nato-csúcstalálkozó
Macron fenntartja véleményét, hogy a NATO agyhalott
A francia elnök fenntartja azt a véleményét, hogy a NATO "agyhalott". A kijelentés annak fényében különösen érdekes, hogy annak első ízbeni elhangzását követően a francia elnököt török kollégája kivizsgálásra küldte volna.Első ízben értékelték lehetséges fenyegetésként Kínát a NATO-tagállamok
A NATO-tagállamok kedden előzetesen megállapodtak a jubileumi csúcstalálkozó zárónyilatkozatának szövegéről. A nyilatkozatban első ízben értékelték lehetséges fenyegetésként Kínát, mint feltörekvő katonai hatalmat.Orbán Viktor Londonban és Tokióban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök Londonba utazik a NATO-tagállamok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozójára – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke kedden reggel.A közös teherviselés a fő témája a ma kezdődő londoni NATO-csúcsértekezletnek
A közös teherviselés a megalakulásának 70. évfordulóját ünneplő NATO ma kezdődő londoni csúcsértekezletének kiemelt témája. A tagországok vezetői a kétnapos informális találkozón ezen kívül áttekintik a közös védelem, illetve elrettentés helyzetét, a külföldi missziók ügyét, valamint az Oroszországgal folytatott viszonyt.Trump leoltotta a németeket, ezzel kiverte a biztosítékot az amerikai demokratáknál
A demokrata párti politikusok élesen bírálják Donald Trump amerikai elnök retorikáját a brüsszeli NATO-csúcson, míg a republikánusok egyetértenek az elnök mondandójának lényegével. Trump szerint Németország Moszkva túsza, mert energiaellátásának biztosítéka Oroszország.Bebizonyíthatja Porosenko, hogy Ukrajna tiszteletben tartja a nemzetiségek jogait
Petro Porosenko ukrán elnök az EU-Ukrajna csúcson aláírta azt a zárónyilatkozatot, miszerint országa oktatási törvényének biztosítania kell a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően. Erről vélhetőleg az Európai Unióval kötött megállapodást, ami bizonyítja, hogy ez nem pusztán a két ország ügye, hanem összeurópai ügy. Magyarország tavaly óta blokkolja Kijev euroatlanti integrációját a magyar kisebbség jogait súlyosan korlátozó oktatási törvény elfogadása miatt. A szerdán kezdődő NATO-csúcson ismételten terítéken lesz, hogy a szövetség mihez kezdjen Ukrajnával. A legfőbb kérdés: mikor teljesíti Porosenko elnök az ígéretét, az Európai Unióval kötött megállapodás után vajon tényleg biztosítani fogják-e a nemzeti kisebbségek – közöttük a magyarok – jogait.Németh Zsolt szerint magasabb szintre emeli a kapcsolatokat, hogy az amerikai nagykövet elfoglalta állomáshelyét
Magasabb szintre emeli a politikai kapcsolatokat a két ország között, hogy másfél év után ismét betöltötték a budapesti amerikai nagyköveti posztot, David B. Cornstein elfoglalta állomáshelyét - mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn telefonon az MTI-nek, miután Budapesten találkozott az amerikai diplomatával.Ajánljuk még














