operatív törzs
Eddig 1200 emberrel szemben kellett intézkedni a hatósági házi karantén megszegése miatt
Eddig 1200 emberrel szemben kellett intézkedni a hatósági házi karantén megszegése miatt – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.Operatív törzs: Nem igaz, hogy a raktárakban tartják vissza a védőeszközöket (Visszanézhető videó!)
Folytatódnak az ellenőrzések minden idősotthonban, ahogy a fertőtlenítés is folyamatosan folyik azokon a helyeken is, ahol még nem regisztráltak koronavírusos megbetegedést. A tiszti főorvos a magyar egészségügyet is méltatta: mint elmondta, már nem feltétlenül jelent visszafordíthatatlan kockázatot, ha valaki lélegeztetőgépre kerül, a tapasztalatok alapján ugyanis sokan lekerültek a lélegeztetőgépről a hatékony gyógyítás eredményeképpen. Hozzátette: minden létező kezelési mód elérhető a magyar kórházakban. Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta: nem igazak azok az álhírek, amelyek szerint a kormány visszatartja a külföldről beszerzett védőeszközöket. Kijelentette: ezeket folyamatosan osztják szét a kórházak között. Kiss Róbert pedig arról számolt be, hogy kevesebb, mint 11 ezren vannak házi karanténban, illetve 70 esetben intézkedtek rémhírterjesztés ügyében.Újabb védőeszközökkel segíti az operatív törzs az idősotthonokat
Újabb védőeszközökkel segíti a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs az idősotthonokat; 1,3 millió maszkot és 365 ezer gumikesztyűt biztosítanak most az intézményeknek. A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő 21 idősotthon számára is küldenek újabb védőeszközöket: összesen 175 ezer sebészi maszkot és 49 ezer gumikesztyűt – közölte a hivatalos kormányzati oldal szerdán.Operatív törzs: Már több, mint 50 ezer tesztet végeztek el (VISSZANÉZHETŐ)
Az érettségi vizsgák mellett a szakképzésben tanulók szóbeli vizsgái is elmaradnak. A felsőoktatási felvételi folyamatosan zajlik. Immár több, mint 50 ezer koronavírus-tesztet végeztek, és a hatóságok már ezernél is több szabálysértési eljárást indítottak a járványügyi korlátozások be nem tartása okán.2168 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – újabb 12 idős krónikus beteg hunyt el a járványban
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést; ezzel 2168 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 idős krónikus beteg; ezzel 225 főre emelkedett az elhunytak száma, 295-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 825 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 63-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat, készülve a tömeges megbetegedések fázisára. A Pesti úti idősotthonban az eddigi adatok szerint 284 gondozott fertőzöttről és 28 elhunytról tudni.Az Operatív Törzs mai tájékoztatója- Újabb csoportos megbetegedések a Pesti úti idősotthonban (Videóval, Visszanézhető!)
Ma 11 órától tartotta online sajtótájékoztatóját a járvány elleni védekezést koordináló Operatív Törzs, amit ezúttal is élőben, a közösségi platformoktól függetlenül követhettek, a PestiSrácok.hu-n. A tájékoztató előtt felszólalt Zsigó Róbert az Agrárminisztérium államtitkára, aki arról tájékoztatott, hogy Magyarországon a járvány ellenére is zökkenőmentes és biztonságos az élelmiszer-ellátás. Müller Cecília pedig újabb információkat osztott meg a Pesti úti idősotthonban tapasztalt megbetegedésekről, illetve más szociális intézmények helyzetéről. Az országos tisztifőorvos emellett arról is beszámolt, Magyarország világviszonylatban is kiemelkedően teljesít a járvány elleni védekezésben.Operatív Törzs: Még nem megyünk kifelé a járványból (VISSZANÉZHETŐ!)
Hetek óta teszi próbára türelmünket és energiánkat a koronavírus járvány, természetes, hogy mindenkit az érdekel, mikor enyhítenek a kijárási korlátozásokon - mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Mint kifejtette, továbbra is a szakemberek korábbi becsléséhez tartják magukat, amely a járvány tetőzését május 3-a környékére teszi. Müller Cecília arról is beszélt, a Pesti úti idősotthonból bekéretett dokumentáció szerint, legalább egy hétig nem volt fizikailag jelen az intézményben olyan orvos, aki a gondozottakat megvizsgálhatta volna. Ugyanakkor megjegyezte, országosan 19 idősotthonban regisztráltak koronavírus-fertőzést. A sajótájékoztatón többek között az is elhangzott, a járványüggyel összefüggésben 247 fővel szemben zajlik büntetőeljárás, 61 esetben rémhírterjesztésért, 26 fővel szemben közveszéllyel fenyegetés miatt, csalás vétségében 72 esetben merült fel gyanu.Előszűrő-vizsgálatoknak helyet adó sátrat állítottak fel a farkasgyepűi tüdőgyógyintézet területén
Két sátrat állítottak fel a farkasgyepűi tüdőgyógyintézet területén, az egyik az intézménybe érkező betegek szűrővizsgálatának ad helyet, a másikban pedig az orvosok öltöznek át speciális védőruhába - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján, Simon Gyula Mátyás alezredes.Operatív Törzs: sokkal több alkalommal lehet beteget a lélegeztetőgépről levenni, mint azt a korábban feltételezték (Visszanézhető!)
Figyelmünket továbbra is azokra a zárt közösségekre irányítjuk, ahol idősek vannak és krónikus megbetegedésben szenvednek -mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos. Hozzátette, az országban lévő 1035 ilyen intézményből mindössze 18-ban van jelen a koronavírus, de ezekben több a fertőzött. Lakatos Tibor, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője közölte, mivel egyre kevesebb olyan magyar állampolgár van, aki haza akarna térni, ezért értelemszerűen egyre kevesebb hatósági házi karantént rendelnek el. A rendőröknek szombaton egy hétköznapi számnál többet kellett intézkedniük, azonban a múlt hétvégéhez képest már kevesebb dolguk volt. Vasárnap a koronavirus.gov.hu kormányzati információs portál közölte, 1916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, valamint elhunyt újabb 17 krónikus beteg. Ezzel 189 főre emelkedett az elhunytak száma, 250-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 784 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 61-en vannak lélegeztetőgépen.Ajánljuk még















