nyugdíjasok
Kósa Lajos: nem tehertétel a 2,7 millió nyugdíjas, hanem lehetőség a társadalom számára
Nem tehertétel a 2,7 millió nyugdíjas, hanem lehetőség a társadalom számára - jelentette ki Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter Debrecenben.Vona szerint fullasztó az ország, amit egyébként baloldali emberekkel építene újjá (videóval!)
Balatonfüredi utcafórumán jó szokás szerint ismét jó nagyot rúgott a hazájukat szerető emberekbe a Jobbik pártelnöke. Vona Gábor arról beszélt, hogy szerinte az ő generációja már nem bírja elviselni ezt az országot. nem azért mert a Fidesz a kormányzó párt, hanem azért mert az ország fullasztó. Vona úgy véli, ha, mint mondta, valami csoda folytán, ami csak matematikailag lehetséges Orbán Viktor nyerné tavasszal a választást, akkor több száz magyar fiatal hagyná el az országot. Majd adott egyet a cukiságpolitikának is, és igyekezett itt-ott kedveskedni a nyugdíjasoknak, hogy némiképp ellensúlyozza azóta szállóigévé lett mondását, miszerint a nyugdíjasoknak szennyvíz folyik a szájukból. Dicsekedett megalakult Nyugdíjas Tagozatukról és azt is elsütötte még a közösségi portálon is, hogy egy idősotthonba elektromos ágyakat vittek ajándékba. csakhogy ez egy privát idősotthon volt, a Jobbik vezette Tapolcán.Idén is tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt kapnak a nyugdíjasok karácsonyra
A kormány az elmúlt évhez hasonlóan az idén is minden nyugdíjasnak, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgárnak biztosít 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette, a juttatást a stabil pénzügyi helyzet, a jó költségvetési gazdálkodás és a gazdasági növekedés teszi lehetővé.Már novemberben utalják a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.Fidesz: az ellenzék semmibe veszi a nyugdíjasokat
A Fidesz szerint miközben a magyar nyugdíjasok számíthatnak a kormánypártokra, addig az ellenzéki oldalról nem kapnak megbecsülést, tiszteletet."Pörköltzabáló nyanya" - Nyugdíjasgyalázásban még Vonát is lenyomják az Index újságírói
Újabban semmi kétség afelől, hogy a Simicska-Vona-Index triumvirátusnak igencsak a begyében van az idősebb generáció. Ezúttal Előd Fruzsina, Sajó Dávid, valamint Fábián Tamás, az Index.hu három újságírója gúnyolódik idős néniken a Tumblr-oldalán a maguk megszokott, "kifinomult" stílusában. Az indexes Előd Fruzsina például azzal a szöveggel aláz egy, a vonaton étkező idős nénit, hogy "arcom, amikor az elsőosztályú kocsiban sem sikerült megúszni a pörköltzabáló nyanyát".Németh Szilárd: az egész Jobbik nyugdíjasszapuló
Németh Szilárd Fidesz-alelnök szerint az egész Jobbik magáévá tette az ellenzéki párt elnökének, Vona Gábornak a nyugdíjasokkal kapcsolatos álláspontját, "provokációját", hiszen a Jobbik más politikusai sem kértek még bocsánatot az idős emberektől.Ajánljuk még