oltásellenes baloldal
Szó szerint életveszélyes DK-snak lenni
Néhány hónapja még aktívan kampányolt a kínai oltóanyag ellen megboldogult Utassy Éva (DK). Mint ahogy párttársa, Penz András is. A kínai vakcina rossz, megbízhatatlan, tiltsák be! – írták az internetre. Ugyanis ezt várta tőlük a párt, ez volt az IRÁNYVONAL. Azóta mindketten meghaltak. Mert hittek Gyurcsánynak. Böszméék eközben mécseseket gyújtanak, ájtatos pofával sajnálkoznak, holott halálkampányukkal saját párttársaikat, szavazóikat rugdossák a sírgödör felé.Menczer: ezért támadja a kínai vakcinát a baloldal
Menczer Tamás közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében fejtette ki, mi a baloldal két legfőbb célja a kínai vakcina elleni legújabb támadásokkal. Az államtitkár egyúttal arra is rávilágított, hogy az az állítás, amely szerint a világ egyik legtekintélyesebb orvosi szaklapja tévedne az oltóanyag kapcsán, egyáltalán nem vehető komolyan.Gyurcsányné ezúttal a Fidesz szavazóit ócsárolja
Tudatlannak nevezte a Fidesz 2,5–3 millió szavazóját Gyurcsányné Dobrev Klára az ATV-ben. Jól látszik, hogy a baloldal egyre agresszívabb azokkal szemben, akiket nem tud elbizonytalanítani az oltásokkal kapcsolatban. A baloldali pártok nem állnak le az oltásellenes kampánnyal, egyre újabb módszereket próbálnak kitalálni. Mivel a jelenleg érvényben lévő veszélyhelyzet május 23-ig hatályos, a kormány kezdeményezte a meghosszabbítását az őszi parlamenti ülésszak kezdete utánig. Erre azért van szükség, mert Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak az új vírusvariánsok, mutációk, május 23-ig pedig még nem lehet mindenkit beoltani. Így lehet szinten tartani, vagy akár gyorsítani az oltási folyamatot, és rögtön meghozni a legszükségesebb intézkedéseket.Kocsis Máté: Gyurcsány sosem szerette, ha szembesítik a bűneivel
Gyurcsány Ferenc kiakadt, mert szembesítették a valósággal. A bukott miniszterelnök legutóbb azért kelt ki magából, mert telefonos kampányban értesítették a szavazókat a baloldal oltásellenességéről. Kocsis Máté közösségi oldalán jelentette ki, hogy bármennyire is tiltakozik a DK elnöke, ha szembesítik a bűneivel, most bizony ez fog történni.Nem hajlandó elárulni a szocialista képviselő, hogy melyik vakcinával oltották be
Az MSZP-s Szakács László nem árulta el a Bama.hu megkeresésére, hogy milyen oltást kapott, mondván: nem akar senkit befolyásolni, hiszen a háziorvosok véleménye a mérvadó. A szocialista politikus nemrég még másképpen vélekedett a kérdésben, ugyanis korábban aláírta a kínai vakcinát ellenző közös baloldali határozati javaslatot – írta meg a Magyar Nemzet.Gyurcsány polgármestere már nem csak a keleti vakcinákat támadja
A baloldal, és persze Gyurcsány pártja, folytatja oltásellenes kampányát, sőt a keleti vakcinákat korábban visszaküldő XVIII. kerületi polgármester, Szaniszló Sándor kedden már az AstraZenecával kapcsolatban is próbálta elbizonytalanítani az embereket. Eddig az orosz és a kínai vakcina volt a baloldal fő ellensége, most már itt egy brit oltóanyag – írta meg a Magyar Nemzet.Menczer Tamás: a világ egyik legtekintélyesebb orvosi szaklapja dicsérte a kínai vakcinát (Videó!)
Menczer Tamás Facebook-oldalán közzétett videójában hívta fel a figyelmet egy kínai vakcina hatékonyságáról szóló cikkre, amelyet a világ egyik legtekintélyesebb orvosi szaklapja publikált. A The Lancet cikke szerint a kínai Sinopharm vakcinája hatásos a dél-afrikai mutáns ellen is, a publikáció tehát ellentmond minden olyan baloldali állításnak, ami a vakcina hatásosságát kérdőjelezi meg.Kocsis Máté: ne higgyenek a baloldalnak, a regisztráció az alapja a sikeres oltási programnak!
Kocsis Máté hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztban fejtette ki véleményét a baloldal legújabb, burkolt oltásellenes akciójáról. A Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenzék fő célja továbbra is a bizonytalanság keltése és a járvánnyal szembeni hatékony védekezés folyamatos támadása. A baloldal legújabb ötletével kapcsolatban, miszerint a kormány törölje el a regisztrációt, úgy fogalmazott: „Hát hogyne! Legyen káosz, zűrzavar, elégedetlen és oltatlan emberek, meg minél több beteg, mert ugye abból lesz nekik a politikai haszon."Fidesz: a DK egyik önkormányzati képviselője azért halt meg, mert hitt Gyurcsány Ferencnek és nem fogadta el az oltást
Gyurcsány pártja a vakcinák ellen gyűjtött aláírásokat és most is az oltás ellen kampányol – írja a Fidesz közleménye. A PestiSrácok.hu számára eljuttatott közlemény szerint a DK egyik önkormányzati képviselője azért halt meg, mert hitt Gyurcsány Ferencnek, nem fogadta el az oltást, megbetegedett és életét vesztette.Ajánljuk még