olaf scholz
Erről egyeztetett Scholz és Putyin a háború első napjaiban
Olaf Scholz német kancellár Emmanuel Macron francia elnökkel osztotta meg részleteket Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott 2022. március 4-i tárgyalásáról.Mindenki nyugodjon meg: Olaf Scholz sosem füvezett
Olaf Scholz német kancellár, akinek kormánya a kannabisz ellenőrzött legalizásásának előkészítésén dolgozik, egy interjúban közölte, hogy soha életében nem füvezett.Olaf Scholz szerint elengedhetetlen az ellenőrzés fenntartása a német-osztrák határon
Elengedhetetlen, hogy fenntartsák a határellenőrzést Németország és Ausztria között Olaf Scholz német kancellár szerint. Scholz, miután pénteken Salzburgban megbeszélést folytatott Karl Nehammer osztrák kancellárral, kijelentette azt is, hogy erre a Németországba érkező bevándorlók növekvő száma miatt van szükség.A német szélsőjobbos pancserpuccs elképesztő részletei láttak napvilágot – Túszul akarták ejteni a német kancellárt
Már konkrét, a kabinetalakításra vonatkozó tervekkel állt elő a németországi szélsőjobboldali Reichsbürger nevű hálózat, mikor tavaly decemberben letartóztatták tagjait. Éppen egy nappal azelőtt, hogy a Reichstag épületébe berontottak volna, túszul ejtve a minisztereket és Olaf Scholz kancellárt. Tervük szerint Németország élére egy herceget, a 71 éves XIII. Reuss Henriket állították volna, írja a Magyar Nemzet.Kuleba most rakétákat követel a németektől
Gyorsabban véget lehet vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának, ha Németország Taurus típusú nagy hatótávolságú rakétákkal is támogatja a védekezést – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak.Hosszú távú biztonsági garanciákat ad a G7 Ukrajnának
Hosszú távú biztonsági garanciákat adnak a világ iparilag legfejlettebb országai (G7) Ukrajnának – közölték a G7-csoportot alkotó országok képviselői szerdán, Vilniusban, a NATO-csúcstalálkozó helyszínén.A német kancellár visszavágott Erdoğannak: Törökország uniós pályázata nem kapcsolódik Svédország NATO-csatlakozásához
Olaf Scholz német kancellár szerint Törökország uniós pályázata nem kapcsolódik Svédország NATO-csatlakozásához, miután Recep Tayyip Erdoğan látszólag újabb akadályt vezetett be, amelyet Svédországnak kell leküzdenie a katonai szövetséghez való csatlakozás előtt. A török elnök Isztambulban újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Törökország már több mint 50 éve várakozik az EU ajtajánál és a NATO szinte valamennyi tagállama ma már az EU tagja.GEOrgPOLITIKA – Törzsi háború Németországban
A németek önfeladása és önpusztítása új szintet lépett. Képzeljék, olyan óriásplakátok jelentek meg, melyeken egy fiatal nő látható, aki kezében tartja a méhét és egy sebészeti szikét szúr bele, amit „A vérvonalamnak velem vége” – felirattal spékeltek meg. Az elmebeteg ötlet egyébként nem is egy őrült személy akciója, hanem a Greifswaldi Egyetem és a város közös kampánya. Nem újdonság, hogy a liberálisok egyenesen dicsőítik azokat a nőket, akik elvetetik gyermeküket vagy leköttetik a petevezetéküket, mondván a gyermekek amúgy is csak szén-monoxidot termelnek és károsak a környezetre. Érdekes viszont, hogy ezt csak a fehér nőkre tartják érvényesnek. Sehol nem láttam még hasonló plakátot török, arab, fárszi vagy amhari nyelveken.A német kancellár támogatja a képzett külföldi munkaerő bevándorlását
Olaf Scholz német kancellár egy vasárnapi rendezvényen azt mondta: támogatja a képzett munkaerő bevándorlását az országba. A francia határhoz közeli Rheinstettenben tartott eseményen Scholz megjegyezte: 15–20 évvel korábban számos német tartományban magas volt a munkanélküliség, de mára ez megváltozott.Ajánljuk még

















