nemzeti konzultáció
A Posta is igazolta, hogy több mint kétmillióan küldték vissza a nemzeti konzultációt
Kiadta a Posta, hogy mennyit számlázott az ívekért. Ez alapján tényleg két millió fölött van a visszaküldött levelek száma - tudta meg a hvg.Feljelentést tett a kormány a nemzeti konzultáció elleni hitelrontás miatt
A kormány feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készítése és nyilvánosságra hozatala miatt – közölte a Kormányzati Tájékoztatás Központ az MTI-vel.A Nemzeti Konzultációban résztvevők nagy többsége nemet mondott a Soros-tervre
A nemzeti konzultáció részleges feldolgozási adatai alapján a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten.Ideiglenesen betiltotta a bíróság a nemzeti konzultáció ötödik pontját
Betiltotta a bíróság a nemzeti konzultáció ötödik pontját, azt, amelyikben a kormány szerint a Helsinki Bizottság a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat védi.Minden eddigi rekordot megdöntött a Soros-tervről szóló konzultáció
Minden idők legsikeresebb konzultációja zárult le az előző héten, minden korábbi részvételi rekord megdőlt - mondta a kormányszóvivő a postától származó végleges adatokra hivatkozva kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultációban való részvétel (Videóval)
Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón BudapestenSzájer József: a nemzeti konzultáció igazi politikai innováció
Demofóbiában szenvednek, rettegnek a néptől, annak véleményétől Nyugat-Európa politikusai, ezért támadják folyamatosan a magyar kormányt – írta a Magyar Idők szombati számában Szájer József. Az Európai Néppárt jogalkotásért feleő alelnöke szerint a magyarországi nemzeti konzultációk igazi politikai innovációk, amelyeket más államokban is érdemes lenne kipróbálni.Nemzeti konzultáció: a kormány köszönetet mond a demokratikus párbeszédért
A kormány szombaton köszönetet mondott a nemzeti konzultációban részt vett minden állampolgárnak, akik a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint ezzel a demokratikus párbeszédet erősítették Magyarországon. Dömötör Csaba a szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a pénteki határidőig jóval több mint kétmillió ember vette a fáradságot, hogy postai vagy internetes úton kitöltse a kérdőíveket, ezzel pedig messze a mostani lett minden idők legsikeresebb konzultációja.Völner Pál a Polbeatben: Támogatásért cserébe bármilyen magyar érdeket beáldoz az ellenzék
Az ellenzéknek nincs kapaszkodója a nemzeti oldallal szemben, ezért Brüsszeltől és Soros Györgytől várja a segítséget, hogy kívülről elsöpörjék az Orbán-kormányt és ők, mint jó zsoldosok a helyükre kerüljenek és kormányon meghálálják a kormánybuktatást - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus egyértelműsítette, életveszélyes ilyen emberek kezébe engedni a haza sorsát. Kiemelte, támogatásért cserébe bármilyen magyar érdeket beáldoz az ellenzék.Ajánljuk még