nemzeti régiók
Rajtunk a világ szeme, fél évig Magyarország az Európa Tanács vezetője
A nemzeti kisebbségek hatékony védelmének előmozdítása, környezetügy, vallásközi párbeszéd, a jövő generációinak védelme, valamint a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia lesz a magyar elnökség öt legfontosabb prioritása. Az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának vezetését májusban vesszük át Németországtól, és novemberben adjuk át Olaszországnak. A sarokpontokról az NKE Európa Stratégia Kutatóintézet online rendezvényén számoltak be a szakemberek.SZNT: Románia szembemegy az Európai Unió alapvető értékeivel
A folyamatos ellenségeskedéssel való felhagyásra kéri Románia képviselőit Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke abból az alkalomból, hogy az Európai Törvényszék csütörtökön tárgyalja Románia Európai Bizottság (EB) elleni keresetét a nemzeti régiók polgári kezdeményezése ügyében.Tőkés László szerint az EU kettős mércét alkalmaz Magyarországgal és Spanyolországgal szemben
Tőkés László szerint az Európai Unió kettős mércét alkalmaz Magyarországgal és Spanyolországgal szemben: Magyarország esetében a jogállamiságot félti, Spanyolország esetében pedig szemet huny a jogállamiság súlyos megsértése fölött. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke erről pénteken azon az online sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a székely szabadság napja kapcsán tartottak erdélyi magyar és spanyolországi katalán vezetők részvételével.Az unióra kell nyomást gyakorolni a székelyek ügyének sikeréért
Székely kokárdával emlékeztek meg a 1854. március 10-én Marosvásárhelyen kivégzett vértanúkról és a nemzeti önrendelkezésért vívott szabadságharcról. A járványhelyzet miatt ünnepségre nem, csak sajtótájékoztatóra volt lehetőség – számol be a magyarnemzet.hu.Németh Zsolt: napirenden kell tartani a nemzeti régiók ügyét
Napirenden kell tartani a nemzeti régiók ügyét május 7-éig azokban az országokban, ahol a "tartalék aláírások" száma még nem elegendő – hangsúlyozta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a székely szabadság napja alkalmából szerdán Budapesten.Újra meghosszabbították az európai polgári kezdeményezések aláírásgyűjtési határidejét
A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság úgy döntött, hogy újabb három hónappal meghosszabbítja a támogató nyilatkozatok összegyűjtéséhez rendelkezésre álló időtartamot mindazoknak az európai polgári kezdeményezéseknek az esetében, amelyek gyűjtési időszaka február 1-jén folyamatban volt vagy azóta megkezdődött.Újabb három országban kell még sikerre vinni a székely petíciót
Folytatja a kampányt a Gerilla.hu és az Írdalá.hu csapata: május 7-ig azon dolgoznak, hogy újabb három országban sikerre vigyék a székely petíciót. Ezekbe az államokba személyesen látogatnak el. Dolgoznak tovább a ráadásért is: megpróbálnak minél több támogatót az ügy mellé állítani azokban az országokban, ahol eddig szűken lett meg a jogszabályban előírt aláírásszám.Lettországban is sikeres lett a székely petíció
Nemhiába dolgozott napok óta keményen az Írdalá.hu és a Gerilla.hu kampánycsapata, néhány perccel ezelőtt a kilencedik európai uniós államban, Lettországban is sikerült összegyűjteni a kellő mennyiségű szignót a székely petíció aláírásgyűjtésének véghajrájában – számol be a Magyar Nemzet szombati számában. A tét óriási, mert ha a 2019 májusában indult kezdeményezés érvényes és eredményes lesz, akkor egy hosszú folyamat végén a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra.Kisebbségi jogok szakértője: bürokraták kezében a székelyek sorsa
A székelyek élharcosok, húzzák maguk után a kontinens többi nemzeti és nyelvi kisebbségét – mondta a Magyar Nemzetnek Johan Häggman, a kisebbségi jogok szakértője, Leonard Orban többnyelvűségért felelős uniós exbiztos egykori munkatársa az EU-ban immár sorozatos kisebbségvédelmi kezdeményezésekkel kapcsolatosan. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) irányelvi tanácsadója a lapnak arról is beszélt, hogy a brüsszeli bürokratamentalitás szép lassan elidegenítheti a polgárokat az uniótól.Ajánljuk még