orbán viktor
Orbán: végre a tagállamok is megértették, a határok védelmén múlik Európa jövője
A migrációs nyomás elviselhetetlenné vált, ez már a nyugat-európai országok számára is világossá vált – jelentette ki Orbán Viktor az európai miniszterelnökök tanácsának ülését követően készült videóban. A miniszterelnök kiemelte: ki kellett mondani, hogy Európa nagy veszélyben van, sürgősen cselekedni kell; ebben a tagállamok is egyetértettek.Az ukrán elnök Kijevbe invitálta Orbán Viktort
Az ukrán elnök Kijevbe invitálta Orbán Viktort – tudatta a miniszterelnök sajtófőnöke. Mint a Mandiner megkeresésére kiemelte, a magyar miniszterelnök akkor fog élni a lehetőséggel, „amikor szükséges és időszerű lesz”.Zelenszkij ukrán elnökkel és Európa vezetőivel egyeztetett Orbán Viktor – Fontos döntések születtek Brüsszelben (Galéria)
Magyarország továbbra is támogatja Ukrajnát, ugyanakkor a béke oldalán áll – ez volt a magyar álláspont a tegnapi brüsszeli uniós csúcson, ahol többek között Orbán Viktor miniszterelnök is tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Magyarország álláspontja nem változott, továbbra sem tudja fegyverrel segíteni Ukrajnát, Orbán Viktor pedig hangoztatta: Magyarország a béketáborhoz tartozik. A kormányfő közösségi oldalán képgalériával foglalta össze a csütörtöki nap eseményeit.Kommentháború a békéről: Gyurcsány büntetésről delirál, Kocsis Máté helyretette a bukott miniszterelnököt
Orbán Viktor miniszterelnök legfrissebb Facebook-bejegyzése alatt keveredett szócsatába Kocsis Máté és Gyurcsány Ferenc, miután a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel való találkozó kapcsán kijelentette: a kormányfő nem a béke, hanem Putyin oldalán áll.Orbán Viktor Brüsszelből: Életet menteni csak békével és tűzszünettel lehet (Videó)
Orbán Viktor Brüsszelből jelentkezett egy rövid videoüzenetben, és összefoglalta a csúcstalálkozó legfontosabb eseményeit.Verhofstadt teljesen kiakadt, amiért Orbán nem tapsolta meg Zelenszkijt, majd megfejtette '56 szellemiségét (Videóval)
Ismét bebizonyosodott, hogy a brüsszeli liberális elit annyira mély empátiával viseltet hazánk iránt, hogy már helyettünk is érzik történelmi eseményeink súlyát. Értik gondolatainkat – de főleg inkább irányítani próbálják azt. Most azon akadt ki Guy Verhofstadt, hogy Orbán Viktor nem tapsolta meg az ukrán elnököt, majd megfejtette, mit kell és lehet gondolni 1956-ról. A magyargyűlölők brüsszeli tagozatának másik rendes tagja, Daniel Freund is posztolt az esetet követően, meglepő módon valamivel visszafogottabb stílusban, mint belga kollégája.Orbán Viktor nem tapsolta meg Zelenszkij bevonulását, de tárgyalt az ukrán elnökkel (Videóval)
Orbán Viktor miniszterelnök a görög, a horvát, a szlovén miniszterelnök, az osztrák kancellár, valamint a bolgár és a ciprusi államfő társaságában külön találkozón vett részt Brüsszelben, az EU-csúcs helyszínén Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön. A találkozót megelőzően az uniós vezetők egy csoportképhez álltak össze, ahol az ukrán elnöknek már a bevonulását is megtapsolták a kormány- és államfők, két kivétellel: Orbán Viktor és Klaus Iohannis nem csatlakozott az ovációhoz. A magyar miniszterelnök azonban zártkörű tárgyalást folytatott ukrán kollégájával.Orbán Viktor és a román államfő sem csatlakozott a Zelenszkijnek szóló brüsszeli ovációhoz (Videó)
Orbán Viktor miniszterelnök is elutazott az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozójára, ahol Volodimir Zelenszkij is beszédet mondott. Az ukrán elnöknek már a bevonulását is megtapsolták az uniós kormányfők, két kivétellel: Orbán Viktor és Klaus Iohannis nem csatlakozott az ovációhoz.Ajánljuk még

















