német vállalatok
Szijjártó: amikor Magyarország gazdasági szövetségeseit listázzuk, az első helyen egyértelműen Németország áll
A német vállalatok vezetői nem sajtóhírek, hanem saját tapasztalataik alapján döntenek magyarországi beruházásokról, így addig fejlődni fog a kétoldalú gazdasági együttműködés, amíg az a valóságra alapul – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Pécsen.Szijjártó Péter: jövőre a növekedés lesz a középpontban
Az idei év az infláció leépítéséről szól, jövőre pedig a gazdasági növekedés újraépítése lesz a fókuszban, amelyben Magyarország számít a német vállalatok közreműködésére és beruházásaira – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Miskolcon.Szijjártó Péter: nevetséges a felvetés, hogy a BMW Magyarország helyett vigye Romániába a beruházását
Nevetséges az Európai Parlament "magyargyűlölő" alelnökének a felvetése, amely szerint a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását. Jól láthatóan teljes kudarc a hazánkban beruházó német vállalatok politikai zsarolása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Szijjártó: nem sikerült politikai alapon megingatni a német beruházói bizalmat Magyarország iránt
Az utóbbi időben egyes szereplők egyfajta zsarolásnak próbálják alávetni a Magyarországon beruházó vállalatokat, de a tények jól mutatják, hogy nem sikerült politikai alapon megingatni a német beruházói bizalmat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten.Nőtt a vállalati csődök száma az év első felében Németországban
Az év első felében 16,2 százalékkal emelkedett a vállalati csődök száma Németországban az előző év azonos időszakához képest a Creditreform gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése alapján. A Creditreform az év első hat hónapjában 8400 cégcsődöt regisztrált, 16,2 százalékkal többet, mint az előző évi bázisidőszakban. Tájékoztatásuk szerint ennél nagyobb százalékos növekedésre utoljára 2002-ben volt példa.Szijjártó: politikai motivációjú érzelmi zsarolókampány zajlik a német cégek elbizonytalanítására
Tényeket nélkülöző, pusztán politikai motivációjú kampány zajlik a Magyarországon befektetni kívánó német vállalatok elbizonytalanítása érdekében, ami már megy át egyfajta érzelmi zsarolásba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.Szijjártó Péter: újabb három német vállalat döntött magyarországi beruházás mellett
Újabb három jelentős, nemzetközi jelenléttel rendelkező német vállalat döntött további magyarországi beruházás mellett – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.Ajánljuk még