németh zsolt
Németh Zsolt: nem szolgálunk orosz érdekeket!
Világszerte nagyon sokan gondolták az elmúlt időszakban, hogy Orbán Viktor és kormánya, illetve pártja csak szavakban nemzeti, valójában azonban orosz érdekeket érvényesít. Akik így voltak vele, azok kissé meglepődhettek, amikor július 2-án reggel a magyar kormányfő váratlanul megjelent Kijevben, és ott barátnak kijáró fogadtatásban részesült. Pedig mindez nem aznap kezdődött– írja a Külügyi Bizottság elnöke az orszagut.com nevezetű oldalon.Németh Zsolt: meg kell kezdeni az uniós csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával
Az Európai Unió feladata, hogy az uniós csatlakozási tárgyalásokkal mielőbb megkezdje az érdemi bővítési folyamatot Észak-Macedóniával - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.Görcs a románok boldogságán – Huth Gergely cikke a Magyar Nemzeten
A román miniszterelnök azt állította, hogy nem volt és nem lesz Székelyföld. Ugyanezt mondja az AUR nevű fasiszta párt a román parlamentben, amely azzal szórakoztatja az erdélyi magyarokat, hogy különféle becsmérlő kijelentéseket tesz rájuk. Ki a magyarokkal! – írják fel például a molinókra, még a parlamentben is, vagy az úzvölgyi temetőben skandálják, hogy »Magyarok, menjetek vissza Mongóliába«. A hatóságok pedig semmit nem tesznek – idézi cikkében a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnökének, Németh Zsoltnak a szavait. Hozzáteszi, hogy csak képzeljük el, mi történne, ha a magyar miniszterelnök a cigány, a német vagy a zsidó közösséget sértegetné itthon, vagy megkérdőjelezné annak múltját, létezését. Pedig nem kellene.Németh Zsolt: létérdekünk az erős NATO
Magyarországnak és a magyar nemzetnek létérdeke egy erős NATO – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke, a NATO Parlamenti Közgyűlés magyar parlamenti delegációjának helyettes vezetője a védelmi szervezet megalakításának 75., Magyarország tagságának 25. évfordulója alkalmából kedden, az Országházban rendezett eseményen mondott vitaindítójában.Székelyföld volt, van és lesz! – Németh Zsolt és az Öreg
A címben szereplő gondolatokat Németh Zsolt fogalmazta meg a beszélgetésünk végén, amikor a Kárpát-medencei magyar kisebbségekről és Erdélyről beszélgettünk. Németh, a tusványosi találkozó főszervezője, ihletője állítja: noha a szlovákokkal és a szerbekkel egyre javulnak a kapcsolataink, sajnos ez nemigen mondható el Románia esetében. Sőt, az elnök úgy látja, hogy a román politika szélsőséges része egyre provokatívabb hangnemben nyilvánul meg a magyarokkal szemben."Az ukránok egyszerűen orvosolhatnák sérelmeinket, csak a korábbi jogainkat kellene visszaadniuk" – A Zelenszkij-Orbán találkozó magyar elvárásairól
Szijjártó Péter halálos megfenyegetése; Donald Tusk hazánkat lejárató kijevi látogatása; magyarellenes propaganda-hadjárat az ukrán sajtóban - a borús viharfelhők gyülekeztetésével a háborúpárti erők láthatóan mindent megtesznek a Zelenszkij-Orbán találkozó meghiúsítása érdekében. Az ukrán és a magyar elnököt még az argentin államfő beiktatási ünnepségén "sodorta egymás mellé a szél", Zelenszkij akkor vetette fel a tárgyalások lehetőségét, amelyre Orbán Viktor úgy reagált, szívesen kezd párbeszédet, ha annak lesz eredménye. Ennek előkészítése a két ország külügyminiszterére vár, akik január 29-én találkoznak majd. A folyamatokkal kapcsolatban felidézzük az ukrán-magyar viszony elmérgesedésének állomásait, és azt, milyen elvárásokkal áll neki az egyeztetéseknek a magyar fél.Kárpátalja vezekléstörténete egyetlen bűne miatt: amiért magyar maradt – Bemutatkozott a „Küzdelem a megmaradásért. A kárpátaljai magyarok (1944–2022)” című tanulmánykötet
„1944-ben a kárpátaljai magyarságot megtizedelték és úgy megfélemlítették, hogy joggal gondolhatta azt a szovjet hatalom, hogy a magyarok soha nem fogják felemelni a fejüket” – hangzott el a „Küzdelem a megmaradásért. A kárpátaljai magyarok (1944–2022)” című tanulmánykötet pénteki bemutatóján, amely önmagában csattanós választ ad az akkori szovjet vezetés elképzeléseire. A kötet angol nyelvű változatát tavaly novemberben mutatták be abból a célból, hogy Európa és a világ szakmai tényanyagokkal alátámasztva ismerhesse meg a kárpátaljai magyarság hányattatását, időközben felmerült azonban, hogy a magyar nyelvű olvasók számára is viszonylag kevéssé bemutatott a közösség és sorsa. Mint a magyar nyelvű kötet megjelenése kapcsán tartott sajtótájékoztatón kiemelték, a kárpátaljai magyarságot 1919-től előbb csehszlovákká, majd 1944-től szovjetté, végül 1991-től ukránná akarták átformálni, ugyanakkor, kitartott és kitart „a megfélemlítések, az elhurcolások, a jogfosztások ellenére, anyanyelvüket, kultúrájukat, hagyományainkat, de mindenekelőtt a szülőföld szeretetét megtartva és őrizve az utókor számára”.Közös nyilatkozatot írtak alá az antiszemitizmusról és a muszlimellenes fanatizmusról az európai külügyi bizottsági elnökök
Közös nyilatkozatot írt alá az antiszemitizmusról és a muszlimellenes fanatizmusról Ben Cardin, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke és 23 európai külügyi bizottsági elnök - közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pénteken az MTI-vel.Erdély és Tusványos a magyarság Mekkája – Elindult a 32. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor
Tusványos a nemzetpolitikai időszámításnak is évkezdetét jelenti, hiszen hagyományosan itt összegzik az elmúlt év eredményeit, és itt fogalmazzák meg a következő év céljait – fogalmazott megnyitóbeszédében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a 32. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor első napján. Mint hozzátette, Erdély és Tusványos a magyarság Mekkája, hiszen életében legalább egyszer mindenkinek el kell ide látogatnia. Ugyanitt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a tábor egyik alapítója kiemelte: egy kulturális háború is zajlik a világban, amelyet különösen a Nyugat vív, amikor az olyan alapvető emberi értékek is megkérdőjeleződhetnek, mint az emberi élet, a múlt, történelem, a nemi szerepek. Ebben a kulturális önvédelmi harcban a magyarság szövetségeseket keres.Ajánljuk még

















