nagykövet bekéretése
Tiltakozó jegyzéket adtak át Moszkvában az amerikai nagykövetnek, mert szerintük az USA csak hazudja, hogy nem része a konfliktusnak
Bekérették az orosz külügyminisztériumba kedden Lynne Tracy moszkvai amerikai nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki az Egyesült Államoknak az ukrajnai harci cselekményekben való egyre szélesebb körű részvétele miatt a "kijevi rezsim" oldalán.Pakisztánban bekéretik az amerikai nagykövetet Biden kijelentései miatt
Pakisztánban bekéretik az amerikai nagykövetet Joe Biden amerikai elnök kijelentései miatt, amelyekkel megkérdőjelezte a pakisztáni nukleáris program biztonságosságát – közölte szombaton a dél-ázsiai ország külügyminisztere Karacsiban tartott sajtótájékoztatóján. Bilaval Bhutto Zardari elmondta, hogy meglepte az amerikai elnök nyilatkozata.Bekérették a lengyelországi francia nagykövetet
Behívta a lengyel külügyminiszter pénteken a lengyelországi francia nagykövetet, miután Emmanuel Macron elnök „szélsőjobboldali antiszemitának” bélyegezte Mateusz Morawiecki miniszterelnököt.Magyar külügy: az ukrán elnök minden magyar embert megsértett
Azzal a kijelentéssel, miszerint Magyarország „még csak annyit sem tesz Ukrajnáért, mint mindenki más” és „támogatja Oroszországot”, az ukrán elnök minden, az erőszakot elítélő, és az ukránokkal együttérző, ezt számos esetben tettekkel is kifejező magyar embert megsértett – szögezte le Magyar Levente, aki szerint köszönet és tisztelet jár a magyaroknak az ukránoknak nyújtott önzetlen segítségért.Bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét
Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát − hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán, azt is jelezve: reggelre a minisztériumba kérették Ukrajna budapesti nagykövetét.Szijjártó Péter bekérette a német nagykövetet Michael Roth nyilatkozata miatt
A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette Németország budapesti nagykövetét Michael Roth német politikus szombati nyilatkozata miatt, amelyben antiszemita vádat fogalmazott meg hazánkkal szemben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap.Bekérette a Külügyminisztérium Svédország budapesti nagykövetét
Bekérette Svédország budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára – tudatta a tárca pénteken az MTI-vel. Magyar Levente hangsúlyozta: hazugnak tartják a svéd miniszterelnök szerdai, Magyarországot bíráló kijelentéseit; az alaptalan vádaskodásokat a leghatározottabban visszautasítják – olvasható a KKM közleményében.Ajánljuk még















