nemzeti konzultáció
Soros lett az ellenzék kampányarca - Három videóban üzent Orbánnak, aki szerinte ki akarja irtani az "övéit" (Frissítve!)
„Soros György hálózata vidéki irodákat tervez nyitni, azaz a vidéki Magyarországon is kampányolni kezdenek azért, hogy elfogadtassák Soros György politikáját és tervét.” Ezt Hollik István, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő mondta pénteki sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy „a Soros-féle hálózat benevezett a magyar választási kampányba”. Ezt alátámasztja, hogy a milliárdos tőzsdespekuláns péntek reggel újabb három videoüzenetet küldött a magyaroknak, amiben maffiaországnak nevezte Magyarországot, ahol szerinte most rosszabb a helyzet, mint a szovjet megszállás idején.A Fidesz szerint mára Brüsszel a legmagasabb szinten áll ki a Soros-terv mellett
Brüsszel nyíltan Európa migránsokkal való betelepítése mellett kampányol, a Soros-terv végrehajtása mellett a legmagasabb szintű uniós politikusok állnak ki – jelentette ki Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője reagálva az Európai Bizottság elnökének szavaira, aki szerint törvényes lehetőséget kell teremteni az Európai Unióba irányuló bevándorlásra.Eddig több mint 2,2 millióan mondtak véleményt Soros tervéről
Eddig több mint 2,2 millióan küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Elmondta, az egyik, Soros György által finanszírozott magyar szervezet eközben perben támadta meg a konzultációt, az LMP lejárató kampányt indított, Soros György pedig személyesen is ellenkampányba kezd.Simicska: Nincs titkos fegyverem! Azért graffitiztem, hogy megkönnyebbüljek!
Rossz hír azoknak, akik a Simicska Lajosban látták a Fidesz megbuktatásának egyedüli letéteményesét, hogy az oligarcha bevallotta: nincs semmilyen titkos fegyvere, amivel alááshatná a nagyobbik kormánypárt, illetve Orbán Viktor hitelességét. A már nem titkoltan a Jobbikot támogató Simicska azután adott interjút az ATV-nek, hogy kedd hajnalban újra akcióba lendült, és a Budapest–Veszprém útvonalon több nemzeti konzultációs óriásplakátra festette föl trágár „ars poeticáját”: „Orbán egy geci”. Simicska azt állítja, hogy megkönnyebbült, amikor közzétehette véleményét, egyúttal eleget tett a kormányzati felhívásnak is, amikor a plakátokon szereplő felszólításnak megfelelően nem hagyta szó nélkül a Soros-tervet, amely szerinte nem létezik.Gulyás: egyedülállóan sikeres a nemzeti konzultáció
Egyedülállóan sikeresnek nevezte a jelenleg zajló nemzeti konzultációt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Orbán Viktort is megkérdezte az ATV a nemzeti konzultációról
Orbán Viktor gratulált annak a közel két millió embernek, aki már visszaküldte a nemzeti konzultációt - a kormányfő így reagált az ATV-nek a kérdőívek pontos számát firtató kérdésére. Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig megerősítette, hogy jogi lépéseket tesznek a „kamuzó” Hadházy Ákos LMP-s politikus ellen.Fidesz: összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen
Összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen, megkérdőjelezik a hatóságok munkáját, a visszaküldött ívek számát, az emberek véleményét, hogy előre hiteltelenítsék a nemzeti konzultáció eredményét - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Völner Pál: Hadházy Ákos Soros György bábja
A múlt héten nagyon felpörgött a nemzeti konzultáció folyamata, naponta több tízezer kitöltött kérdőív érkezett, ami azt mutatja, hogy még sokan szeretnék kifejteni álláspontjukat a kérdésben, ezért határozott úgy a kormány, hogy péntekig meghosszabbítja a határidőt - mondta el a Magyar Időknek Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.Konzultáció - Lágyan "sorosozott" egy német konzervatív lap
A kérdőívekben szereplő kérdések "valóban" Soros Györgytől származnak, aki azonban felülvizsgálta álláspontját az EU-Törökország megállapodás után, amelynek révén nagymértékben csökkent az EU-ba érkező menedékkérők száma - írja elemzésében a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német konzervatív lap hozzátéve, Soros elképzelésének alapja továbbra is az maradt, hogy előre meghatározott létszámú csoportok, kontingensek befogadásával kell „ellenőrzés alá vonni a menekültválságot".Ajánljuk még

















