Pesti Srácok

Az amnéziás Gyurcsány bejelentkezett a miniszterelnöki posztért

Az amnéziás Gyurcsány bejelentkezett a miniszterelnöki posztért

Gyurcsány Ferenc terjedelmes Facebook-bejegyzésben fejtegette az előző kormányok kudarcos döntéseit, és persze leszögezte, hogy ő bizony mindent jól csinált, mindig más rontotta el: Medgyessy Péter, a világgazdaság, mindenki, csak ő, a jóságos Feri bácsi nem. Most meg persze ki más lenne a hibás, mint Orbán, hiszen ő – Fletó – egy virágzó Magyarországot hagyott hátra. Na persze, nem nehéz kiolvasni a sorokból: a DK elnöke bejelentkezett a kormányzásra – öt bukás nem volt neki elég.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán nem tanult az elődei hibáiból. Mindezt egy olyan bejegyzésben fejtette ki, amelyben nagyvonalúan megfeledkezett arról, hogy (sajnos) ő is a kormányfő elődje volt. Az ellenzék tulajdonos-cégvezető-igazgató-elnöke szerint ugyanis a baloldal által leamortizált országért nem ő a felelős, á, dehogy. Medgyessy Péter szúrta el (mondjuk ő is, ez tény), aztán jött a világgazdasági válság, és ő, a jóságos Fletó nem tehet arról, hogy ennek terheit a magyarokra rótta, ezt bizony így kellett tenni.

Na, itt álljunk meg egy pillanatra: 2004 késő nyarán Medegyessy bejelentette, hogy változtatna a kormány összetételén, ami érintette volna Gyurcsányt – mint ifjúsági és sportminisztert – és az SZDSZ-es Csillag István gazdasági miniszter pozícióját is. (Az SZDSZ-szel szemben talán nem kellett volna frontot nyitni.) A vége az lett, hogy Medgyessy körül elfogyott a levegő, így lemondani kényszerült, Gyurcsány maga alá szervezte az MSZP-t és ő lett a miniszterelnök.

PestiSracok facebook image

– írta Ferenc, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a jelenlegi kormány 2010-ben örökölt egy csődtömeget, aztán hét éve folyamatosan válságban irányítja az országot (migrációs válság, folyamatos támadások Brüsszelből és nemzetközi álcivil hálózatoktól, majd a pandémia és végül a háború), és nemcsak a megszorításokat kerülte el, de sikerült fejlődni, és megerősíteni Magyarország nemzetközi súlyát.

Gyurcsánynak ez nem ment, de erről ő nem tehet. Á, dehogy, semmi köze nincs ahhoz, hogy a saját körei és külföldi kapcsolatai szépen megszedték magukat azon, hogy hazánkat kis híján államcsődbe kergették. Ő ott sem volt. A legaljasabb rész azonban még hátravan.

– volt képes leírni a bukott miniszterelnök.

Hogy is mondta Horn Gábor 2008-ban:

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)

‎PS Riport 2023 július 3.
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.