oktatás
"Történelmet írt Skócia": bevették az LGBTQ jogokat a nemzeti alaptantervbe
Skócia gőzerővel halad a progresszió irányába, ők lesznek ugyanis az első nemzet a világon, ahol a hivatalos tantervbe bekerül az "LGBTI" közösség iskolai tanulmányozása, ennek keretein belül pedig a gyermekek megismerkedhetnek a szivárványos közösségek jogaival, illetve történelmével. A “Time for Inclusive Education (TIE) (Itt az ideje a befogadó oktatásnak)” nevű program megálmodói történelminek nevezik a döntést, és remélik, ez majd végleg kitörli az emberekből a homo- és transzfóbiát. Skóciának egyébként nincsenek gondjai, jelenleg ez a legfontosabb küldetésük.„Soha nem alkalmaznék olyan embert, aki Soros egyetemén végzett”
Ismeretes, csütörtökön egy rendkívüli fórum keretein belül jelentette be Michael Ignatieff: ha nem sikerül megegyezni a magyar kormánnyal december 1-jéig, vagyis nem írják alá az erről szóló megállapodást, a CEU Bécsbe teszi át a központját. Az egyetem szerepet tévesztett rektora a sajtótájékoztatón kifejtette, ultimátumot adnak a kormánynak. Az esetet a Breitbart is megírta, a cikk alatt pedig egy, a magyar kormányt támogató és a Soros György CEU-ját ostorozó hozzászólás-cunami indult meg. Többen kifejtették, soha nem alkalmaznának olyan embert, akik Soros egyetemén végeztek, mások pedig megjegyezték, Soros György a nyugati civilizáció lebontására törekszik, így a magyar kormány helyesen cselekszik. Íme, néhány gyöngyszem.Felbolydult a Kárpát-medence - Több, mint hatezer magyar diák utazik ünnepelni
Idén 125 Kárpát-medencei középiskola több, mint hatezer diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programja keretében. A program célja, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.Emmi: Magyarország az uniós átlagnál többet költött oktatásra 2016-ban
Magyarország az európai uniós átlagnál többet költött oktatásra 2016-ban: a GDP 4,9 százalékát fordította rá, a teljes közkiadásokra vetítve ez az arány 10,5 százalék - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára kedden az Európai Bizottság által közzétett Education and Training Monitor 2018 kiadványra hivatkozva.Negyven ország nem kért a PISA globális kompetenciatesztjéből
Több hír is megjelent a közelmúltban azzal kapcsolatban, hogy idén az OECD a globális kompetenciák mérését helyezte a háromévente lebonyolított PISA-felmérés központjába. „A PISA-vizsgálatsorozatban részt vevő államok többsége, összesen 40 ország úgy döntött, hogy nem vesz részt a globális kompetenciaterület mérésében,mert a globális kompetencia fogalma, illetve a mérésére kialakított eszköz (kérdőívek, kérdések) nem alkalmas teljes mértékben és nagy pontossággal az egyes országok tanulói »teljesítményeinek« objektív összehasonlítására” – mondta a PestiSrácoknak Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese, aki több éve az OECD PISA-irányítótestületének magyar tagja.Pedagógia Angliában - Hatéves gyerekekkel iratnak homoszexuális szerelmeslevelet egy iskolában (VIDEÓ!)
A BBC videójának tanúsága szerint egy angol iskolában hatéves gyerekeket kényszerítenek arra, hogy homoszexuális szerelmes levelet írjanak, a sokszínűség elfogadásának jegyében. A felvétel pozitív felhanggal mutatja be az említett tanórát, ahogy az alsósok a melegházasságról és az elfogadásról tanulnak. Az iskola, amely díjat is kapott az LMBTQ-ideológia gyerekek körében végzett népszerűsítéséért, speciális nevelési programjában hangsúlyozza, arra törekszenek, hogy egy sokszínű közösség produktív tagjává neveljék a gyermekeket, és hogy megtanítsák számukra, milyen jogaik és kötelezettségeik vannak egy sokszínű közösség tagjaként.Rétvári: Nem a semlegességre kell nevelnie az iskolának, hanem az elköteleződésre
Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.Lemondott a román oktatási miniszter
Lemondott Valentin Popa román oktatási miniszter csütörtökön, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közvetve őt tette felelőssé azért, hogy az RMDSZ felfüggesztette parlamenti együttműködését a szociálliberális kormánykoalícióval. Az RMDSZ a múlt héten kérte a koalíciótól Popa leváltását. Egyebek mellett azt rótták fel neki, hogy kormányrendelettel - a tanítók helyett - szaktanárokra bízta a román nyelv oktatását a kisebbségi tanítási nyelvű elemi iskolákban, anélkül, hogy erről kikérte volna a kisebbségi érdekképviseletek, vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár véleményét.Oktatási és diplomáciai megállapodásokat ír alá New Yorkban Szijjártó Péter
Oktatási, tudományos, illetve diplomáciai témában írnak alá négy kétoldalú megállapodást Magyarország, valamint Moldova, Tunézia, Namíbia és a Palesztin Hatóság között kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés hivatalosan megkezdődő csúcsszintű ülésszakának helyszínén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva.Ajánljuk még