ngo-k
Rengeteg magyar NGO kapott milliós támogatást Soroséktól
Magyarországon is kiterjedt hálózatot működtet a nyílt társadalom megvalósítása érdekében az amerikai spekuláns, Soros György. A dollármilliárdos alapítványa és a hozzá közel álló nem kormányzati szervezetek, NGO-k csak az utóbbi néhány évben több mint 2 milliárd forinttal támogatták azokat a hazai szervezeteket, amelyek az Európai Uniótól és az amerikai kormányzattól is hasonló mértékű forrásokhoz jutottak. A Magyar Nemzet cikksorozatából kiderül, hogy Soros nagy kedvence a Társaság a Szabadságjogokért, de a Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság, a K-monitor, a Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület és az Átlátszó.hu is kapott a milliárdokból.Lavrov szerint a tbiliszi események nagyon emlékeztetnek a 2014-es kijevi fordulatra
A Tbilisziben zajló események nagyon emlékeztetnek a 2014-es kijevi fordulatra – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken, az orosz Pervij Kanal tévécsatorna Bolsaja Igra (Nagy Játszma) című műsorában.Debrecenbe kéne menni, akkugyárat kéne szidni
Hisztériakeltés folyik a cívisvárosban. LEmentek vidékre a hivatásos civilek – szokták volt fennhéjázva mondani azok, akiknek mindig Budapestről lejt a pálya. Ám most egy olyan, rekordvolumenű beruházásról van szó, ami tragédia lenne, ha a nemzetközi nyomás alatt megroppanna. Ha a helyi hasznos hülyék, vagy a mondanivaló hiányában rombolni kész ellenzék, esetleg egy külföldi érdekcsoport megakadályozná. Nagy az ellenállás és ismét „hamis a baba”, Debrecenben ugyanis megjelentek a fizetett tüntetők, s velük együtt a Sorostól származó pénzek.Elfogy a magyar, de illegális migráns ezrével van a Délvidéken (Videó)
Egyre kevesebb a magyar szó és egyre több az üres ház a Vajdaság határ menti településein, bezzeg illegális migránsok százával tanyáztak még nemrég – egészen a horgosi lövöldözésig – az elhagyatott régi majorokban, tanyákon. Itt, a déli határ mentén, a délszláv háború után most az elképesztő erejű migrációs nyomás az, ami miatt menekülnek a magyarok. Azokon a településeken, ahol néhány éve éve még 80 százalék volt a magyarság aránya, mára jó, ha 20 maradt. Bezzeg koszovói romából néhány kis faluban több tucat akad – hogy miként is kerültek ide, a magyarok elhagyott otthonaiba, az egy másik történet.Soros civiljei és az embercsempészek így dolgoznak össze a migránsok által megszállt Délvidéken – Helyszíni riport II.
NGO-k és embercsempészek dolgoznak össze az illegális migránsok Szerbiából való továbbjuttatásában – derül ki délvidéki helyszíni riportunk második epizódjából. A Rábé nevű kistelepülés határában, egy kihalt régi tsz-épületben ottjártunkkor éppen 25 bevándorló várt a fuvarra, amivel tovább viszik őket. Azt sem rejtették véka alá, hogy addig is, amíg értük jönnek, minden anyagi segítséget, ruhát, élelmiszert megkapnak azoktól a civil szervezetektől, akik érdekes módon még azt is tudják, pontosan hol kell keresni a hosszú útra aktuálisan tovább indulókat. Riportunkban egy helyi férfi részletesen mesél a felvevő pontokról, arról, kik és milyen autókkal érkeznek ide, és beszámol arról is, hogy bizony errefelé is villantak nemrégiben a kések.Az Európai Bizottság a kormányt megkerülve milliárdokat oszthat szét a Magyarországon működő NGO-k között
Az Európai Bizottság segítségével jelentős összeghez juthatnak a jövőben a civil szervezetek, NGO-k – írja a hvg.hu. A lap szerint a kormány barátságtalan lépésére válaszol így Brüsszel és gyakorlatilag megkerülik a kormányt, és csak azért is az Ökotárs Alapítványon keresztül fognak támogatásokat fizetni a magyar civilszervezeteknek – első körben az 50 millió eurós keretösszegből 3,4 millió eurót, vagyis 1,4 milliárd forintot.Három megszüntető határozat után mégis bíróság elé állították a HVIM elnökét meg sem történt LMBTQ-zászlóégetés miatt
