nyugdíjasok
Határidőre kézbesítette a rezsiutalványokat a Magyar Posta
A megadott határidőre hétfőn befejezi a rezsiutalványok kézbesítését a Magyar Posta – közölte a posta az MTI-vel hétfőn. Az utalványokat 2020. március 31-ig lehet beváltani. Az elmúlt hetekben a nyugdíjasok jelentős része már fizetett is rezsiutalvánnyal csekket a postákon. Eddig összesen már több, mint 1,4 millió rezsiutalványt használtak fel 4,3 milliárd forint értékben a nyugdíjasok.Diákjai tablóit politikai akciókra használta a nyugdíjasokat birkázó komáromi DK-s képviselőjelölt
Nemcsak megengedhetetlen hangnemben gyűlölködik, hanem az iskolába, a pedagógusi munkájába is beviszi gyűlölködő politikai nézeteit Balla István, a roncsellenzék komáromi képviselőjelöltje. Balla – aki egyébként Gyurcsány pártját erősíti – neve egy hete vált ismertté, amikor a rezsiutalványok kapcsán birkahúsnak titulálta a fideszes nyugdíjasokat, akik 9000 forintért adják el a szavazataikat. A DK-s politikusról többen is azt mondták portálunknak, hogy nemcsak a diákjai által is követett közösségi oldalán politizál, hanem az iskolában, a diákok előtt, sőt szülői értekezleten is. Egy olvasónk egy korábbi, Balla oldaláról lementett fotót is elküldött a szerkesztőségünknek, olyan osztályképeket, amelyeket a pedagógus, osztályfőnök O1G-logóval látott el, majd úgy posztolt nyilvánosan a Facebookon. Információink szerint sem a diákoknak, sem a szüleiknek nem szólt arról, mire kívánja felhasználni a közös fényképeket. Annak ellenére, hogy Balla Istvánnak már a nyugdíjasokat becsmérlő megosztása miatt sem lenne keresnivalója a közéletben, mind a mai napig a komáromi ellenzéki összefogás képviselőjelöltje. Az álfüggetlen Márki-Zay Péter komáromi klónjának, Nemes Andreának egy hét nem volt elég, hogy elhatárolódjon csapata gyurcsányista tagjától.Századvég: A baloldali kormányok büntetésekkel sújtották a nyugdíjasokat
A 2010 előtti baloldali kormányok különböző büntetésekkel sújtották a nyugdíjasokat, mint például a 13. havi nyugdíj elvétele vagy a rezsiárak emelése – mondta a Századvég Alapítvány elemzője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.A DK komáromi képviselőjelöltje szerint a fideszes nyugdíjasok nem mások, mint birkahús, akik eladják magukat pár ezer forintért
Minősíthetetlen nyilvános Facebook-bejegyzésben gyalázza a jobboldali nyugdíjas szavazókat Gyurcsány pártjának komáromi képviselőjelöltje. "Csökkent a birkahús ára! Már csak 9000 forintba kerül egy szavazat" – osztotta meg a bejegyzést saját oldalán Balla István, akinek a tettét persze közfelháborodás követte a dunántúli városban. A DK helyi politikusa, aki ráadásul tanárember, élettelen, passzív tömbhúsnak, birkahúsnak titulálta a Fidesz-szavazó szépkorúakat, ráadásul azzal is rágalmazza őket, hogy annyira elvtelenek, hogy néhány ezer forintért megvehetők. Csak emlékeztetőül hoznánk fel, hogy az, aki még csak nem is néhány ezer, hanem ezer forintért szerez magának látszattámogatókat, az éppen az ő főnöke, Gyurcsány Ferenc. Egy hete tettük közzé azt a videót, amit az ATV egy négy évvel ezelőtti, vidéki tudósítása rejtett: a felvételen Gyurcsány és csapata pontosan ezer forintot fizet fiatal lányoknak a közös fotózkodásért.Szeptember 30-ig kézhez kapják a nyugdíjasok a kilencezer forint értékű rezsiutalványt
Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, ezért ha nekik nincs rá szükségük, akkor azzal hozzátartozóikat is segíthetik – közölte a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán, hétfőn.Hollik István: A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket
A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket, ezért erkölcsi kötelesség, hogy a nyugdíjasok is részesülhessenek a magyar gazdaság jó teljesítményéből – mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán pénteken, a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendeletről.A DK magyarázatot követel a nyugdíjkifizetések csúszása miatt
Az Orbán-csomag megszorításaival küszködő nyugdíjasok nem engedhetik meg magukat, hogy a Gundel-menzán gömbölyödő fideszes kormánynak hitelezzenek - írja a DK közleményében.Forradalom helyett "cigányozásba" csapott át Gyurcsány szegedi akciója
Nagy erőkkel érkezett Szegedre Gyurcsány Ferenc, hogy itt döntse meg a kormányt, ha már Budapesten ez érdeklődés hiányában elmaradt. Gyurcsány Ferenc a Sargentini-jelentés után tartott vasárnapi ellenzéki tüntetésen folyamatos utcai megmozdulást hirdetett keddtől, és addig akarta az utcán tartani az embereket, ameddig a kormány meg nem bukik. Hamar rájött, hogy érdeklődés hiányában kénytelen lemondani a magasztos célról, ezért Gyurcsány inkább Szegedre ment, ahol Botka is örömmel szidja a Fideszt az Orbán-kormánytól kapott százmilliárdos támogatás ellenére is. Úgy alakult, hogy a bukott miniszterelnök itt sem tudott kormányt buktatni: a rendezvény – amire csak néhány száz nyugdíjas volt kíváncsi – a végén egy öblös cigányozásba fulladt. Az esetről a szeged.ma számolt be.Ajánljuk még