Pesti Srácok

Németh Szilárd szerint biztosan a Teréz körúti robbantót fogták el

null

Teljesen biztos, hogy a rendőrök a Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása célegyenesben van - mondta a nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésének szünetében a testület fideszes alelnöke újságíróknak. A robbantással gyanúsított P. László ügyvédje, Brunner Tamás erre reagálva a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, az ártatlanság vélelme ügyfelét is megilleti.

Németh Szilárd az ügyészségi tájékoztatásra hivatkozva közölte: az elkövető a rendőrség mint intézmény ellen hajtott végre tervezett és előkészített támadást. A gyanúsított nem működik együtt a hatóságokkal - tette hozzá. Németh Szilárd közölte: tájékoztatást kaptak arról is, hogy a két sebesült rendőr fel fog épülni, és mindketten a rendőrség kötelékében maradnak.

A politikus elmondta: a szabályozás, amely lehetővé teszi a magyar terrorelhárító szervekneka bírói engedély nélküli titkos megfigyelést, továbbra is hatályban van, az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése azt nem érinti. Azt is külön kiemelte, hogy semmilyen nemzetközi jogszabály nem vonatkozik erre a témakörre, kizárólag ajánlások léteznek, és a bíróság is erre alapozta döntését. Ennek a témának a kezelése nemzeti hatáskörbe tartozik - szögezte le a kormánypárti politikus. Elmondta: beszámolót hallgattak meg a TEK keddi több helyszínen végrehajtott akciójáról is. Az ügyben 12 ember került előzetes letartóztatásba, és "egy rakás" éles, illetve át- vagy visszaalakított lőfegyvert, robbanóanyagot foglaltak le a rendőrök. Németh Szilárd hangsúlyozta: a bőnyi rendőrgyilkosság nyomán hajtották végre az akciót. Újságírói kérdésre, miszerint belföldről vagy külföldről szerezhették be a fegyverarzenált a gyanúsítottak, Németh Szilárd azt mondta: erről vannak információk, de azokat nem oszthatja meg a nyilvánossággal.

Arról is beszélt, hogy a szélsőjobboldali sajtóban felröppent egy álhír, miszerint Áder János köztársasági elnök rokona a bőnyi gyilkosságot elkövető Magyar Nemzeti Arcvonal alapítójának. Az államfő ezzel kapcsolatban közvetlenül az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult, amely a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központnak (TIBEK), illetve a Terrorelhárítási Központnak a segítségével azonnal, soron kívül elvégezte az államfő nemzetbiztonsági átvilágítását, és a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen egyértelművé vált mindenki számára, hogy Áder Jánosnak semmilyen rokoni kapcsolata és semmilyen egyéb kapcsolata nincs a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjével. Németh Szilárd közölte: kezdeményezte a testület ülésén, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottsággal együttes ülésen hallgassák meg Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját arról, milyen szélsőjobboldali és paramilitáris szervezetek vannak Magyarországon és azoknak van-e kapcsolata a magyar és a nemzetközi politikával.

PestiSracok facebook image

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke elmondta: a kormánypárti képviselők nem járultak hozzá, hogy a testület foglalkozzon a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterről megjelent információkkal. Szerinte ezeknek az információknak az ország külgazdasági és nemzetbiztonsági szempontjából is lehetnek releváns elemei, de a kormánypárt megakadályozta a napirendre vételt. A Teréz körúti robbantással összefüggésben szintén azt emelte ki, hogy az elkövetőt elfogták, ugyanakkor hangsúlyozta: a cselekmény motívumáról keveset tudni, a nemzetbiztonsági bizottság pedig figyelemmel kíséri a nyomozást, és választ vár arra, hogy miért történt a bűncselekmény.

A bőnyi rendőrgyilkosság elkövetője nem áll kapcsolatban közjogi méltósággal, és "politikai kapcsolatban sem áll az elkövető parlamenti párttal, vagy közjogi méltósággal" - szögezte le. A Magyar Nemzeti Arcvonalról újságírói kérdésre elmondta: létező szervezetről van szó, pár tucat taggal, de az elmúlt években visszaszorult a tevékenysége, megcsappant a tagsága és működési nehézségekkel küzd. Hozzátette: ez helyes, mert ilyen szervezetnek nincs helye jogállamban. Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja árulkodónak nevezte, hogy a kormánypárti képviselők megakadályozták a Rogán-ügy nemzetbiztonsági bizottság előtti tárgyalását, amiből arra következtetett: el akarják tusolni azt, és ehhez a nemzetbiztonsági bizottságot is eszközként használják fel.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntésével kapcsolatban az ellenzéki politikus a bírói engedély nélküli titkos megfigyelésre vonatkozó szabályozás változtatásának szükségességét emelte ki. Hozzátette: egyetért a bírósági döntéssel abban, hogy a politikától függetlennek kell lennie annak, aki szentesíti egy ilyen titkos megfigyelés megindítását. A Magyar Nemzeti Arcvonallal összefüggésben azt hangsúlyozta: véleménye szerint akkor nyugodhat meg mindenki, ha a szervezetet sikerül maradéktalanul felszámolni. Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja szerint a szerdai nemzetbiztonsági bizottsági ülés "semmilyen extra információval nem szolgált". A politikus utalva a titkosszolgálati beszámolókra, rögzítette: a bőnyi rendőrgyilkosság kapcsán elhangzott, hogy az ügyben nem lelhető fel politikai szál, pláne nem parlamenti párthoz köthető. Megjegyezte: "lesz dolga a Fidesz propagandagépezetének, hogy hogyan kösse majd össze a Magyar Nemzeti Arcvonalat, akár annak valamelyik tagját a Jobbikkal".

Németh Szilárd kijelentésével kapcsolatban a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László védője a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy az ártatlanság vélelme ügyfelét is megilleti. Brunner Tamás szerint a büntetőeljárás során a bizonyítékok mérlegelése, ha eljut odáig, a bíróság feladata lesz majd. Korábban megírtuk azt is, hogy P. László ugyan nem tett vallomást, ugyanakkor annyit azért közölt kihallgatóival, hogy nem követte el azt a bűncselekményt, amit a terhére rónak. Ennek ellenére a hatóságok továbbra is ezen a szálon folytatják a nyomozást és keresik P. László felbujtóját vagy esetleges tettestársait.

Forrás: MTI, fotó: atv.hu