nyugdíjasok
A Jobbik-szavazók jelentős része is bocsánatkérést vár Vonától
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar társadalom döntő többsége, és a Jobbik szavazók csaknem fele is úgy véli, bocsánatot kell kérnie Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a nyugdíjasoktól Facebook-bejegyzése miatt. Vona Gábor egy júliusi Facebook-bejegyzésében egy utcai lakossági fórum kapcsán írt többek közt olyan „fideszes nyugdíjasokról”, akiknek a szemében gyűlölet lobogott, szájukból pedig szennyvíz folyt.A Fideszre hárítaná bűntudatát a Jobbik a nyugdíjasok miatt
"A Fidesz lenézi az idős embereket és fél a Jobbiktól” címmel tartott sajtótájékoztatót a Jobbik szerdán. A volt szélsőjobboldali néppárt azt nehezményezi, hogy a Fidesz egy telefonos és e-mailes tájékoztató kampányt indított, hogy felvilágosítsa a nyugdíjasokat Vona Gábor korábbi sértő kijelentéseivel kapcsolatban. A sajtótájékoztatót tartó Sneider Tamás szentül meg van győződve arról, hogy a Fidesz retteg a Jobbiktól, és azt is képes elhinni, hogy pártja a kormány egyik legkomolyabb kihívója jelenleg. Úgy véli, a Fidesz félelmének forrása az, hogy a “felesleges pénzköltések” következtében a nyugdíjra fordított összegek nem emelkednek megfelelő mértékben, és alacsonyak azok az összegek, amelyeket a nyugdíjkasszába utalt át a kormányzat”. Megpróbáltuk megtudni, hogy a párt belső berkeiben belül tárgyalják-e az esetet, illetve, hogy a Jobbik felülvizsgálja-e álláspontját az ügyben. Cikkünk megjelenéséig kérdéseinkre nem kaptunk választ.Tájékoztatják a nyugdíjasokat, hogyan sértette őket vérig Vona Gábor
Telefonos és e-mailes tájékoztató kampányt indít hétfőn a Fidesz, hogy tájékoztassa a nyugdíjasokat arról, milyen megengedhetetlen kifejezéseket, sértő jelzőket használt a magyar nyugdíjasokra Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója bejelentette, Vonát már többször felszólították, kérjen bocsánatot azoktól, akiknek az önbecsülésébe gázolt a szavaival, de erre a Jobbik elnöke nem volt hajlandó annak ellenére sem, hogy nyugdíjas szervezetek is ezt kérték tőle.Századvég: a többség szerint Vona Gábornak bocsánatot kellene kérnie a nyugdíjasoktól
A magyarok több mint kétharmada szerint Vona Gábornak, a Jobbik elnökének bocsánatot kellene kérnie a nyugdíjasoktól a Facebook-oldalán nemrégiben közzétett mondatai miatt - közölték a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásának eredményét az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni Híradójában.Vonának derogál bocsánatot kérni a nyugdíjasoktól, szerinte ő a jó és Orbán a "gusztustalan hergelő"
Továbbra sem hajlandó bocsánatot kérni a nyugdíjasoktól Vona Gábor, aki néhány hete úgy ócsárolta a szépkorúakat, hogy szemeikben gyűlölet van, szájukban szennyvíz folyik. A Jobbik pártelnöke a mea culpát az ATV-nek adott interjúban utasította vissza, aki még mindezt tetézte is azzal, hogy kinyilvánította, szerinte nem neki, hanem Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie a nyugdíjasoktól. "Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie, amiért gusztustalan módon hergeli a fideszes nyugdíjasokat. Én a józan gondolkodású, tisztességes idős emberek nevében követelem, hogy hagyjon fel ezzel a politikával, és fogja vissza a sajátjait" - hergel tovább Vona. Az interjúban a Jobbik vezetője Simicskáról is beszélt, no meg arról, hogy pártja nevében kész bocsánatot kérni a zsidóságtól és a cigányságtól.Lejárató riportot készíttetett a Jobbik egy Vonát kritizáló nyugdíjas házaspárról
A Fidesz felszólítja a Jobbikot, hogy kérjen bocsánatot a megsértett nyugdíjasoktól. Vona Gábor pártelnök elhíresült nyugdíjas-alázó Facebook posztja után a párt feljebb tette a lécet: a Jobbikhoz közel álló N1 televízió felkeresett egy dunaújvárosi nyugdíjast és feleségét, akik erősen bírálták Vonát, és lejárató riportot forgattak velük anélkül, hogy megmondták volna, honnan jöttek - írta meg a ripost.hu.Vona Orbánnal vitatkozna a nyugdíjasokról, akik szerinte "elvadultak és nem tudnak viselkedni"
A Jobbik elnöke a nyugdíjasok helyzetéről szóló vitára hívja Orbán Viktor miniszterelnököt. Vona Gábor ezt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján közölte, jelezve: élő adásban, egyeztetett feltételek mentén ütköztetné programját a kormányéval, és azt szeretné, ha mindkét fél hazugságvizsgálót viselne.Ajánljuk még