nagykörút
Közlekedési szakértő: szakmaiatlan a nagykörúti kerékpársávok kialakítása
A fővárosban a nagykörúti kerékpársávok kialakítása rettenetesen rossz elhatározás volt és teljesen szakmaiatlan, tulajdonképpen a szakma megcsúfolása – mondta Szálka Miklós közlekedési szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Semmilyen háttéranyag, terv nem készült az intézkedéshez, egyszerűen egy vödör festékkel kifestették ezeket a kerékpársávokat, amelyek a biciklisek számára is veszélyesek – fogalmazott.Karácsony „megoldotta” a közlekedési káoszt, újabb szintre emelte a gigadugót
A működő szakértői kormányzás olyan, mint a működő szocializmus: a balosok folyton beszélnek róla, de valahogy mindig csak az ellenkezőjét látjuk a gyakorlatban. Ilyen szakértő Karácsony és negyven+ tanácsadója is, akik kitalálták, hogy ha dugó van, arra az az egyetlen megoldás, ha a tömegközlekedést is ellehetetlenítik. Ennek a mai volt az első napja, így pedig már a budapestiek is tapasztalhatják milyen a működő szakértői kormányzás, ahogy azt a baloldalon értik.Az autósok mellett a körúti villamosok utasainak életét is megkeseríti Karácsony Gergely
Utasok százezreit érinti hátrányosan, ezért súlyos közlekedéspolitikai aránytévesztés a főpolgármester csütörtöki intézkedése a nagykörúti villamosok lassítására a BKK által még 2012-ben bevezetett villamosbarát lámpaprogram felszámolásával – írta ugyancsak csütörtöki bejegyzésében Vitézy Dávid. A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint Karácsony Gergely döntése hibás, mert épp a legzöldebb közlekedési módot, a villamosközlekedést választó utasokat, naponta százezreket hoz hátrányosabb helyzetbe, ezért mind közlekedéspolitikai, mind klímavédelmi szempontból aránytévesztés. Vitézy arra kérte a főpolgármestert, hogy tervétől tekintsen el.Ferencvárost nem érdekli a felesleges biciklisáv – Több üzlet kénytelen lehúzni a rolót a körúton
Tavaly nyáron a Blaha Lujza tér és a Mester utca közötti útszakaszon megtiltották a parkolást, és a parkolóhelyeket biciklisávvá alakították, így a környéken lakóknak nehezítették meg az életét. Nincsenek más helyzetben az üzletek sem, hiszen a vásárlók és az áruszállítók számára is ellehetetlenítették a bolt előtti megállást. Az intézkedés miatt egyre több üzlet kénytelen bezárni.Hétfő estétől kedd hajnalig pótlóbusz jár a nagykörúti villamosok helyett
Hétfő este 21.30-tól kedd hajnalig a 4-es és a 6-os villamos helyett a teljes vonalon pótlóbuszok járnak – közölte vasárnap a Budapesti Közlekedési Központ.Fürjes Balázs: „Legalább intenzíven használják az autósoktól elvett kerékpársávot”
Fürjes Balázs a Twitter-oldalára töltött fel egy videót, amelyen a körúton lépésben haladnak az autók a főpolgármester rendelkezése által felfestett kerékpársávnak köszönhetően. Miközben a videón egy autó suhan el az üres, leválasztott sávon, a politikus ironikusan azt írja: „tényleg nincs dugó, de legalább intenzíven használják az autósoktól elvett kerékpársávot”.Újra összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
A Nagykörút káoszba borult közlekedése végre Karácsony Gergely figyelmét is felkeltette: a főpolgármester hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az ügyben.Elkezdődött a Nagykörút forgalmi átalakítása, egy szakaszon egy sávot visszakapnak az autósok
A biciklisávokról szóló társadalmi konzultációt követően elkezdődött a Nagykörút forgalmi átalakítása – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.Karácsony bejelentette, lényegében marad a káosz a Nagykörúton, bár sokan szeretnék a kétsávos forgalom visszaállítását
Kompromisszumos megoldásnak nevezte Karácsonyt Gergely a döntést a Nagykörút új forgalmi rendjének ügyében – ezt maga a főpolgármester jelentette be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Közlése szerint, a Nagykörút forgalma nagyon különböző az egyes szakaszokon, ezért a Blaha Lujza tér és a Petőfi híd között teljes mértékben kétsávos lesz az autós közlekedés, a szakaszon a parkolósávokból alakítanak ki kerékpárutakat. A sajtótájékoztatón elhangzott, a Budapesti Közlekedési Központ kérdőívét mintegy 48 ezren töltötték ki, amelyből kiderült, a Nagykörút forgalma megosztó kérdés: vannak, akik nagyon támogatják a változásokat, és vannak, akik szkeptikusak, ugyanakkor "nagyon sokan" szeretnék a kétsávos forgalom visszaállítását.Ajánljuk még