nagykövet
Lezárult a casting: kijelölték Ukrajna új németországi nagykövetét
Ukrajna Olekszij Makejevet jelölte a berlini ukrán nagyköveti posztra Andrij Melnyik utódjaként.Irán budapesti nagykövete a Pesti Riporterben: az USA közvetve az ISIS-t segítette, több millió afgán menekült sorsa a tét (Videó!)
Hamid Reza Nafez Arefi, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete volt csütörtökön Ferkó Dániel vendége a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában, akivel az afganisztáni polgárháborúról, a migrációs helyzetről beszélgettek. A diplomata elmondta: a tálibok hatalomátvétele előtt három és fél millió afgán élt Iránban, majd ötszázezer új menekült érkezett és ennél is több érkezhet Pakisztánba, ami hatalmas szám. Szó esett arról is, hogy az iráni határ azért van nyitva Afganisztán felé, hogy az afgánok ne szenvedjenek hiányt élelmiszerben és gyógyszerekben. A nagykövet kiemelte: Irán eredményesen harcolt az olyan terrorszervezetek ellen, mint az Iszlám Állam. Hamid Reza Nafez Arefi elmondta: a teheráni konferencia üzenete az, hogy a béke a megoldás Afganisztán számára, és ez csak akkor történhet meg, ha megfelelően formáljuk a dolgokat.Fudan Egyetem – Fekete-Győr rossz nagykövetet fenyegetett meg, alig több mint hétezer kilométert tévedett
A Momentum első embere, az ország Bandija megterhelte a Budapesten akkreditált kínai nagykövet postafiókját, amiben arról tájékoztatta a diplomatát, hogy ha a lila párt kerül hatalomra jövőre, akkor bizony leállítják a Fudan Egyetem budapesti kampuszának beruházását, nekik csak a CEU kell, de az nagyon. Pontosabban csak bízunk abban, hogy Qi Dayu spammappájába került Fegyőr küldeménye, ugyanis Facebook-posztja alapján ez nem annyira egyértelmű, de erről majd később.Habsburg György lehet a következő párizsi nagykövet
Habsburg György, az utolsó magyar király unokája lehet a következő párizsi nagykövet. Az Országgyűlés külügyi bizottsága kedden dönthet a kinevezés ügyében.Fehérorosz elnökválasztás - Benyújtotta lemondását a tüntetőket támogató nagykövet
Benyújtotta lemondását kedden Fehéroroszország szlovákiai nagykövete, aki korábban támogatásáról biztosította az Aljakszandr Lukasenka államfő ellen tüntetőket.A gyermekpornográfiával vádolt volt nagykövet beismerte bűnösségét, felfüggesztett börtönbüntetést kapott
Egy év, végrehajtásában két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövetet szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). A vád szerint Kaleta számítógépén, telefonján és egy merevlemezén rengeteg olyan felvétel volt, amelyeken 14 év alatti gyermeket lehetett látni meztelenül, valamint olyan fotót is találtak, amelyen szexuális erőszak volt látható. Az egykori diplomata a bíróságon elnézést kért és beismerte a bűnösségét.Venezuela kiutasította az országból az Európai Unió nagykövetét
Nicolás Maduro venezuelai államfő hétfőn kiutasította országából az Európai Unió nagykövetét, miután a közösség szankciókat rendelt el több venezuelai tisztségviselő ellen, amiért ellehetetlenítették az ellenzéki többségű parlament munkáját.A magyarországi brit nagykövet-helyettes a koronavírus egyik áldozata
Steven Dick, Nagy-Britannia Budapestre akkreditált nagykövet-helyettese is egyike az eddigi 10 főnek, akik a magyarországi koronavírus-fertőzés miatt vesztették életüket. A diplomata mindössze 37 éves volt, kedden hunyt el. Az index.hu értesülését a brit nagykövetség is megerősítette.Ajánljuk még