olaszország
Matteo Salvini: egységes európai jobbközép kell bárki kizárása nélkül
A jobbközép egysége az egyetlen lehetőség arra, hogy Európában változás következzen be, és eltávolítsuk az örökösen vezető szerepben lévő szocialistákat – jelentette ki szerdán Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a jobboldali Liga vezetője a Rai 1 közszolgálati rádióban. Ő ennek az egységes európai jobbközépnek a kialakításán dolgozik – tette hozzá.Több mint negyvenen fulladtak a tengerbe Lampedusánál
Negyvenegy ember meghalt, mert elsüllyedt a hajó, amellyel Olaszországba tartottak Észak-Afrikából – jelentette a túlélők beszámolóira hivatkozva az ANSA olasz hírügynökség szerdán.GEOrgPOLITIKA – Szabadlábon a hat lányt megerőszakoló afgán migráns
Az utóbbi hetekben egyértelműen romlott a szerb-magyar határtérség biztonsági helyzete – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1-en. Bakondi György elmondta: a határ szerbiai oldalán napi rendszerességűek a fegyveres összetűzések, embercsempész bandák pisztolyokkal, géppisztolyokkal harcolnak egymással, ezáltal pedig a magyar határbiztonság is fokozott veszélynek van kitéve.Tűzvészek pusztítanak Szardínia szigetén
Nuoro térségében több luxusvillát is evakuálni kellett a tengerparton. Mindemellett turistákat kellett kimenekíteni egy kempingből, ahol egy tűz miatt több gázpalack is felrobbant.Két hajótörés is történt a hétvégén Lampedusa közelében
Két, migránsokat szállító hajó is szerencsétlenül járt a hétvégén a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél, és a balesetekben mintegy harminc ember eltűnt – közölte vasárnap az olasz parti őrség.Giorgia Meloni perel, mert fasisztának nevezték
Giorgia Meloni jogi lépéseket kezdeményezett Brian Molko, a Placebo brit zenekar tagja ellen, miután az énekes júliusban a torinói közönsége előtt szidta az olasz kormányfőt – írja a Politico.Ennyit az ingyen pénzről – Az olasz kormány megkezdte az alapjövedelem felszámolását
Augusztustól 169 ezer család nem részesül többé az állampolgári jogon járó havi segélyben (alapjövedelem), amelyet az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetett be 2019-ben. A bejelentés Nápolyban tiltakozáshoz vezetett.A migrációról és Ukrajna támogatásáról is tárgyalt Joe Biden és Giorgia Meloni
Elismerését fejezte ki az Ukrajnának nyújtott olasz támogatásért Joe Biden elnök, amikor csütörtökön a Fehér Házban fogadta Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt, aki tavalyi hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott az Egyesült Államokba.Ajánljuk még
















