növényi norbert
Végig hitegettek minket a vezetők – Növényi Norbertnek máig fáj, hogy nem tudott duplázni Los Angelesben
Növényi Norbertet bajnoknak ismertük meg, az a kép maradt meg bennünk, amikor 1980-ban önfeledten ugrált a szőnyegen, miután legyőzte ellenfelét az olimpiai döntőben. Az ikonikus jelenet utáni években színészkedett, diszkót vezetett, ringben bunyózott, és nyugodtan mondjuk ki: nagyon menő arc lett. Azonban az élet nevű játékban sokszor állt a vesztes oldalon. Sportolóként vagy vállalkozóként sem bánt vele mindig kesztyűs kézzel az élet. Máig nem tudja elfelejteni, hogy 1984-ben a többiekkel együtt őt is átverték és végül nem mehetett az olimpiára, Barcelonában pedig hiába készült, hatvan fokos buszba zárták a meccse előtt. Ajánljuk még
Budapesten közölték az uniós biztossal: amíg Magyarország nem kapja meg a pénzét, Brüsszel ne is álmodjon új költségvetésről
Egyértelmű üzenettel küldék haza az uniós biztost Budapestről. Kisstílűség, hozzá nem értés, hazugság – mondta Karácsony Gergely, pedig nem is a saját polgármesterségéről beszélt
Karácsony Gergely hétfő este a budai Várban, a Karmelita-kolostor elé azért zarándokolt fel ismét kisszámú szimpatizáns kíséretében, mert csődbe vezette a várost, és most hisztizve követeli, hogy csinálja meg valaki neki az elrontott Budapestet. Kattant a bilincs a magyargyűlölő Mogherinin
A vérszoci politikus már többször támadta hazánkat, általában a migrációs álláspontunk miatt, de az utóbbi időben Ukrajna kapcsán is. Tragédia a Morrison’s 2-ben: egyetlen ütés végzett a 25 éves vendéggel – elfogták a 28 éves támadót
Egyetlen ütéssel végzett tegnap este fél tizenegykor a 25 éves vendéggel Budapest belvárosi szórakozóhelyen egy másik vendég.