norvégia
Összekapcsolták a német és a norvég áramhálózatot
Hivatalosan üzembe helyezték csütörtökön Európa leghosszabb tenger alatti nagyfeszültségű távvezetékét, a német és a norvég áramhálózatot összekötő Nordlinket. A zöld kábel néven is ismert, nagyfeszültségű egyenáramú átviteli rendszer (HVDC) szükség szerint az észak-németországi szélerőművek termelését szállítja Norvégiába, vagy a norvégiai vízerőművek által termelt villamosenergiát Németországba.A skandináv országok járványügyi intézkedései finoman szólva sincsenek összhangban
A norvég kormány március második felében vizsgálja felül a koronavírus-járvány gyorsulásának megakadályozására hozott intézkedéseket – közölte szerdán Bent Hoie egészségügy-miniszter. Dániában enyhítenek, Svédországban pedig szigorítanak a járványellenes intézkedéseken.Újabb brüsszeli kudarc: csökkenti a Pfizer az európai vakcinaszállítmányt
A Norvég Közegészségügyi Intézet (FHI) arról adott ki tájékoztatást, hogy a Pfizer kevesebb vakcinát fog majd szállítani Európába, mivel évi 1,3 milliárd dózisról kétmilliárdra bővítik a gyártási kapacitásukat. Az FHI szerint az átállás minden európai országot érinteni fog, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy a Pfizer mikor tudja ismét folytatni a gyártást a maximális ütemben.Többen meghaltak a norvégiai földcsuszamlásban
Eddig négy halálos áldozata van a szerdai norvégiai földcsuszamlásnak a helyi rendőrség legfrissebb adatai szerint. Az első áldozatra pénteken, további háromra pedig szombaton bukkantak rá keresőkutyák segítségével. A túlélők utáni kutatás vasárnapra virradóra is folytatódott. A mentőcsapatokat vezető Gisle Sveen a Verdens Gang című norvég napilapnak elmondta, hogy a tűzoltók elkezdték átfésülni az evakuált házakat, mert azt gyanítják, hogy háziállatok kereshettek ott menedéket.Norvégiában földcsuszamlás miatt kellett kitelepíteni embereket
A horvátországi földrengést követően most Norvégiából adtak híreket egy földcsuszamlásról. A katasztrófa Oslo mellett, az ország délkeleti részén, Ask településen történt, ahonnan százötven embert kellett kitelepíteni.Aláírták az EGT és Norvég Alapokról szóló együttműködési megállapodásokat
Norvégia, Izland és Liechtenstein közel húsz éve működnek együtt Magyarországgal a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében. Az EGT és a Norvég Alapot biztosító donor országok képviselői december 21-én írták alá a magyar féllel a mintegy 214 millió euró (nagyjából 75 milliárd forint) felhasználását lehetővé tevő megállapodásokat – tudatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn.Norvégia szerint a lengyel igazságszolgáltatás átpolitizálódott, ezért letelepedési engedélyt adott egy elítéltnek
A Guardian információi szerint Norvégia letelepedési engedélyt adott egy hatóság elől menekülő lengyel férfinak. A norvég bíróság szerint a lengyel igazságszolgáltatás átpolitizálódott, nem működik a fékek és ellensúlyok rendszere, ezért befogadták a liberális aktivistát.Orosz diplomatát utasított ki Oslo kémkedés vádjával
Kémkedés címén Norvégia kiutasított egy orosz diplomatát, amire Oroszország pénteken tükörválaszt adott. Az orosz médiában megjelent beszámolók szerint Oslóban őrizetbe vettek egy norvég állampolgárt, amiért olyan információt szolgáltatott ki külföldre, amelyek kárt okozhatnak a nemzet érdekeknek.Ajánljuk még

















