obstrukció
Milyen ellenzéki politikusnak lenni?
A komplett magyar baloldal és persze a mindenkori társutas liberálisok 1948 és 2010 között összesen nyolc évet voltak ellenzékben. Ráadásul 1990 és 1994 között valójában nem is voltak, az elrabolt, eladott, csak kulisszafelújításként lezajló rendszerváltás után pontosan tudták, hogy valójában nincsenek ellenzékben, a sajtóban, a minisztériumi apparátusokban, a művészeti és a tudományos életben száz százalék közeli többségük van.Szétóbégatta az ellenzék a Parlamentet - Kövér László az orvosi ügyelet felkeresését javasolta a rendbontóknak
Ma sem bírt magával az ellenzék az Országgyűlésben, politikusaik a szokásos mindennapi parlamenti gyűlölködéseik után hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az Országgyűlés plenáris ülését, miután csomagban szavaztak a képviselők a hétfői napirendhez benyújtott 2925 módosító javaslatról. A DK-s Vadai Ágnes ismét börtönnel fenyegette a fideszeseket, Út a börtönbe programnak nevezte a kormányzati intézkedéseket. A párbeszédes Szabó Tímea szerint a kormány a "léhűtő senkiháziakkal" van, nem a dolgozókkal. Az ellenzékieket Kövér László, az Országgyűlés elnöke próbálta rendre utasítani. Vadai Ágnest például figyelmeztette, hogy "fejezze be az óbégatást". "Az ülés alatt orvosi ügyelet áll rendelkezésre, aki rosszul érzi magát, odafáradhat" - reagált az ellenzék viselkedésére Kövér László. A fenti videóban a HVG másfél percben szedte össze, Kövér László hogyan próbált rendet teremteni az ellenzékiek között. Az Országgyűlés elnöke súlyos rendzavarás miatt kizárta az ülésnapról Varga László szocialista képviselőt, Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP) és Varju László (DK) esetében pedig szankciókat javasol a Ház méltóságát és rendjét súlyosan zavaró magatartásuk miatt.Kocsis Máté: A baloldali obstrukciót azok kezdeményezték, akik egymillió embert tettek munkanélkülivé
A baloldali ellenzéki pártok obstrukciója szembemegy az Országgyűlés működésének alapelveivel - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek.Egyszerű technikai obstrukcióként kezelik a kormánypártok a parlament működésének megzavarását
Az ellenzék szabotálni próbálja a Parlament munkáját, ezért rengeteg, 2800 módosítót nyújtott be a munkaidőkeret-emelést taglaló vitába. Az Origo úgy tudja, hogy a kekeckedő, teljesen értelmetlen módosítókra számított a Fidesz-KDNP, így az ellenzéki akció gyakorlatilag értelmetlen.Ajánljuk még












