öngyilkossági kísérlet
Nyolcvanhét éves férfi ölte meg feleségét Budapesten
Egy idős férfi megölte házastársát, majd magával is végezni akart Budapesten, egy XI. kerületi lakásban szombatról vasárnapra virradó éjszaka.Letartóztatták a kamaszlányai meggyilkolásával gyanúsított aszódi férfit (Videó!)
Letartóztatták azt az aszódi férfit, aki a gyanú szerint megölte két tizenéves lányát Aszódon, majd öngyilkosságot kísérelt meg – közölte a Budapest Környéki Törvényszék. A Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el, miután meghallgatta a gyanúsítottat. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, aljas indokból, részben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat büntetőeljárást ellene.Az ablakon akart kiugrani egy nő egy Parlament melletti épületből (VIDEÓ!)
Ki akart ugrani az egyik parlament melletti épület ablakán egy középkorú nő, de a tűzoltóknak végül sikerült megakadályozni az öngyilkossági kísérletet. Azt, hogy miért akart öngyilkos lenni a nő egyelőre nem tudni. A PestiTV stábja épp a környéken forgatott az ominózus jelenetnél, a drámai pillanatokat és a mentést rögzítettük.Felgyújtotta magát egy férfi a strasbourgi katedrális előtt
Felgyújtotta magát egy fiatal férfi kedden este a strasbourgi katedrális előtti téren. Egy tucat tűzoltót riasztottak a város turisztikai látványosságának számító katedrálishoz.Felgyújtotta magát egy esztergomi férfi
Felgyújtotta magát egy ötven év körüli férfi Esztergomban. Az eset szombat délután, az esztergomi belvárosi temető bejáratánál történt. A segélyhívóra délután 17 óra körül érkezett bejelentés – írja az InfoEsztergom cikke alapján a Telex.Öngyilkosságot kísérelt meg a volt szlovák országos rendőrfőkapitány a vizsgálati fogságban
Öngyilkosságot kísérelt meg Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrfőkapitány a vizsgálati fogságban, állapota válságos – jelentették szlovákiai hírportálok; értesülésüket a szlovák igazságügyi minisztérium megerősítette. Lucansky egyike azoknak a személyeknek, akiket a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vett őrizetbe a novemberben és decemberben végrehajtott – komoly visszhangot kiváltó – rajtaütései során. A több különböző fedőnév alatt szervezett rendőrségi akcióban főként magas rangú rendőrségi, titkosszolgálati és más tisztségviselőket, illetve befolyásosnak tartott gazdasági szereplőket vettek őrizetbe. Az érintettekkel szemben többnyire korrupció, pénzmosás, hivatali jogkörrel való visszaélés, illetve bűntevékenység támogatása jogcímen indítottak eljárásokat.Öngyilkosságot kísérelt meg a volt szlovák országos rendőrfőkapitány a cellájában
Öngyilkosságot próbált elkövetni a korrupció vádjával december elején vizsgálati fogságba helyezett Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrfőkapitány a cellájában – közölte szombaton a refresher.sk.Öngyilkosságot kíséreltek meg bevándorlók az Ocean Viking migránshajón
Több illegális bevándorló öngyilkosságot kísérelt meg az Ocean Viking nevű hajón pénteken, a kapitány ezért rendkívüli állapotot rendelt el a fedélzeten – közölte az SOS Méditerranée civil szervezet.Taxist fojtogatott két magyar férfi Csehországban
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség két magyar férfival szemben, akik rátámadtak egy taxisra Csehországban - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán. A taxit egy elhagyott, kiserdő melletti földúthoz irányították, majd egy bicikliről leszerelt acél fémhuzallal megpróbálták megfojtani a sofőrt.Ajánljuk még