nemzeti adó- és vámhivatal
Bizonyítékokat foglalt le a NAV a 24.hu tulajdonosának félmilliárdos adócsalási botrányának ügyében
Több helyszínen is házkutatást tartott, majd bizonyítékokat foglalt le az adóhatóság abban a büntetőügyben, ami a 24.hu portált is működtető Central Médiacsoport tulajdonosához, Varga Zoltánhoz köthető – értesült a Magyar Nemzet. Vargát és két társát költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítja a NAV.Egy rendőrtiszt padlásán bujkált a cigicsempész Debrecenben
Diplomata jelzéssel ellátott mikrobusszal szállították az adózatlan cigarettát azok az elkövetők, akiket a napokban értek tetten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy debreceni ingatlanban – közölte Simon Béla alezredes, a NAV sajtóreferense.Tűzfalcsoport: Az Amnesty igazgatójának közös cége is érintett a testvére büntetőeljárásában
Az Amnesty International jelenlegi vezetője azért került az utóbbi időben reflektorfénybe, mert múlt héten elfogták a praxisától eltiltott ügyvéd testvérét, akit egy több százmilliós számlagyár működtetésével hozott összefüggésbe az adóhatóság – írja a Tűzfalcsoport. A portál emlékeztetett: Vig Dávid a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának régi bizalmi embere, aki korábban, az Amnesty International Magyarország igazgatói pozíciója előtt öt évig, 2011 és 2016 között az OSF emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában tevékenykedett.Zűrös tatabányai és pécsi építkezések cégeihez is köze volt a letartóztatott számlagyáros ex-ügyvédnek (videó!)
Tulajdonosként ismét felbukkant Vig Mór, a minap számlagyár kapcsán letartóztatott ex-ügyvéd egy olyan cégben, ami jóindulattal sem nevezhető tiszta hátterűnek. A Sunstrike Hungary KFT. egy pécsi és egy tatabányai építkezés zűrös cégeivel került kapcsolatba. Korábban megírtuk, az ügyvédi kamarából tavaly kizárt Vig egy másik cége egy a legerősebb olasz maffiának, a 'ndrangheta-nak tulajdonított cég körül került elő.Mit keres a számlagyár miatt letartóztatott ügyvéd egyik cége az olasz maffiaügyben?
A PS elkezdte feltérképezni a szerdán egy számlagyár kapcsán letartóztatott 37 éves, foglalkozásától tavaly eltiltott budapesti jogász céghálóját. Így bukkantuk rá a GattobInc Zrt.-re. A cég feltűnt a legnagyobb és legerősebb olasz maffia, a ’Ndrangheta budapesti tevékenysége során. A Zrt. ügyvezető-tulajdonosa pedig a jelek szerint nem más, mint a letartóztatott jogász, V. Mór, aki a Mandiner felvetése szerint az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére lehet.Tavaly törölték a kamarai tagságát a számlagyár miatt ma letartóztatott ügyvédnek
Bezárt az ügyvédi vezénylettel működő számlagyár – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Facebook-oldalán. Több mint 241 millió forint értékben foglaltak le hamis számlákat. A 37 éves ügyvédet tavaly eltiltották a foglalkozása gyakorlásától, a bíróság pedig ma – egyelőre 30 napra – letartóztatta. A PestiSrácok.hu úgy tudja, az ügynek itt még koránt sincs vége.Bezárt az ügyvédi vezénylettel működő számlagyár (VIDEÓ!)
A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet. A jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. A feketegazdasággal biztosított pazar életminőségnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói vetettek véget – írja a NAV a Youtube-csatornáján.A mikroadományok doktoránál, a pénzhordó Perjés Gábornál házkutatást tartott a NAV
Perjés Gábornál, Karácsony pénzhordó emberénél is házkutatást tartott a 99 Mozgalom finanszírozása ügyében eljárást folytató Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a Magyar Nemzet. Korábban a főpolgármester jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában is volt házkutatás ugyanebben az ügyben.Ajánljuk még