Újabb fordulatot vett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke ellen a Háttér Társaság feljelentése alapján évek óta folyamatban lévő büntetőeljárás, egy mellesleg még csak meg sem történt LMBTQ-zászlóégetés miatt. Korábban a Pesti TV Az Ügy című műsorában is bemutattuk, hogy az erős LMBTQ-lobbit folytató szervezet közösség tagja elleni erőszak előkészülete miatt ítéltetné el Barcsa-Turner Gábort, amiért egy kis bakonyi településen, 'egy 56-os megemlékezésre hívó plakáton programelemként tüntették fel a szivárványos zászló égetését. Hiába utasította el először a feljelentést, majd szüntette meg a büntetőeljárást a HVIM elnöke ellen a rendőrség, majd a Székesfehérvári Járásügyészség is, hetekkel azt követően, hogy a határozat véglegessé vált, a Fejér Megyei Főügyészség felülbírálta a döntést. Végül ugyanaz az ügyész, aki egyszer már kimondta, nem történt meg a bűncselekmény, mégis vádat emelt Barcsa-Turner ellen. A hétfői előkészítő bírósági ülésen derült ki, hogy még a bíróság is csavart egyet a történeten, és ami rendkívül ritka, a vádtól eltérő bűncselekményi minősítés lehetőségét állapította meg, a közösség elleni uszítás bűntettére utalva, amiért Barcsa-Turner Gábort akár három év börtönbüntetésre is ítélhetik. A HVIM elnökének védője, dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a PestiSrácok.hu-nak kifejtette: véleménye szerint amit látunk, a Soros féle NGO-k hatóságokra és igazságszolgáltatásra kifejtett olyan súlyos nyomásgyakorlása, befolyásszerzése, ami megengedhetetlen.Alig vártuk: Budapestre érkezik egy EP-s különítmény, hogy személyesen tájékozódjanak az itt tapasztalható „aggasztó helyzetről”
A magyar kultúr-, oktatás- és médiapolitika legújabb fejleményeiről kíván tájékozódni budapesti látogatásán az EP Kulturális és Oktatási Bizottságának küldöttsége november másodika és negyedike között. A látogatás fókuszában a kultúr- és médiapolitika, illetve a művészet és az oktatás szabadsága áll – tudatta szerkesztőségünkkel az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája. A delegációt vezető Sabine Verheyen a látogatást azzal indokolta, hogy „aggasztó jelenségekről” értesültek a magyar közoktatás szereplőitől, a művészeti közösségből és a civil társadalomtól, ezért most első kézből és minden felet meghallgatva szeretnének tájékozódni a helyzetről. A programban szerepel egyebek mellett Bősz Anett, a CEU, a menedékkérő szervezetek és bizonyos média képviselőivel való találkozás – a független beszámolókból így nyilván nem lesz hiány...Békés Márton cikke a Látószög blogon: Államcsínytevők
Békés Márton a Látószög blogon írta meg, hogy a külföldről ispirált aktivistáskodás hogyan vezetett el Magyarországon is a hivatásos forradalmárkodáshoz és a külföldi beavatkozási kísérletekhez. A „színes forradalmak”, a „magyar Majdan” tematikája állandóan a politikai napirenden szerepel a magyarországi ellenzék esetében. Utóbbi alatt nem csupán a „civil” aktivistákat, a parlamenti és azon kívüli pártokat kell érteni, hanem a külföldről finanszírozott, jórészt Soros-forrásokból gazdálkodó nemkormányzati szervezeteket, a szintén ilyen pénzekből, valamint amerikai, holland és német kormányjuttatásokból élő médiákat, és a humánszférához tartozó területek (akadémia, egyetem, színház) „független” platformjait is, a legkülönfélébb jogvédő szervezetekkel együtt.Ajánljuk még

















