nagy istván
A kormány támogatja a járvány miatt bajba jutott dísznövénytermesztőket is (videó)
A kormány gazdaságvédelmi és gazdaság-újraindítási akcióterve komolyan érinti az agráriumot és azon belül például a kertészeti ágazatban dolgozókat – mondta a kormányszóvivő szerdán, a Facebookon közzétett videóban. A felvételen megszólalt Nagy István agrárminiszter is, aki hangsúlyozta: mindent elkövetnek azért, hogy biztosítsák a stabilitást az ágazatban, hogy mindazon munkálatok, amelyeknek most van itt az ideje, azok el legyenek végezve, hogy amikor a járvány elmúlik, már aratni is lehessen.Vass Krisztián: Kertmagyarországot!
Nagy István szaktárcavezető írásra biztató személyes üzenetét tolmácsolom, mikor a tárca nevében kezet nyújtunk mindazoknak, akik a tavaszi munkálatokhoz csizmát húznak. Kimennek a szabadba, hogy Kertmagyarország gondolata 2020-ban új erőre kapjon – írja a Magyar Demokrata hetilap 2020. április 22-i számában Vass Krisztián agrárminisztériumi tanácsadó.Agrárminiszter: a virágvásárlással sok munkahely megmenthető
Virágvásárlására bíztatta a lakosságot az agrárminiszter kedden a Somogy megyei Szőlősgyörökön. Nagy István újságíróknak azt mondta: ezzel számos munkahely megmenthető, a környezet pedig otthonosabbá varázsolható a koronavírus-járvány idején.Nem állhat le a mezőgazdaság – Idénymunka-kereső portállal segítik a mezőgazdasági munkavállalást
Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium. Az online felülettel a tárca arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség. Nagy István agrárminiszter szerint a mostani nehéz időszakban sajnálatos módon a vendéglátásban, a turizmusban vagy éppen a szolgáltató szektorban a megélhetésüket elveszítő embereknek, illetve a nappali kurzus nélkül marad felsőoktatási hallgatóknak a hazai mezőgazdaság most különösen nagy mennyiségben tud munkát biztosítani.Nagy István: Fontos a sertés- és baromfitelepek kórokozómentességének megőrzése
Fontos a sertés- és baromfitelepek kórokozómentességének megőrzése, ezért az Agrárminisztérium kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken, az M1 aktuális csatornán.Agrárminiszter: A szabályok szigorú betartása mellett nyissák ki a piacokat!
A koronavírus-járvány miatt bezárt piacoknak a szabályok szigorú betartása mellett történő újranyitására szólította fel az érintett települések polgármestereit az agrárminiszter szombaton, Kaposváron. A miniszter azt szorgalmazta, hogy tegyék lehetővé az embereknek a hozzájutást a piacon kapható zöldségekhez, gyümölcsökhöz, kézműves termékekhez, nyújtsanak alternatívát számukra a vásárláshoz.Nagy István: Fel kell lépni az élelmiszerek túlárazásával szemben
Fellépést és ellenőrzéseket sürget az élelmiszerek árának helyenkénti drasztikus emelése miatt Nagy István agrárminiszter. A politikus az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint elfogadhatatlannak tartja a drágulást, és kéri a fogyasztóvédelmi szerveket, hogy szigorúbban ellenerőzzék azokat a piaci szereplőket, amelyek tisztességtelen árpolitikával próbálnak meg nyerészkedni a kialakult helyzetben.Nagy István: Az agrártámogatások kifizetésével segítik a gazdálkodókat a járványveszély idején
A következő három hónapban százhuszonkétmilliárd forint kifizetésére számíthatnak a magyar mezőgazdasági termelők a tavalyi kérelmeikhez kapcsolódóan – tájékoztatta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a támogatásokat kezelő Magyar Államkincstár a kifizetések meggyorsításával is hozzá akar járulni a koronavírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez.Nagy István: a helyi piacok nyitva vannak, de itt is fontos az óvintézkedések betartása
A biztonságos élelmiszer-ellátásban kulcsszerepe van a helyi piacoknak, ezért azok működése a koronavírus-járvány ideje alatt is kiemelten fontos, ugyanakkor az árusoknak és a vásárlóknak is fontos az óvintézkedések betartása – mondta el Nagy István agrárminiszter kedden az MTI-nek.Ajánljuk még

















