ngo-k
A Helsinki Bizottság tudomást sem vesz róla, hogy lebuktak a Soros-huszárok
A pofátlanság esszenciális szintje, amikor valakit reflektorok kereszttüzében, a széles nyilvánosság előtt buktatnak le, miközben valami csalafintaságot csinál, majd amikor konszolidáltabb körülmények között érdeklődnek a delikvensnél, hogy mit miért tesz, akkor nemes egyszerűséggel letagad mindent. Nos, a Soros-szervezetek hazai lerakata és a kollaboránsaik pontosan így tettek, amikor a Mandiner kérdéseire válaszolva úgy tettek, mintha az utóbbi napokban a jobboldali sajtó nem rántotta volna le a leplet a hálózati munkájukról, amivel Magyarországot szervezetten, aljas politikai érdekek szolgálatában feketítik be a nemzetközi nyilvánosság előtt.Kovács Zoltán: az európai döntéshozók is eltorzított hírekből tájékozódnak
Magyarország 2010 óta érzi negatív hatásait annak a nemzetközi gyakorlatnak, amelyet most a Soros-hálózat emberei a saját szavaikkal mutatnak be – mondta a Magyar Nemzetnek a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán a lap pénteki számában megjelent interjúban úgy vélte, az lehet a megoldás, ha minden esetben reagálnak az eltorzított tényekre, amelyek a nyugati sajtóban megjelennek Magyarországról, azon viszont még dolgozniuk kell, hogy ez el is jusson a nyugat-európai közvéleményhez.Kovács Zoltán: nem meglepő, hogy újabb liberális vallott a Magyarországról szóló elfogult tudósításokról
Kovács Zoltán csütörtöki Twitter-bejegyzésében reagált arra a beismerésre, miszerint a magyarországi ellenzéki média munkatársait gyakorlatilag utasítgatják a Soros-szervezetek a külföldi sajtótájékoztatókon. Az államtitkár szerint nem meglepő ez az eljárás, de „kíváncsian várja” a következő beismerést.Baloldali újságíró vallotta be, hogy a legtöbb NGO manipulálja a külföldi újságírókat, közöttük az Amnesty International is
A különböző NGO-k manipulálják, vagy akár megvesztegetik a Magyarországról tudósító újságírókat, akik sok esetben erősen torzítva írják meg a hazánkban történő eseményeket – derül ki egy Kálmán Mátyással készített Skype-interjúból. A Magyar Nemzet birtokába került felvételen a 24.hu és az Index korábbi munkatársa ismeretlen beszélgetőpartnerének arról számolt be: nem lehet tudni, hogy az adott újságíró éppen kapott-e egy meghívást egy jó kis hotelbe, és mennyit ajánlottak neki, hogy azt írja meg, amit vissza akarnak hallani a médiából.Ellenőrizhetetlen a pénzmozgás Márki-Zay mozgalmában
Márki-Zay Péter a civil szervezeti formát felhasználva kívánja megkerülni a párt- és kampányfinanszírozási szabályokat, amelyek az egyesületekre és az alapítványokra nem terjednek ki – mondta ifjabb Lomnici Zoltán. A Századvég szakértője úgy látja, a baloldali pártok a választási kampányukat akár külföldi szervezetektől származó pénzügyi forrásokból is finanszírozhatják, valamint megkerülhetik a törvényben rögzített költési plafonokat, és egyéb, politikai kampányokat érintő törvényi előírásokat, így végső soron ellenőrizhetetlen pénzfolyosóként funkcionálhatnak.Ultraprimitív filmekkel uszít az Unhack Democracy és pár unatkozó – de jól futtatott és fizetett – színész (videókkal)
Közeledik április 3., a közélet apraja-nagyja a választásokra készül, a közbeszédet pedig már egy jó ideje a „hivatalos kampányidőszakot megelőző kampány” tematizálja. Az elmúlt években egyre jellemzőbb szokássá kezd válni, hogy színészek, zenészek, és egyéb, a politikában kiemelkedően jártas, demokráciaszakértő véleményvezérek próbálják meg befolyásolni a voksolás kimenetelét, természetesen a végrehajtó hatalom által fulladásig elnyomott nem-kormányzati szervezetekkel (NGO-k) karöltve.Ifj. Lomnici Zoltán szerint az NGO-k kárt okozhatnak a jogállamisági mechanizmus megítélésében
Ifj. Lomnici Zoltán úgy látja, hogy a jogállamisági jelentésekkel kapcsolatban olyan témákban fejthetik ki véleményüket a nem kormányzati szervezetek (NGO-k), amelyekhez nincs megfelelő szakértelmük és ezzel kárt okozhatnak.Századvég: a külföldről finanszírozott NGO-k nem vizsgálódnak a baloldal korrupciógyanús ügyeiben
Továbbra sem vizsgálódnak a Városháza-ügyben a korrupció következetes üldözését rendszeresen számon kérő oknyomozó újságírói csoportok és NGO-k – olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzésében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.Soros ezúttal Törökországot veheti célba – A spekuláns az európai bevándorlás kapujában akarhat politikai változást
Törökország az Európába irányuló migráció egyik legfontosabb országa. Az ankarai politikai szándékok fényében gazdasági bevándorlók milliói lephetik el kontinensünket. Nem meglepő hát, hogy a nyílt társadalom eszméjét minden erejével és hatalma felhasználásával hirdető spekuláns ezúttal Törökországot, illetve annak nemzeti elköteleződésű vezetését vette célba – számol be a Tűzfalcsoport.Ajánljuk még

















