oltásellenes kampány
A közvélemény-kutatókat is támadja a DK, ha valami nem úgy van, ahogy elképzelik
Gyurcsány Ferenc és pártja rátámadt Hann Endrére, a Medián vezetőjére, amiért a közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérése szerint Dobrev Klára csupán a negyedik helyen áll a baloldal esélyes miniszterelnök-jelöltjei között. Mindeközben Dobrev állítása szerint hihetetlen mennyiségű megkeresést kap azzal kapcsolatban, hogy induljon az előválasztáson.Menczer: ezért támadja a kínai vakcinát a baloldal
Menczer Tamás közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében fejtette ki, mi a baloldal két legfőbb célja a kínai vakcina elleni legújabb támadásokkal. Az államtitkár egyúttal arra is rávilágított, hogy az az állítás, amely szerint a világ egyik legtekintélyesebb orvosi szaklapja tévedne az oltóanyag kapcsán, egyáltalán nem vehető komolyan.A Fidesz és a KDNP akkor vesz részt a népjóléti bizottság ülésén, ha a baloldal visszavonja oltásellenes javaslatait
A Fidesz és a KDNP akkor vesz részt az Országgyűlés népjóléti bizottságának csütörtöki ülésén, ha a baloldal előbb visszavonja oltásellenes javaslatait; a kormánypártok álláspontja szerint a baloldalt nem a tények, hanem a saját politikai céljai érdekli. A Fidesz-frakció az MTI-nek eljuttatott közleményében felszólította a baloldalt, hogy előbb vonja vissza az oltásellenes javaslatait.Gyurcsányné ezúttal a Fidesz szavazóit ócsárolja
Tudatlannak nevezte a Fidesz 2,5–3 millió szavazóját Gyurcsányné Dobrev Klára az ATV-ben. Jól látszik, hogy a baloldal egyre agresszívabb azokkal szemben, akiket nem tud elbizonytalanítani az oltásokkal kapcsolatban. A baloldali pártok nem állnak le az oltásellenes kampánnyal, egyre újabb módszereket próbálnak kitalálni. Mivel a jelenleg érvényben lévő veszélyhelyzet május 23-ig hatályos, a kormány kezdeményezte a meghosszabbítását az őszi parlamenti ülésszak kezdete utánig. Erre azért van szükség, mert Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak az új vírusvariánsok, mutációk, május 23-ig pedig még nem lehet mindenkit beoltani. Így lehet szinten tartani, vagy akár gyorsítani az oltási folyamatot, és rögtön meghozni a legszükségesebb intézkedéseket.Kocsis Máté: Gyurcsány sosem szerette, ha szembesítik a bűneivel
Gyurcsány Ferenc kiakadt, mert szembesítették a valósággal. A bukott miniszterelnök legutóbb azért kelt ki magából, mert telefonos kampányban értesítették a szavazókat a baloldal oltásellenességéről. Kocsis Máté közösségi oldalán jelentette ki, hogy bármennyire is tiltakozik a DK elnöke, ha szembesítik a bűneivel, most bizony ez fog történni.A Fidesz-KDNP telefonos tájékoztató kampányt indít az oltásellenes baloldal ellenében
A Fidesz-KDNP telefonos tájékoztató kampányt indít annak érdekében, hogy a magyar emberek ne higgyenek a baloldal elbizonytalanító oltásellenes akcióinak – jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn. Hollik István az MTI-nek eljuttatott videóüzenetében azt hangsúlyozta: az elmúlt napokban megerősítést nyert, hogy a baloldal nem hajlandó felhagyni az oltásellenes kampánnyal.Fidesz: a DK egyik önkormányzati képviselője azért halt meg, mert hitt Gyurcsány Ferencnek és nem fogadta el az oltást
Gyurcsány pártja a vakcinák ellen gyűjtött aláírásokat és most is az oltás ellen kampányol – írja a Fidesz közleménye. A PestiSrácok.hu számára eljuttatott közlemény szerint a DK egyik önkormányzati képviselője azért halt meg, mert hitt Gyurcsány Ferencnek, nem fogadta el az oltást, megbetegedett és életét vesztette.Hollik István: a baloldalon kívül mindenki elismeri Magyarországon a vakcinák hatékonyságát
Az oltások kapcsán nincsen Magyarországon társadalmi vita, tehát a vakcinák biztonságosságát és hatékonyságát a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalon kívül senki nem kérdőjelezi meg – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hollik István nagyon szomorúnak nevezte, hogy a baloldal csak azért, mert jobban akarja a kormány sikertelenségét, mint a járvány elleni védekezés sikerét, az oltások hatékonyságát is politikai témává tette, hogy elbizonytalanítsa az embereket. Hozzátette: a mi szerencsétlenségünk, hogy ilyenre még külföldön sincs példa.Nacsa Lőrinc: a baloldal továbbra is oltásellenes kampányt folytat
A KDNP frakciószóvivője szerint a baloldal továbbra is oltásellenes kampányt folytat, sőt, új lendületet is adott neki. Nacsa Lőrinc az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában azt mondta, Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő az ATV műsorában megkérdőjelezte és letagadta az orosz és a kínai vakcina hatékonyságát.Ajánljuk még