel? A kereszténységnek több vértanúja van, mint kétezer éve, miközben Brüsszel toleranciáról papol
Európában – az integrációnak köszönhetően közösen – jogi, anyagi és bűnüldözői eszközökkel védjük azokat az egyre sokasodó egyéni, csoportos vagy közösségi identitásokat, amelyeknek a létét veszélyben érezzük. Ha természetes, ha absztrakt, ha ártalmatlan hülyeség vagy politikailag vitatott is az a bizonyos identitás és speciel nem tetszik, akkor is óvjuk a többség vagy egy-egy erőszakos kisebbség támadásaitól – mert így tartjuk helyesnek. Ellenben – miközben valamennyi létező diszkrimináció miatt érzékenyítünk – a keresztények védelmére egy huncut eurócentet sem költünk. Brüsszeli parancsra toleranciát gyakorlunk, majd álszent módon szörnyülködünk, mikor azt halljuk, hogy naponta egy tucat keresztény embert gyilkolnak meg hitük miatt. Mintha elfelejtenénk: a keresztény és a „kulturális keresztény” (cultural christians) identitás a nyugati civilizáció építőköve. Jól élünk benne? Jól érezzünk magunkat a kényelemben? Akkor nemcsak sopánkodni, tenni is kellene már valamit! Leginkább ott, a birodalmi fővárosban, Brüsszelben! Akik családot szeretnének, de nem emlékeznek Gyurcsányra és Bajnaira
Válság volt, válság lesz, ez a kapitalizmus egyik velejárója, ám a globalizálódott szép új világban nemcsak a gazdasági pulzálás amplitúdójának alsó része tépázza meg életünket, hanem érkeznek más természetű veszedelmek is. Régen volt a világháború, még régebben a tatárjárás, ma a migráció, a klímaváltozás, az általános elhülyülés vagy a tömeges kütyü-addikció, most pedig Vuhanból érkezett egy vírus, ami kiütötte a világot. Egy-egy kormány (vagy bármilyen más természetű közösségi hatalom) valódi mércéje sosem az volt csupán, hogy mihez tudott kezdeni egy prosperáló világban, hanem az a teljesítmény, amire egy válság közepette volt képes. Lássunk hát egy rövid összehasonlítást, hogy mit tett a családokkal a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány a saját válságában, és mi a helyzet ma, mikor a koronavírussal birkózunk, és Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Jogos vagy sem, fontos lehet 2022-ben is ez, hisz akik most akarnak családot alapítani, azok nemigen emlékeznek már az előbbire. Aki a Jobbikra szavaz, az Gyurcsányra szavaz
Akkoriban jó ötletnek tűnt... Ma sokak nagy csalódása. A Jobbik, ami most már nem a nemzeti, hanem a nemzetközi érdekeket képviseli, a politikai vitában nem a haza, hanem az Európai Unió oldalára áll – tényleg csalódás! Bárhogy is, mostantól, aki a Jobbikra szavaz, az Gyurcsányra szavaz, aki a Jobbikot támogatja, az Dobrev Klára miniszterelnöki ambícióját támogatja. Ahogy Bud Spencer mondaná: Kár érte! Kiváló ügynök volt! Miért szitokszó nálunk a liberális? – Ők tették azzá
Nem kárba veszett, elefántcsonttoronyban köldöknéző időtöltés e kérdés nyilvános boncolgatása. Leginkább, mert a magyar közéletben ma is sokan, Európa-szerte pedig még többen, ismert gondolkodók vagy művészek nevezik magukat büszkén liberálisnak, illetve kritizálják onnan a magyar kormányt (nekik az illiberális a szitokszó!), miközben a szuverenista, patrióta, nemzeti érzelmű szavazók ma már szitkozódnak a liberális kifejezéssel. De azért is fontos tevékenység, mert időszerű filozófiai tanúságokat hordoz a kérdésre adott válasz. Még akkor is, ha a mai liberális célokért senki nem sétálna hősiesen a bitófa alá, inkább gőgösen, megvetve pillant rá kényelmes fotelek biztonságából minden másképp gondolkodóra. Szitokszóvá pedig saját ténykedésük által lett – leginkább Magyarországon – a liberális kifejezés. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.