olaf scholz
Nem örülnek a németek a nagy hatótávolságú amerikai rakéták telepítésének
A németek fele tart az Oroszországgal való konfliktus eszkalálódásától, ha Németországban nagy hatótávolságú amerikai rakétákat állomásoztatnak a Funke Mediengruppe lapcsoport újságjai számára készített felmérés szerint.Elrettentésről beszél Olaf Scholz, ebben az esetben telepítenének amerikai rakétákat Németországba
Oroszországnak előbb be kell fejeznie az ukrajnai háborút, ha el akarja kerülni nagy hatótávolságú amerikai rakéták németországi telepítését - jelentette ki szerdán Olaf Scholz német kancellár újságíróknak nyilatkozva.A németek megtiltották a lengyeleknek, hogy beszálljanak a háborúba
A háborús pszichózis egyik legnagyobb áldozata Lengyelország. Barátaink ugyanis már hónapok óta azon vannak, hogy aztán nagyon szívesen beszállnának Ukrajna légvédelmébe, de ezt nagyjából a "fogjatok le" logika mentén hangoztatták ez korábban is, és nagyon várták, hogy valaki végre rájuk szóljon, hogy ne akarjanak belépni a háborúba. A legújabb tiltás megérkezett, ezúttal Olaf Scholztól.Menczer Tamás: Orbán Viktor a baloldal által sokat emlegetett elszigetelődés napjait éli
Nagy elszigetelődésében előbb Berlinben tárgyalt a német kancellárral, majd az olasz miniszterelnökhöz utazott Rómába, végül Párizsban tárgyal a francia elnökkel - írja a Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook posztjában.Orbán Viktor: a Magyarország és Manfred Weber közötti konfliktusok nem német-magyar, hanem Magyarország és Brüsszel közötti konfliktusok
A Magyarország és Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője közötti konfliktusok Magyarország és Brüsszel közötti konfliktusok, nem terhelik meg a német-magyar együttműködést – mondta a miniszterelnök pénteken Berlinben a közmédiának nyilatkozva, miután tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral.Orbán Viktor a német kancellárral tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral – közölte a sajtóval Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.Magyarázkodnia kellett a német kancellárnak, mert Magyarországhoz hasonlóan ellenez egy szankciós csomagot
Olaf Scholz szerint ők csak tovább szeretnének egyeztetni róla a gazdaságuk érdekében.Kormányválság Németországban – Ősszel kiírhatják az előrehozott választásokat
Úgy tűnik, az EP-választás beindította a kormányváltó vonatot, de a magyarországi baloldal vágyálmaival szemben nem nálunk, hanem Nyugat-Európában. A párizsi gyors pedig megérkezett Berlinbe, ahol nem az a kérdés, hogy megbukik-e Olaf Scholz kormánya, hanem az, hogy mikor.Ajánljuk még

















