népességfogyás
A cégek is lassan megtanulják, hogy csak a családcentrikus munkahely és gazdaság fenntartható
A korábbi munkaorientált cégszemlélet azt sugallta, hogy a munkavállaló a karrierrel törődjön inkább, semmint a gyermekvállalással, és a piac most ennek issza a levét, mert nem nőtt fel a munkavállalók újabb generációja - derült ki a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány nemrégiben rendezett sajtóbeszélgetésén, ahol megtudhattuk, a megváltozott világban a munkaadók is felismerték, hosszútávon csak családbarát körülmények között működhet jól egy cég. A kutatások szerint a fiatal munkavállalók közt kiemelkedően magas (97,2 százalék) azok aránya, akik számára elsődlegesen fontos, hogy a munka mellett a családra is jusson idejük. A portálunknak nyilatkozó szakértő ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, az egyik legfontosabb feladat jelenleg a biztonságérzet megteremtése, azaz, hogy a társadalom hosszútávon azt az üzenetet közvetítse, a gyermekvállalás és a minőségi élet elérhető és helyes cél. Mint hozzátette, már akkora a verseny a munkaerőért, hogy a három műszakban a munkagép mellett dolgozó gyári munkások részéről is jogosak lehetnek olyan elvárások, úgy igazítsák a munkakezdést, hogy a gyereket kényelmesen el lehessen vinni az bölcsődébe. A Pride és a szexuális devianciák ellen a "normalitásért", a "nemzeti családokért" ülnek kerekasztalhoz a radikálisok lovagjai
A nemzeti érzelműek keménymagját felvonultató, az eredeti mozgalom értékrendjét a mai napig hagyományőrző Polgári Mulatóban a Pride hetére beidőzített "A Pride és ami mögötte van" címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést ma este hatkor. Az esemény protesztjellegét a "nemzeti jog- és családvédelem", a "normalitás" vastagbetűs címkéi támasztják alá. Ha az úri közönségnek ez nem lenne elég, akkor a következő bivalyerős lineup-ot ajánljuk a szkeptikus hajlamúak szíves figyelmébe: a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője, a nemzeti jogvédő Gaudi-Nagy Tamás, a "Hozz világra még egy magyart" videójával nagyobb nyilvánosságra, a fényre kilépő Budaházy Edda, a sokak által a nemzeti-ellenállás Michael Collins-aként tisztelt Budaházy György, illetve a vármegyés, a szovjet hősi emlékmű elé több akciót szervező Barcsa Turner Gábor lépnek fel. "Legelső a nemzet, második a család..." - 2018 a külhoni magyar családok éve is lesz
„Legelső a nemzet, második a család és csak harmadsorban nézd a magad javát”- idézte Illés Boglárka, az Emmi helyettes államtitkára Kányádi Sándor sorait a 2018 a Külhoni Családok Éve nyitórendezvényén. Hozzátette, a magyarság jövője tekintetében valóban a Kárpát-medencében, és a család intézményének fontosságában kell gondolkodni, hiszen a magyar fiatalok többsége kettőnél több gyermeket szeretne a határokon innen és túl is. Hangsúlyozta, a népességcsökkenés egész Európában probléma, a magyar álláspont ugyanakkor az, hogy ezt saját erőből kell megoldani. Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára ugyanitt arról beszélt, jelenleg Magyarország olyan gazdasági szintet ért el, hogy lehetősége nyílt a nemzetépítés kiterjesztésére az anyaországon túlra is. Kisebbségi magyar migránsok és nemzeti kannibalizmus - Tusványos 28.
Vastagon hasznot húz a Kárpát-medence demográfiai összetételéből az anyaország, amely népességfogyását eddig is önző módon pótolta ki a kisebbségi magyarsággal. Bár a migráció a jelenlegi összeurópai folyamatokat tekintve erősen negatív ízt kapott, a kisebbségi magyarságnak köszönhető, hogy Magyarország népessége már tíz évvel ezelőtt nem csökkent le 10 millió alá. A Magyarországra történő áttelepülés az úgynevezett "pozitív migráció", hiszen Nyugat-Európával szemben a „mi migránsaink” nem csak hasonló, hanem teljesen azonos nyelvi és kulturális közegből, és utolsósorban valóban használható tudással érkeznek. A kisebbségi területekről nézve ugyanakkor ez a folyamat kizsákmányolás. A problémát tárgyaló panelbeszélgetésen elhangzott, a kisebbségi magyarság, de az egész magyarság tekintetében szükséges lenne a szemléletváltozásra, azaz felvállalni a lemondást az életünk folyamatos bővítéséről, gazdagításáról, magáról a növekedésről (aminek feltétele a fenntartható demográfiai háttér), és az élet javára dönteni. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.