nagykövet
Venezuelai nagykövet: túlzásba visszük a demokráciát
„Úgy gondolom, hogy Venezuelában szinte már túlzásba visszük a demokráciát, szerintem szigorúbbak is lehetnénk.” - jelentette ki Raúl José Betancourt Seeland, Venezuela budapesti nagykövete a Heteknek adott interjújában.Magyarországot senki sem rágalmazhatja következmények nélkül
A külgazdasági és külügyminiszter értékeli, hogy a holland külügyminiszter pénteken felhívta a távozó holland nagykövet kijelentése miatt, az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta: nem akarja élezni a konfliktust, de Magyarországot senki sem rágalmazhatja következmények nélkül.Kitüntetést kapott a távozó Colleen Bell, mert tényleg letekerte a hangerőt
Colleen Bell olyan időszakban érkezett Budapestre két évvel ezelőtt, amely nem a kétoldalú politikai együttműködés legjobb korszaka volt – emlékeztetett Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminisztert hozzátette, első találkozójuk után Colleen Bell azt ígért, "letekerjük a hangerőt", és valóban ezt lehetett a tevékenysége mottójának tekinteni .Ajánljuk még