nato
A Jobbik elnöke nem tudja, mit csinál a svéd-finn NATO-csatlakozást vizsgáló delegáció, de "befeszülésnek" tartja kiküldetésüket (Videó)
Mintha Cseh Katalin összest hallgatnánk, olyan tankönyvi módon mondta fel a brüsszeli kötelező összest Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke. Az egykoron nemzeti érzelműnek reklámozott párt vezetője szerint ugyanis a Magyarországra érkező, például uniós vizsgálóbizottságok tevékenységében nem lát kivetni valót, a magyar Országgyűlés Svédországba, valamint Finnországba küldött delegációját azonban "befeszülésnek" tartja. A Magyarországot szándékosan rossz színben feltüntető nyilatkozatok és politikai viták lezárására indított delegáció kapcsán Gyöngyösi elmondta, fogalma sincs, hogy mit csinál a bizottság, de szerinte semmi látnivaló nincs a két tagjelölt ország kapcsán, Magyarországnak pedig szépen csendben, feltételek nélkül ratifikálnia kellene a csatlakozásukat. Személyes anekdotával is kedveskedett a politikus, aki elmondta, 2014-ben, amikor már szintén harctéri cselekmények zajlottak Ukrajnában, még Oroszországgal szimpatizált, de ez mára csak úgy elmúlt, és már elkötelezett Zelenszkij- drukkeré vált ő és pártja is. Hende Csaba: az orosz–ukrán konfliktus lezárulása akár egy újabb világháború is lehet (Videó!)
A konfliktus lezárulása akár egy újabb világháború is lehet – minderről Hende Csaba beszélt a Paláveres találkozón. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Oroszország jelentkezése a NATO-ba viccnek volt felfogható. A nemzeti oldal közismert civil megmondóemberei, a polgári körök, megemlékezések, Békemenetek, fórumok aktív szervezői és mecénásai, a megalkuvásmentes állásfoglalásaikról ismert neves páros tagjai, azaz „A” Balogh Zsuzsa és Vajda Miklós szervezte azt a találkozót, amelyen Hende Csaba egykori honvédelmi miniszter volt a meghívott előadó. Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke a jelenlegi geopolitikai helyzetről, a svéd és a finn NATO-csatlakozási kérelemről is részletesen kifejtette véleményét. A Karc FM Paláver műsorának hallgatói közösségéből verbuválódott civilek rendszeresen tartanak – nagyszámú résztvevővel – fórumot. A polgári körök újraszerveződése több szempontból is értékes. Minderről Lévai István Zoltán, a XVIII. kerület kormánypárti önkormányzati képviselője beszélt a PestiSrácoknak. A Paláveres találkozón elhangzott: a magyar kormány racionális álláspontot foglal el, amikor a béke fontosságát hangsúlyozza. Hende Csaba kiemelte: a haderőfejlesztésnek köszönhetően hazánk már a NATO elit klubjához tartozik. Kiemelte, hogy a NATO-tagországok 2014 szeptemberében tett két vállalása közül – amely szerint a szövetséges országok bruttó hazai termékük (GDP) két százalékát a védelmi kiadásokra, annak 20 százalékát pedig fejlesztésre fordítják – az egyiket Magyarország a 2024-es céldátum előtt, már 2019-ben teljesítette. A védelmi kiadásokra vonatkozó kötelezettségvállalást pedig idén sikerült elérnie a magyar kormánynak, ami példa nélküli a rendszerváltozást megelőző időszak előtt és az azóta eltelt évek óta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kárpátaljai magyarok nemzeti közösségére nehezedő nyomás az elmúlt időszakban ismét növekedni kezdett. Byrappa Ramachandra: az ukrán konfliktus nem a harmadik világháború, mert eddig egy sem volt
A két világháború a nyugati rendszeren belüli háború, másképp fogalmazva polgárháború volt, nem pedig világháború, még annak ellenére sem, hogy az egész világra kiterjedtek – írja Byrappa Ramachandra, aki fontos kijelentést is tesz, mégpedig azt, hogy az ukrán konfliktus nem a harmadik világháború, mert az elsőt és a másodikat senki sem vívta meg. De ha nem világháború, akkor mégis mi? Hogyan minősíthetjük? – teszi fel a kérdést a szerző. Putyin: a Nyugatnak egy célja van, szétdarabolni a volt Szovjetuniót és annak fő részét, az Orosz Föderációt
Interjút adott Vlagyimir Putyin az orosz köztévének. Az elnök szerint elképzelhető, hogy ha beválik a Nyugat terve, akkor nem marad meg az orosz nép. Elmondása szerint ezek a tervek, amelyekről beszél, „papírra vannak vetve” – számol be az index.hu. Ha a Nyugatnak sikerül feldarabolni az Orosz Föderációt és megteremteni az ellenőrzést a darabjai felett, nem biztos, hogy az orosz nép megmarad, „lesznek moszkoviták (ebben az esetben moszkvaiakat jelenthet, az értelmező szótár szerint azonban a Szovjetunió politikai céljait és tetteit fenntartás nélkül elfogadó és gyakran túlbuzgón támogató személy – a szerk.), uráliak és mások” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija–1 tévécsatornának adott interjújában vasárnap.