nóvé Ágnes
Szeviép-vádlotti védő nevére bukkantunk Nóvé Ágnes bírónő családi cégének irattárában
Korábban már több olyan körülményt is bemutattunk, amelyek alapján a Szeviép-vezéreket felmentő bírói tanács tagja, Nóvé Ágnes vélhetőleg összeférhetetlen volt az üggyel és nem is tárgyalhatta volna azt. Most egy újabb gyanús körülményre bukkantunk, méghozzá a bírónő családi cége, az Éptárker Kft. interneten elérhető céges dokumentumai között. Egy olyan meghatalmazást találtunk, amely arra enged következtetni, hogy Nóvé Ágnes és férje közös építőipari cége kapcsolatban állt a Szeviép-ügy egyik vádlottjának védőjével.Eltartott rokona halála után jutott féláron a belvárosi palotalakáshoz a Szegedi Törvényszék vezető bírója
Eredetileg nem Kovalcsik Éva bírónő volt a Szeged, Kölcsey utcai önkormányzati lakás bérlője, hanem egy rokona, akivel eltartási szerződést kötött, ezért juthatott hozzá előbb a bérleti joghoz, majd az igencsak jutányos vételi lehetőséghez. Az akkor felbecsült érték összesen 54 százalékát kellett csak kifizetnie, egy összegben. Ez derül ki azokból a dokumentumokból, amelyeket mi hiába kértünk közérdekű adatigénylésben is, megkeresésünket válaszra sem méltatták, sem a polgármester, sem Szeged jegyzője. Szabó Bálint, a Szeviép-károsultak képviselője viszont önkormányzati képviselőként betekintést kapott az iratokba. Szabó szerint nyilvánvaló, hogy a várost kár érte, de a visszaélés lehetősége is felmerül. "Felszólítom a bírónőt, hogy ő saját maga hozza nyilvánosságra azt az adásvételi szerződést, amivel továbbadta a lakást nyolc nappal azután, hogy ő kedvezményesen megvette. A két vételár különbözetét pedig fizesse meg a városnak" – fogalmazott az önkormányzati képviselő.Ki szignálja ki a büntetőügyeket a Szegedi Törvényszéken? Az egyik Szeviép-vádlott védőjének felesége!
Aki azt hinné, hogy a Szeviép-ügy másodfokú eljárása kapcsán a bírói tanács tagjainak összeférhetetlenséget jelentő kapcsolatait, érintettségét már nem lehet fokozni, az téved. Ma megmutatjuk, ki dönti el a Szegedi Törvényszéken, hogy melyik bírói tanács melyik büntetőügyet tárgyalja. A mai történet egy házaspárról (vagy élettársakról – de ez részletkérdés) szól. A férfi az egyik Szeviép-vezér, a vádlottak padján helyet foglaló egyik vádlott, P. László ügyvédje, mellesleg a szegedi önkormányzati ügyekben eljáró jogi képviselő, tehát Botkáéknak is dolgozik. A nő, az ügyvéd párja, gyermekének édesanyja pedig a Szegedi Törvényszék büntető kollégiumának vezetője, tehát az a bírósági vezető, aki a törvényszékre érkező ügyeket a bírói tanácsoknak kiszignálja.12 millióért kapott 100 négyzetméteres belvárosi lakást az önkormányzattól a Szeviép-ügy MÁSIK, tanácsvezető bírója!
Nemcsak a Szeviép-ügyben másodfokon felmentő ítéletet hozó bírói tanács tagja, dr. Nóvé Ágnes lehetett összeférhetetlen önkormányzati céges szerződései miatt, hanem a tanácsvezető bíró, dr. Kovalcsik Éva érintettsége is felmerülhet. Szeged város vagyonkezelőjének honlapján találtunk rá egy 2015-ös adásvételre. Eszerint dr. Kovalcsik Éva Katalinnak adtak el egy ingatlant Szegeden a Kölcsey utca 4. szám alatt, 12,4 millió forintért. Megkerestük a címet és az ingatlan földhivatali tulajdoni lapját. Kiderült, hogy egy 100 négyzetméteres polgári luxuslakásról van szó Szeged szívében – konkrétan a sétálóutca műemlék palotaépületében –, ami az adásvételt követően szinte azonnal gazdát cserélt.Nem jelentette Botkáék beszállító bírója az összeférhetetlenséget – Belső vizsgálatot indított a Szegedi Törvényszék
Írásos megkeresésünkre az OBH után és egy napos késéssel a Szegedi Törvényszék is megküldte a válaszát. Azt írják, az általunk feltárt ügyben belső vizsgálatot indítottak. A törvényszék elnökének közleményéből az is kiderül, hogy dr. Nóvé Ágnes, sőt, a Szeviép-ügyben eljáró tanács egyetlen tagja sem jelentett összeférhetetlenséget. Hamarosan kiderül az is, hogy a "sőt" kötőszó használata itt miért indokolt...Vizsgálatot rendelt el az OBH a Szeviép-vezéreket felmentő, de cégével Botkáéknak bedolgozó bírónő ügyében
Valószínűleg nem marad következmények nélkül a PestiSrácok.hu oknyomozó cikke, az, hogy a Szegedi Törvényszék bírája, dr. Nóvé Ágnes úgy vett részt a Szeviép-ügyben másodfokon eljáró bírói tanácsban, hogy ezt érintettség okán valószínűleg nem tehette volna meg. Megkeresésünkre a törvényszék eddig nem válaszolt, az azonban sokatmondó és árulkodó, hogy tegnapi cikkünk után a százmilliós önkormányzati munkát is elnyert cégben érdekelt Nóvé Ágnes mindent törölt az egyébként nyilvános Facebook-oldaláról. Megkeresésünkre az Országos Bírósági Hivatal elnöke már válaszolt. Dr. Senyei György azt írta, hogy a cikkünkben foglalt adatok alapján jelentéstételre és igazgatási vizsgálat lefolytatására kötelezte a Szegedi Törvényszék elnökét. Megkérdeztük ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, hogy a törvény értelmében valóban fennáll-e az elfogultság, ha egy bíró úgy tárgyalja a Botka Lászlóéknak beszállító Szeviép-vezérek büntetőügyét, hogy családi cége ugyancsak több közbeszerzést nyert az MSZP-s polgármester városától. Lomnici szerint általánosságban már az is aggályos, ha egy bíró tagja, tulajdonosa egy gazdasági társaságnak, ezt ugyanis törvény tiltja. Kérdésünkre az alkotmányjogász hangsúlyozta, hogy olyan esetekben, ha egyértelmű összeférhetetlenség merül fel, az a gyakorlat, hogy az adott bíró ezt a tényt haladéktalanul bejelenti. Ha utólag derül ki, hogy egy bíró úgy ítélkezett, hogy összeférhetetlenség miatt nem járhatott volna el, munkáltatója azonnal kezdeményezheti felmentését. Mivel az ügyben harmadfokú eljárás várható, így teljeskörű felülbírálatra nyílik lehetőség.Ajánljuk még