olaszország
Több mint százezer migráns érkezett tavaly Olaszországba
A százezret is meghaladta tavaly az Olaszországba érkezett migránsok száma – ismertette hétfőn az olasz belügyminisztérium. A múlt évben 105 149 menedékkérő érte el Olaszország partjait. Összehasonlításul: 2021-ben számuk 67 477 volt, ami 56 százalékos emelkedést jelent. 2020-ban 33 687 migránst regisztráltak az olasz hatóságok.A franciák 113 migránst vittek ajándékba az olasz kikötőbe
Megérkezett szombaton az észak-olaszországi Ravenna kikötőjébe az Ocean Viking 113 migránssal a fedélzetén.Fontos rendeletet fogadott szerdán este az olasz kormány – Borítékolhatóan indul a Soros-szervezetek hisztiáradata
Olaszországban az év utolsó kormányülésen elfogadták a migrációra, valamint a nem kormányzati szervezetek földközi-tengeri tevékenységére vonatkozó intézkedéscsomagot. Az új, napokban hatályba lépő rendelkezés szerint a civilhajók nem szállíthatják a migránsokat szervezetten. A belügyi tárca által kidolgozott szabályzat, amelyet szerdán este fogadott el a kormány azonnali segítségnyújtást szorgalmaz, és tiltja a migránsok áthelyezését az egyik civilhajóról a másikra. A rendelet szerint a szabályozást megsértő hajókat lefoglalhatják és 50 ezer euróig terjedő bírsággal sújthatják.Giorgia Meloni meghívta Rómába az ukrán elnököt
A római jobboldali kormány teljes támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkijt Giorgia Meloni, aki telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel kedden az olasz miniszterelnöki hivatal közlése szerint.Migránsok rabolták ki Matteo Salvini fiát
Karácsony előtt megtámadták az utcán Matteo Salvini fiát, Federico Salvinit. Az olasz miniszterelnök-helyettes 19 éves fia arról nyilatkozott, hogy december 23-án, este 9 órakor egyedül sétált Milánó nyugati részén, amikor két észak-afrikai környékezte meg.Tizenhétmillió olasz utazik karácsonykor, tízmillióan szegénységben töltik az ünnepeket
Rendkívül jó az időjárás a karácsonyi ünnepek kezdetén Olaszországban; 17 millió olasz indul útnak, tavalyhoz képest kétszeresére nőtt a szállodai szobafoglalások száma a Confcooperative szövetkezeti szövetség pénteken közölt adatai szerint. Mintegy 10 millióan azonban szegénységben töltik az ünnepeket.Giorgia Meloni: a Katarral kapcsolatos korrupciós ügynek pusztító hatása lehet az európai intézményekre
A Katarral kapcsolatos korrupciós ügy lehető legszélesebb kivizsgálását és az elkövetők szigorú megbüntetését sürgette Giorgia Meloni olasz kormányfő Brüsszelben, csütörtökön, miközben egyre több olasz baloldali politikus neve merül fel a vizsgálatban. Giorgia Meloni az Európai Unió csúcstalálkozója előtt adott rövid nyilatkozatot, amelyben pusztító hatásúnak nevezte a korrupciós botrányt.Meloni: az EU-nak határozottabb szerepet kell játszania az ukrajnai háború megoldásában
Az Európai Uniónak határozottabb szerepet kell játszania az ukrajnai háború megoldása érdekében Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint, aki a kijevi kormány támogatását hangsúlyozta a római képviselőházban az Európai Unió csúcstalálkozóját megelőző felszólalásában, kedden. Meloni úgy vélte, jelenleg nagyon korlátozott a lehetősége a tűzszünetnek, ennek ellenére Olaszország minden erőfeszítést megtesz a béke érdekében.Több mint ötszáz migránst szállított Olaszország kikötőibe két civilhajó
A berlini székhelyű SOS Humanity szervezet Humanity-1 nevű hajója az Adriai-tenger partján található Bariban köthetett ki 261, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezet hajója, a Geo Barents pedig Salernóban 248 illegális bevándorlóval a fedélzetén.Ajánljuk még

















