nem azt mondták feri
Most Horn Gábor küldte el a p***ba Ferit, valljuk be (videóval)
Most, hogy az éttermiségi kuratórium jóváhagyta a Gyurcsány-féle árnyékkormány-projektet, jönnek más hangok is. Horn Gábor, Ferenc – illetve a néhai SZDSZ – államtitkára beszólt: az ötletet semmiről sem szóló erődemonstrációnak minősítette. Ezen nem csodálkozhatunk, hiszen Horn, aki mindig is az SZDSZ-es felsőbbrendűséget és cinizmust képviselte, a 2008-as szociális népszavazás bukása után ezt a politikatörténeti jelentőségű elemzést adta: Nem azt mondták, Feri, hanem azt, hogy menj a p***ba, valljuk be. Nem értettünk hozzá, de most már nagyon is! – Gyurcsány szerint ők kormányzóképesek
Gyurcsány Ferenc egyre szürreálisabb kijelentéseket tesz. Először arról beszélt, hogy készül. Aztán megünnepelte a tizenötezredik DK-s jelentkezőt, hozzátéve, hogy egymillióan vannak. Most pedig kijelentette, hogy pártja kormányzóképes. Nagy változás ez ahhoz képest, amikor még arról beszélt, hogy nem értettek hozzá, majd "beledöglöttek", hogy úgy csináltak, mintha kormányoznának. De tudjuk, azóta megváltoztak, mi az, hogy! Nagyon is! Az amnéziás Gyurcsány bejelentkezett a miniszterelnöki posztért
Gyurcsány Ferenc terjedelmes Facebook-bejegyzésben fejtegette az előző kormányok kudarcos döntéseit, és persze leszögezte, hogy ő bizony mindent jól csinált, mindig más rontotta el: Medgyessy Péter, a világgazdaság, mindenki, csak ő, a jóságos Feri bácsi nem. Most meg persze ki más lenne a hibás, mint Orbán, hiszen ő – Fletó – egy virágzó Magyarországot hagyott hátra. Na persze, nem nehéz kiolvasni a sorokból: a DK elnöke bejelentkezett a kormányzásra – öt bukás nem volt neki elég. Ajánljuk még
Nem tudom nem észrevenni, ha egy politikus egy hajón pihen
Az éppen aktuális Pétert körbenyalogató, mindenszarista média az elmúlt években arra nevelt rá, hogy mindenképpen észrevegyem, ha egy politikus egy hajón van bármelyik vízen. Mert ez csakis luxuzás lehet. Bosszantó egy bugris bunkó, abcug Péter, le vele!
Biztos, hogy van, akinek beugrik, honnan az idézet. De a többieknek is segítek: Az “István, a Király” egyik dalában az örökké elégedetlen, köpönyegforgató három főúr énekli. Egyszer így, egyszer úgy – a dal ugyanis két alkalommal is megszólal. A zaklatószínház eligazít a közéletben
Sokunkat nem érint az újabb zaklatási ügy a színházban, mégis van ezzel az üggyel néhány gond. Pontosabban a színészekkel. Gyere le, Peti – Bütyök berezelt a migránsellenes tömegtől
Csodálatos dolog élőben követni, ahogy összeomlik egy nárcisztikus pszichopata önvédelmi agyköde. Bütyök nárcipajzsa most attól hullott, le, hogy számon kértük, ezrek kérték számon azért, mert mi magyarok nem akarjuk, hogy bevándorló országgá tegye hazánkat.