Távozik az MSZP-ből az offshore-botrányba belebukó Boldvai LászlóPDPámer Dávid Magyar ugar 2016 április 5. Otthagyja az MSZP-t Boldvai László egykori pénztárnok, aki a felesége nevén levő cég miatt keveredett bele az offshore-botrányba – tudta meg az Index. A portál szerint Boldvai elismerte Tóbiás József pártelnöknek, hogy igaz a nyilvánosságra került információ a cégről, és felfüggeszti a párttagságát. Az MSZP-t egyébként azért is érintette kellemtelenül ez a botrány, mivel Tóbiás nemrég fontos megbízást adott Boldvainak a párt gazdálkodásával kapcsolatban. A volt kincstárnokról érdemes még megemlíteni, hogy nem a mostani ügy az első botránya, hiszen még a 90-es években a Tocsik-ügybe is belekeveredett, illetve 2009-ben is reflektorfénybe került, amikor kiderült, hatalmas luxusvillát építtetett magának és családjának Salgótarjánban.
MSZP-s nagyhal az offshore-botrányról a PS-nek: Ez még csak a kezdet!PDPámer Dávid Magyar ugar 2016 április 5. „Ez még csak a kezdet” – így kommentálta egy befolyásos szocialista forrásunk a PestiSrácok.hu-nak a napokban kirobbant offshore-botrányt, amelyben a világ számos potentátja mellett magyar politikusok is megdőltek. A korábban az MSZP pénzügyeire is rálátó informátorunk abban nem kívánt állást foglalni, hogy az ügyben már párttársa, a Tocsik-botrány főszereplője, volt pártpénztárnok, Boldvai László is érintett, ám azt leszögezte, a kincstárnoki pozícióból nem következik egyenesen, hogy valaki lop és törvénytelenségeket követ el.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
Így "floydítanak" Amerikában: egy pedofil bevándorlóból csináltak volna áldozatot Világugar augusztus 21. A mexikói férfi azt kiabálja a kamerába, hogy ő nem csinált semmit, és várja a családja. A videó pedig terjedni kezdett, csakúgy, mint öt éve George Floyd esetében.
Florida "Chuck Norrisa" egészen Kaliforniáig ment a több ember halálát okozó illegális bevándorlóért Világugar