orbán viktor
Megerősítették az ukránok, hogy Kijevbe várják Orbán Viktort
Az ukrán elnöki hivatal is megerősítette, hogy Kijevbe hívta Orbán Viktor miniszterelnököt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Igor Zsovkva, a külkapcsolatokért felelős hivatalvezető-helyettes a Szabadság Rádió ukrajnai adásának nyilatkozva kitért arra, hogy az államfő a február 9-ei brüsszeli EU-s csúcson invitálta meg a magyar miniszterelnököt.Brüsszeliták még nem adták életüket ebben a háborúban, magyarok már igen – Összefoglaló Orbán Viktor évértékelő beszédéről (VISSZANÉZHETŐ)
Brüsszeliták még nem adták életüket ebben a háborúban, de magyarok már igen – jelentette ki Orbán Viktor szombaton, a Várkert Bazárban elhangzott évértékelő beszédében, ahol kiemelte: „több tiszteletet a magyaroknak Munkácson, Kijevben, Brüsszelben és Washingtonban”. A miniszterelnök a beszédében többek közt arról is szólt: ha 2022 volt a legnehezebb, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta, a migráció mellett ugyanis a háború és az infláció is komoly problémákat okozhat. Szólt arról is, hogy a NATO védelmi szövetség és nem háborús koalíció, az európai béketáborban pedig a Vatikán mellett egyedül Magyarország maradt. Úgy vélte, Európa már közvetett háborúban áll Oroszországgal, a háborúpárti baloldal pedig a magyar jogállamiságot bolházza, miközben a rabomobil állandó ügyeletet tart az Európai Parlament épületénél.Három órától tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor
Ma délután három órától a Várkert Bazárban tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor. A kormányfő várhatóan szót ejt arról, hogy beléptünk a veszélyek korába, és miként tudja megvédeni a magyarokat a kormány. Az idei beszéd azért is különleges, mert az orosz–ukrán háború kitörése, valamint a brüsszeli szankciók bevezetése óta ez lesz az első alkalom, hogy a miniszterelnök évértékelőt tart. Az idei lesz egyébként a 24. évértékelő azóta, hogy a miniszterelnök 1999-ben először adott helyzetértékelő beszédet.„Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó kis válság a kezedbe ad!” – Winston Churchill gondolata ma is aktuális lenne?
Áder János köztársasági elnök április 29-én a Sándor-palotában fogadta és bízta meg Orbán Viktort a kormányalakítással. Míg 2020-tól 2022 elejéig a kormányzás fókuszában a járványkezelés és annak gazdasági következményei voltak, az Oroszország által február 24-én Ukrajna ellen indított „különleges katonai hadművelet” új helyzetet és kihívásokat teremtett.Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP
Február 22–23-án Balatonfüreden lesz a Fidesz–KDNP szezonnyitó kihelyezett frakcióülése, ahol az előzetes tervek szerint szerda este zárt ajtók mögött ad Orbán Viktor politikai-stratégiai helyzetértékelést – tájékoztatták az atv.hu-t kormánypárti képviselők.Hidvéghi Balázs: az idő a magyar miniszterelnököt igazolta a migrációs vitában
Az idő a magyar miniszterelnököt igazolta a migrációs vitában: Orbán Viktor volt az egyetlen európai vezető, aki 8 évvel ezelőtt, amikor a migrációs válság elkezdődött, felismerte és hangsúlyozta azt, hogy a határokat meg kell védeni, ha szükséges, akár kerítéssel is, és fel is építtetett egy ilyen kerítést – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője az MTI-nek adott szerdai, strasbourgi nyilatkozatában.Magyar-kirgiz csúcstalálkozó: békés megoldás kell Ukrajnában; a szankciók Európát és Ázsiát is sújtják
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban tárgyalt Szadir Zsaparov kirgiz államfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Diplomáciai szempontból másodlagos, hogy megtapsolta-e a magyar miniszterelnök Zelenszkijt
2024-től visszatérnének az amerikai speciális műveleti egységek Ukrajnába, Volodimir Zelenszkij továbbra is Ukrajna uniós csatlakozását sürgette a legutóbbi EU-csúcson, valamint brit fegyvereket és katonai járműveket gyárthatnának Ukrajnában néhány éven belül. A legfrissebb háborús, illetve külpolitikai témákról nyilatkozott lapunknak Kiss Rajmund, a Mathias Corvinus Collegium Diplomáciai Műhelyének a vezetője és Csizmadia Tamás elemző-újságíró. Az orosz-ukrán háború mellett az is előkerült, hogy miként hathat a törökországi földrengés Erdogan elnök politikai jövőjére. Részletek a videóban.Nem jött be az összefogás, az ellenzék a mesterséges intelligenciától kér segítséget Orbán ellen (Karanténvlog)
Lezajlottak a nagy évértékelők, hihetetlen meglepetésekkel találkozhattunk, hiszen a baloldal negyvenkilencedszerre is elmondta, hogy most aztán minden másképp lesz és leváltják a gonosz Orbánt. Ezen kívül csak egymást szapulták, változatosan nézve hülyének a magyar embereket, de legfőképpen a saját követőiket. Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc is hozta a formáját, de a Momentum nagy visszatérőjének hamis szavai talán még jobban sértették a gondolkodó emberek füleit. Gyurcsány pedig ismét Európát és szabadságot emlegetett, szemben az Orbán-kormány tevékenységével, véletlenül elfelejtve a 2004-es kettős népszavazást és a magyargyűlöletet, a 2006-os rendőrterrort, az indokolatlan áremeléseket, és a nemzeti vagyont fillérekért kiárusító nemzetellenes politikát. A Karantén abban a szerencsében részesülhetett, hogy meghallgathatta a bölcs Márki-Zay Pétert is, aki annyira tanácstalan, hogy már a mesterséges intelligenciát kérdezte, hogyan lehet legyőzni Orbán Viktort. Az ostobaság és arrogancia rendkívüli mélységeit ráadásul büszkén vállalja az egész baloldal, akik továbbra is szabadságharcnak állítják be a káoszos útkeresést, amire kitűnő példa a leninista Jámbor András, aki semmitmondó általánosságokkal akarja megint szétosztani mások pénzét a saját elvtársai között. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára!Ajánljuk még

















