németh szilárd
Papírból olvasva ugrott neki a magyar kormánynak Soros György
Soros György milliárdos spekuláns is megszólalt az általa támogatott magyarországi civil szervezetek kormányzati támadásával kapcsolatban. A tőzsdecápa a Bloombergnek adott interjúban üzent hadat a magyar kormánynak, pikáns ugyanakkor, hogy támadó szavait papírról olvasta fel...Schiffer András a Polbeatben: "Aki hisz az MSZP megújulásában, az valószínűleg hisz a Mikulásban is" (videó!)
Soros György hatása, magyarországi befolyása radikálisan csökkenne, ha az Orbán-kormány nagyvonalúbb lenne és nem csak a CÖF-ös haveroknak adná oda a civil pénzeket, hanem adott esetben kormánykritikus önszerveződéseknek is jutna forrás - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című tegnapi adásában Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő. Kiemelte, Soros György ott tudja megvetni a lábát szerte a világon, ahol a hatalom erőből, akár financiális eszközökkel akar elfojtani olyan önszerveződéseket, amelyek a számára akár kedvezőtlenek. "Soros György globális szerepét én nagyon negatívan látom, Soros a spekuláns tőke egyik vezéralakja. Azt a mesét én nem veszem be, hogy a globális kapitalizmus egyik legkellemetlenebb jelenségének vezéralakja érdek nélkül még filantróp is tud lenni" - szögezte le Schiffer András.Lázár: Soros civiljeit nem akarjuk eltakarítani, de mindent tudni akarunk róluk
Arányos lesz és az ország érdekeit szolgálja majd, ha a közeljövőben Magyarországon törvényjavaslat készül a Soros György által támogatott és a belpolitikába beavatkozó civil szervezetek ellenében - válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón a parlamentben. Kiemelte, nem személyre szabott törvényt kell hozni, az Igazságügyi Minisztérium ezzel kapcsolatos javaslatát még nem ismerjük.Németh Szilárd: A "Soros-birodalom álciviljeit” el kell innen takarítani
A "Soros-birodalom" "álciviljeit" minden eszközzel vissza kell szorítani, és el kell innen takarítani, ennek pedig Trump győzelmével el is jött a nemzetközi lehetősége - jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Német Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és alelnöke. A politikust a civil szervezetek vezető tisztségviselőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről is kérdezték.Szél Bernadett szerint teljes a káosz a Pharaon-ügyben
A Nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti képviselői nem támogatták azt az ellenzéki indítványt, hogy ténymegállapító vizsgálat kezdődjön a Pharaon-ügyben - közölte a bizottság szerdai, részben zárt üléséről Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.Gyurcsány korrupciós ügyeket halmozó ügyvédje lehet a baloldal szombathelyi közös jelöltje
Gyurcsány Ferenc egyik közeli szövetségese és egyben ügyvédje, a szombathelyi Czeglédy Csaba korrupciós ügyeiről tartott sajtótájékoztatót Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdán. Czeglédy az MSZP szombathelyi frakcióvezetője, és jó eséllyel a baloldal közös képviselőjelöltje lesz Szombathelyen a 2018-as választásokon.Németh Szilárd szerint biztosan a Teréz körúti robbantót fogták el
Teljesen biztos, hogy a rendőrök a Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása célegyenesben van - mondta a nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésének szünetében a testület fideszes alelnöke újságíróknak. A robbantással gyanúsított P. László ügyvédje, Brunner Tamás erre reagálva a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, az ártatlanság vélelme ügyfelét is megilleti.Ajánljuk még