Pesti Srácok

Nem értettünk hozzá, de most már nagyon is! – Gyurcsány szerint ők kormányzóképesek

null

Gyurcsány Ferenc egyre szürreálisabb kijelentéseket tesz. Először arról beszélt, hogy készül. Aztán megünnepelte a tizenötezredik DK-s jelentkezőt, hozzátéve, hogy egymillióan vannak. Most pedig kijelentette, hogy pártja kormányzóképes. Nagy változás ez ahhoz képest, amikor még arról beszélt, hogy nem értettek hozzá, majd "beledöglöttek", hogy úgy csináltak, mintha kormányoznának. De tudjuk, azóta megváltoztak, mi az, hogy! Nagyon is!

Gyurcsány Ferenc országjárásba kezdett, majd másnap rögtön beszámolt az első hétvégi összeröffenés történéseiről. A bejegyzésben azonnal leszögezte, hogy az "ő dolguk az ország vezetése":

Az igaz, hogy minden párt célja az, hogy felhatalmazást kapjon az emberektől, a baj csak az, hogy a DK ezt a célt már tizenkét éve meg sem tudja közelíteni. Ami azt illeti, Gyurcsány Ferenc már 2010 előtt is meglehetősen távol állt attól, hogy bárki felhatalmazza arra, hogy kormányozzon (abba bele sem mennénk, hogy már először sem a nép felhatalmazásával került hatalomra, hanem Medgyessy Péter megpuccsolásával).

PestiSracok facebook image

De nem kell félteni az ellenzék vezérét, ő így is érzi a nemlétező támogatást: ki is jelentette, hogy a DK egy "erős közösség lett". Mondjuk a Jobbikot elfogyasztva tényleg nagyra nőtt, de a pocak még nem izom, annak tükrében pedig, hogy legutóbb a párt tizenötezredik tagjának belépése után kijelentette, hogy egymillióan vannak, ismét egy kis túlzást érzünk a bukott miniszterelnök szavaiban.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Mohai Balázs