norvégia
Koronavírus – Merkel: Az emberek hatvan-hetven százaléka megfertőződhet
Az emberek 60-70 százaléka megfertőződhet, ezért időt kell nyerni, hogy ne terhelődjék túl az egészségügyi ellátórendszer – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán, Berlinben, a koronavírus-járványról tartott rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatóján. Romániában betiltották szerdán a százfősnél nagyobb gyülekezések, rendezvények szervezését azért, hogy hatékonyabb legyen a koronavírus terjedése elleni küzdelem. A járvány terjedésének megakadályozása érdekében a norvég hadsereg lemondta a NATO Cold Response 2020 elnevezésű, Norvégiában tervezett hadgyakorlatát. Kína szakértőket és egészségügyi felszerelést küldött Olaszországba szerdán, hogy segítséget nyújtson az új típusú koronavírus-járvány elleni küzdelemben.Bejelentette kilépését a norvég kormánykoalícióból a Haladó Párt az Iszlám Államhoz kötődő nő visszafogadása miatt
Bejelentette kilépését a bevándorlásellenes Haladó Párt (FrP) a norvég kormánykoalícióból hétfőn, miután Oslo a múlt héten engedélyezte a hazatérést egy norvég állampolgárságú, az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető nőnek és két gyerekének Szíriából.Emberölés miatt körözött norvég férfit fogtak el Röszkén
A magyar rendőrök a norvég hatóságok által emberölés miatt körözött norvég állampolgárságú férfit fogtak el a röszkei autópálya-határátkelőhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.Emberölés miatt körözött norvég férfit fogtak el Röszkén
A magyar rendőrök a norvég hatóságok által emberölés miatt körözött norvég állampolgárságú férfit fogtak el a röszkei autópálya-határátkelőhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.Slampos mintaállam – Évek óta rosszul értelmezett uniós jogszabály miatt zártak börtönbe több tucat embert Norvégiában
Lehet, hogy a mintaállam Norvégia mégsem az a hely, amelynek mutatni kívánja magát? A Norvég Munkaügyi és Jóléti Hivatal (NAV) igen furcsa ügybe keveredett, miután több embert tévesen ítéltek el a norvég szociális és betegbiztosítási juttatások más EGT-országban (Európai Gazdasági Térség) való felvétele miatt. Az eset nagy vihart kavart: súlyosságát az mutatja, hogy a NAV igazgatóját, Sigrun Vågenget többen lemondásra szólították fel a legutóbbi hírek szerint. Kiderült, hogy a norvégiai lakóhellyel járó betegbiztosítási ellátások, támogatások és ápolási pénz igénybevételére vonatkozó szabályokat 2012 óta tévesen értelmezték, amióta az EU szociális biztonsági rendelete hatályba lépett – ismerte be a Munkaügyi és Szociális Minisztérium. Több, mint negyven embert ítéltek el ez alapján tévesen az állítólagos jogsértések miatt, mindezt azért, mert a hatósági szervek nem jól értelmezték az uniós szabályrendszert. A büntetést azért kapták, mert más EGT-országokban is igénybe vették a norvég szociális juttatásokat, azonban ez nem lett volna szabályellenes. A miniszter és a NAV vezetője elnézést kértek, és kijelentették, hogy kárpótolni kívánják az ártatlanul elítélt embereket. Az ügyet bonyolítja, hogy mintegy 48 embert börtönbe is zártak, volt, akit nyolc hónapra.Lopott mentőautóval gázoltak gyalogosokat Oslóban
Lopott mentőautóval elgázolt több gyalogost egy férfi kedden Oslóban – adta hírül a norvég rendőrség.Lezuhant egy helikopter Norvégiában, nem voltak túlélők
Lezuhant egy helikopter Norvégia északi részén, a fedélzeten tartózkodó öt utas és egy pilóta életét vesztette – közölték a skandináv állam hatóságai vasárnap.Fegyelmezetlen utas miatt kellett "nem tervezett leszállást" végrehajtania egy Budapestről induló gépnek
Fegyelmezetlen utas miatt "nem tervezett" leszállást hajtott végre csütörtökön a Wizz Air légitársaság Budapest-Reykjavík járatán közlekedő repülőgépe a dél-norvégiai Stavanger nemzetközi repülőterén – közölte a norvég rendőrség.Ajánljuk még
















