nemzeti adó- és vámhivatal
Költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV a szerencsi önkormányzatnál
Házkutatást tartott a napokban a szerencsi polgármesteri hivatalban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap úgy értesült, hogy az adóhatóság egy, az önkormányzat által megkötött, több száz millió forintos vállalkozói szerződés ügyében nyomoz.Nem esett messze a Csaba a fájától - Gyurcsánynak is falazhatott korábban Karácsony főtanácsadója
Mint kiderült, Tordai Csaba korábban Gyurcsány Ferencnek is falazhatott, amikor a Miniszterelnöki Hivatal üres papírokat adott ki a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalói gyanánt. Karácsony bizalmi embere a kormányváltás utáni években Bajnai Gordon egykori miniszterelnök projektjeiben tevékenykedett a baloldal ügyének előmozdításán, legutóbb pedig a főpogármester mozgalmának a „mikroadomány”-ügye kapcsán került a NAV célkeresztjébe Gyurcsány Ferenc bizalmi embere.Gyűrűzik a Lánchíd-botrány! – A rendőrségről a NAV-hoz kerül Vig Mór aktáihoz Budai Gyula feljelentése is (Videó)
A Nemzeti Nyomozó Iroda a vesztegetés miatti ügyet célszerűségi okból a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) teszi át - írta a Lánchíd felújítása kapcsán Budai Gyula fideszes politikus Facebook-oldalán csütörtökön. Az ügy alapja a politikus feljelentése, ami szerint milliárdos tételben utalt a számlagyáros ügybe keveredett és letartóztatott Vig Mór egyik cégének a hídfelújítást végző A-Híd Zrt. Így tovább gyűrűzik a Lánchíd-botrány, amiről továbbra is hallgat Karácsony Gergely főpolgármester és a teljes baloldal a városházán.A NAV nyomoz tovább a Lánchíd-botrányban
A Nemzeti Nyomozó Iroda a Lánchíd ügyében tett vesztegetési ügyet célszerűségi okból átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – tájékoztatott Budai Gyula országgyűlési képviselő. A NAV egyébként 2023 novembere óta költségvetési csalás bűncselekménye miatt már nyomoz Vig Mór és társai ellen.Cseh Katalinék uniós botránya miatt több helyszínen is házkutatást tartott a NAV
A Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzetnek eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több helyszínen is házkutatást tartott és bizonyítékokat foglalt le a Cseh Katalinékhoz köthető uniós pénzügyi botrányban.Babaruhaboltnak álcázott illegális dohányboltot leplezett le a NAV
Babaruhaboltnak álcázott illegális dohányboltot lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Nyírségben.Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a NAV az adóbevallását
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az adóbevallását, 2010-ben 4,4 millióan még saját maguk kényszerültek intézni a bevallást – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.Péntektől elérhetők az adóbevallási tervezetek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.Meggyanúsíthatta a NAV Karácsony pénzhordó emberét (Videó)
Meggyanúsíthatta a 99 Mozgalom félmilliárdos bűnügyével összefüggésben Karácsony Gergely pénzhordó emberét, Perjés Gábort a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – tudta meg a Magyar Nemzet. Perjés volt az, aki félmilliárdnyi „mikroadományt” készpénzben befizetett az egyesület számlájára. Tavaly novemberben Perjésnél már tartottak házkutatást is, azt követően a PestiSrácok.hu stábja próbálta megszólaltatni a befizető embert, amiből az elmúlt időszak egyik legszórakoztatóbb „interjúja” kerekedett. Így már érthető, miért kerülte a válaszadást.Ajánljuk még