Pesti Srácok

Keresi az ügyészség a Teréz körúti robbantás felbujtóját

null

Vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy voltak-e segítői, bűntársai, illetve megbízói a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. Lászlónak – értesült a PestiSrácok. hu. Emellett az ügyészség azt is megpróbálja kideríteni, hogy honnan volt pénze a régóta munkanélküli fiatalembernek arra a több milliós présházra, amit a gyanú szerint búvóhelynek vásárolt.

Ismert, szeptember 24-én példátlan támadás érte a magyar rendőrséget: házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbant a fővárosi Teréz körúton. A detonációban két rendőr súlyosan megsérült. Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerint a támadás célpontjai kétséget kizáróan a rendőrök voltak, ki akarták végezni őket. A feltételezett elkövetőt egy körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év közötti, világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmert, fehér sportcipőt viselő férfiként azonosították. Az ügyben a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség vette át és több szolgálattal együttműködve egy hónapon belül elfogták a fiatal merénylőt, akit előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítottak meg. A környezete szerint visszahúzódó fiatalembert a bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte. Egyelőre nem tudni, hogy mi motiválta a tettét. Nem tett vallomást.

Budapest, 2016. október 21. A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját (b) kísérik ki 2016. október 21-én a Budai Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermébõl, ahol döntöttek elõzetes letartóztatásáról. A Központi Nyomozó Fõügyészség elõre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg a magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen elõéletû férfit a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját a Központi Nyomozó Fõügyészség elõre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg. Fotó: MTI

Vizsgálják, volt-e felbujtója a robbantónak

PestiSracok facebook image

Noha más gyanúsított még nincs az ügyben, a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, hogy volt-e felbujtója a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. Lászlónak – mondta el a PestiSrácok.hu-nak Simon Richárd. A főügyészség helyettes szóvivője hozzátette, hogy emellett a nyomozás kitér a robbantás esetleges bűnsegédeire, akik részfeladatokat láthattak el a bűncselekményben, továbbá vizsgálják, hogy voltak-e olyan személyek, akik tudták, hogy P. László mire készül, mégsem tettek semmit. Őket, ha bizonyítható, bűnpártolás miatt vonnák felelősségre.

Kiderülhet, honnan volt pénze a merénylet előtt

P. László megbízójának, vagy megbízóinak szerepe legutóbb akkor került előtérbe, amikor kiderült, hogy a 23 éves fiatalember márciusában hárommillió forintért présházat vásárolt a Karmacstól mintegy 70 kilométerre fekvő Homokkomárom szőlőhegyén. Az ingatlan közművesítéséért további 450 ezer forintot fizetett. Felmerül a kérdés, hogy miből, honnan lett hirtelen csaknem három és fél millió forintja egy olyan fiatalnak, aki hosszú ideje munkanélküli volt? Simon Richárd tájékoztatása szerint az ügyészség azt is vizsgálja, honnan, kitől szerzett milliókat P. László az ingatlan megvásárlására néhány hónappal a merénylet elkövetése előtt. Kérdésünkre Simon Richárd azt mondta, hogy a 10 millió forintos nyomravezetői díj visszavonása érdekében a Központi Nyomozó Főügyészség még nem intézkedett. Úgy tudjuk, ez nincs összefüggésben azzal, hogy keresik P. László esetleges tettestársait. Ez már csak azért sem lehet, mivel a nyomravezetői díjat az elkövető felkutatására tűzték ki, ő pedig a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő P. László. Igaz, ügyvédje, Brunner Tamás a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy ügyfele tagadja a bűncselekmény elkövetését.

piliscsabai-robbantas-nava
A húsz évvel ezelőtti piliscsabai robbantásban hárman sérültek meg, az akkor 17 éves elkövető 12 évet kapott. Fotó: nava.hu

Találtak már hasonló elkövetőt

A márciusban vásárolt házra egyébként hat nappal a férfi elfogása után bukkantak a nyomozók. Az épületben tartott házkutatás alkalmával robbanóanyagot találtak a TEK tűzszerészei, amelyből egy bizonyos mennyiséget a közelben felrobbantottak. Azaz a fiatalember próbarobbantást végezhetett. Itt érdemes megemlíteni, hogy szakértők szerint egy húsz évvel ezelőtti piliscsabai robbantás kísérteties hasonlóságot mutat a Teréz körútival. Ott is kiderült, hogy az elkövető egy „külsős”, „lelkes amatőr”, aki nagyon aprólékosan készült a támadásra. További párhuzam, hogy ott is egy olyan fiatal került képbe, aki szintén zárkózott, magának való volt, olyan ember, aki nem találta a helyét a világban. Ő 1996. október 5-én robbantott Piliscsabán egy Budapest–Esztergom között menetrend szerint közlekedő Volán-buszon. Három utas súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg. A rendőrség egy 17 éves diákot fogott el. Kiderült róla, hogy ő is próbarobbantást végzett, egy disznóólat röpített a levegőbe. A bíróság végül 12 évre ítélte. Ő magányos merénylő volt és rendőrségi forrásunk szerint jó eséllyel P. László is ebbe a sorba illeszthető.

Címlapfotó: Index.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.