nemzetbiztonsági bizottság
Halász János: Magyarországra is veszélyt jelent a Törökország felől megindult migránsáradat
Magyarországra is veszélyt jelent a Törökország felől megindult migránsáradat – jelentette ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület szerdai zárt ülése után.Szijjártó: "Az illegális migráció elleni fellépéshez a hírszerző rendszer jó állapotban tartása elengedhetetlen"
Állandósuló és folyamatosan növekedő migrációs nyomással kell számolni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten. Szijjártó Péter azután nyilatkozott a sajtónak, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén megtartotta szokásos éves beszámolóját.Halász János a PS-nek: Kampánycélra áldozná fel az ellenzék a nemzet biztonságát
Ma délelőtt tíz órára hívta össze a jobbikos Mirkóczki Ádám, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke a testület ülését. A három megjelent tag, az elnök Mirkóczki, a szocialista Molnár Zsolt, valamint az LMP-s Ungár Péter egymásra licitálva mondták el, hogy a banánköztársaságnál is rosszabb helyzetben van az ország, hiszen állampárti-pártállami rendszer alakult ki, és már látszatdemokrácia sincsen az országban. Mindez azért hangzott el a három ellenzéki politikus szájából, mert az ausztriai Strache-botrány magyar szálait kívánták vizsgáltatni a bizottsággal, azonban a Fidesz kampánylufinak minősítette a bizottság összehívását, ezért a tagok nem mentek el. A Fidesz közleményt is kiadott, melyben kijelentették, hogy a szocialisták üzleteltek Pecinával, amikor eladták neki saját lapjukban, a Népszabadságban lévő üzletrészüket 1,5 milliárd forintért, a kormánypárti képviselők ezért nem asszisztálnak az ellenzék mai kampányeseményéhez. Ha az ellenzék vizsgálgatni akar valamit, akkor ez az ügy legyen az - jelentette ki a Fidesz.A Fidesz szerint kampánylufi az ellenzék által Strache-ügyben összehívott nemzetbiztonsági bizottsági ülés
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen lett, így nem ülésezett az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága pénteken. Az ülést Mirkóczki Ádám jobbikos bizottsági elnök hívta össze azért, hogy a Strache-botrány állítólagos magyar vonatkozású szálait vizsgálják. A Fidesz-frakció közleményben indokolta képviselőik távolmaradását az ülésről. Mint írják, "az ellenzék által összehívott nemzetbiztonsági bizottsági ülés kampánylufi", amihez nem asszisztálnak.Kinek az érdeke több százezer eurót a budapesti MSZP-s politikusok megfigyelésére költeni?
A maszek titkosszolgálati játszadozás drága dolog, különösen akkor, ha nem üzleti ellentétek elrendezése a cél, hanem egy közepes méretű európai ország politikai életének befolyásolása. Ezek az akciók nagyon ritkán kerülnek nyilvánosságra, legfeljebb akkor, ha egy erős érintettnek az az érdeke, hogy a machinációk kiderüljenek. A Nemzetbiztonsági Bizottság elnökének célponttá válása - hiába ellenzéki politikus az általában - a magyar demokrácia, függetlenség, szuverenitás olyan mértékű megtámadása, amire reagálni kell. Különösen akkor, hogyha a megrendelők és azok, akik kifizetik az akciókat, a magyar politikai élet jól ismert, bukott szereplői, egy olyan egykori politikai párt figurái, akik húsz évig nyújtottak tökéleteset a külföldi érdekek kiszolgálásában.A Nemzetbiztonsági bizottság megerősítette, hogy újabb migránshullám várható tavasszal
Újabb migránshullám várható - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a testület csütörtöki, részben zárt ülése után.Kósa: Mi a garancia, hogy Demeter Márta nem szivárogtat titkos adatokat a jövőben?
Kövér László házelnök felülvizsgálata majd eldönti, nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke - nyilatkozta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a testület csütörtöki ülése előtt. Kósa Lajos felvetette, nincs garancia arra, hogy Demeter Márta a következő időszakban, megismerve valamilyen minősített adatot, politikai megfontolásokból ne hozza nyilvánosságra.Elvette az ellenzéki ovisok játékait a kormánypárti óvóbácsi (PS-videó!)
Összeült szerdán a nemzetbiztonsági bizottság, amelynek ellenzéki tagjai – közöttük az MSZP-s Molnár Zsolt elnök – ezúttal azt kifogásolták, hogy a testület napirendjére nem kerültek fel olyan kampánytémák, – egyebek mellett a gőzerővel gründolt Elios-ügy, és az ahhoz állítólag kapcsolódó OLAF-jelentés – amelyekből szándékaik szerint profitálhattak volna. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a részben zárt ülésen világossá tette: a bizottság munkája nem egy kávéházi vitakör, és arra kérte ellenzéki képviselőtársait, hogy kampányukat inkább lakossági fórumokon folytassák.Molnár Zsolt: kizárhatja tagjai közül az MSZP a képviselőjelöltséggel szabadulni kívánó Czeglédy Csabát
A magyar társadalmat elképesztő izgalomban tartó témákként igyekezett felvezetni egyre langyosabb kampányfogásait hétfőn Molnár Zsolt, aki szerint döbbenetes, hogy Rogán Antal is a nemzetbiztonsági kabinet tagja lett. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke egy kis prejudikált olafozással megspékelve azonnal válaszokat vár a miniszterelnöktől és a belügyminisztertől a hasonlóan fontos kérdéseire. Molnár sajtótájékoztatója azonban tartogatott érdekességet is: ha a sorozatos csalások miatt előzetesben ülő MSZP-s ügyvéd, a mentelmi joggal a szabadulásában bízó Czeglédy Csaba a párt hivatalos jelöltje ellen indul, akkor a botrányhőst kizárhatják az MSZP-ből.Ajánljuk még