Czeglédyékhez is kötődő szélhámosok kérhettek TAO-támogatást a nagyvázsonyi várjátékokraSMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2017 november 11. Saját rendezvényeként tüntetett fel nagyvázsonyi fesztiválokat egy zavaros hátterű, a Czeglédy-üggyel is összefüggésbe hozható alapítvány, amely a fiktív bevallásokkal TAO-támogatásokat igényelt vissza - legalábbis erre lehet következtetni a Budapesti Rendőr-főkapitányság által elindított nyomozásból. Fábry Szabolcs fideszes nagyvázsonyi polgármestert megdöbbentette a korábbi polgármester regnálása alatt történt visszaélés híre. Az esetet a nagyvázsonyi önkormányzat is megtárgyalta, hiszen a korábbi alpolgármester, a DK és a Jobbik kezdeményezéseivel egyaránt szimpatizáló Henn János temetkezési vállalkozó rokonsága is érintett az ügyben.
Elektromos városnéző buszjárat indult Nagyvázsonyban (VIDEÓVAL)PPestiSrácok.hu Huszonötödik óra 2017 március 31. Március 28-án érkezett Nagyvázsonyra a Gedeon névre keresztelt 17 személyes elektromos busz, amely hétköznap ingyenesen segíti majd a helyieket a közlekedésben, szállítja az óvodába, vagy iskolába igyekvő gyermekeket, hordja az ebédet, segíti az időseket. Fábry Szabolcs polgármester az esemény kapcsán elmondta, a magyar összeszerelésű lassú jármű hamar visszahozza majd az árát, hiszen a hosszú hétvégéken valamint a nyári szünetben a turizmust szolgálja.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Orbán elégedett Trumppal, de vannak kikötései Forró drót augusztus 20. Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy igazából mi magyarok uraljuk a világot és azt állítják el vagyunk szigetelődve, azoknak ajánljuk figyelmükbe, hogy Trump a hétfői megbeszélés után a magyar miniszterelnök véleményét is kikérte.
Merénylet!444! – Avagy Hadházy és az autós nindzsák Forró drót augusztus 20. Egy sötét gonosz világban élünk. A diktatúra kitölti a mindennapokat és az állampárt autóba ültetett nindzsákkal tervez merényletet mindenki ellen, aki lázadni mer. Vagyis, vagy ez van, vagy Hadházytól el kéne zárni a lónyugtatós dobozt.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?